Korábbi cikkeink
Több mint ötven ország ünnepelt a nemzetközi fair play napon
II. Erzsébet halála - Nemzeti gyász kezdődött az Egyesült Királyságban
Az élelmiszerek drágulása magyarázza az emelkedő inflációt
Oscar-díj - A Blokádot nevezi Magyarország
Nemzetközi légiparádé lesz a hétvégén Szegeden
Szinte önellátóvá válhatnak a napelemes pályázati program résztvevői
Betiltják a hús reklámozását egy holland városban a klímaváltozás elleni harc részeként
A földgáz árának hatósági korlátozását javasolja az Európai Bizottság
Turisztikai innovációs verseny indult
Szeptember 12-ig kérhető a hetedikes gyerekeknek a HPV elleni védőoltás
15 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma júliusban éves összevetésben
Augusztus végéig több mint 1300 esetben riasztották a tűzszerészeket
Görögországban fogtak el egy Európa-szerte körözött magyar nőt
Holland Nagydíj - Verstappen a saját közönsége előtt is nyert
Melegszik az idő, a hét közepétől ismét számítani kell csapadékra
Egyre nagyobb a környezetbarát termékek iránti érdeklődés
Több mint négyezer honvéd kadét kezdte meg a tanévet
Nemzetközi elismerést kapott a magas színvonalú stroke-ellátásért a mentőszolgálat
Több mint 26 ezer fiatalt segített adómentes keresethez a Nyári diákmunka program
Idén nyáron is tarolt a fesztiválturizmus
Közösségteremtő, kellemes és hasznos időtöltés a kertészkedés
Az NMHH a digitális lábnyom csökkentését javasolja
Háromszáz éves ágyúgolyót találtak a Dunában
Botrány az első gázszámlák körül
Megvan a pénteki diáktüntetés pontos programja
Meghalt egy kisgyerek, miután a viharban eltalálta egy óriási jégdarab Spanyolországban
Láncfűrésszel támadt a rendőrökre
Work Force: a fiatalok 46,9 százaléka fizetésemelést kér, ha lejár az szja-mentesség
A Gazprom leállította a gázszállítást az Északi Áramlaton keresztül
Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal
Hattonnányi, zsályának álcázott drog szállítmányozása miatt fogtak el egy ír férfit
Duna House: visszatérnek a külföldi befektetők az ingatlanpiacra
Az új agrártámogatási rendszer ösztönzi az értékes területek megőrzését
Meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot
Több ezer éves egyiptomi szobrot foglaltak le az amerikai hatóságok
A hőbontás lehet a megoldás a vegyes műanyaghulladék kezelésére egy tanulmány szerint
Koronavírus: a fertőzöttek száma 600 millió, a halálos áldozatoké 6,484 millió
31 millió dolláros kártérítés a Kobe Bryant légibalesete utáni fotók nyilvánossá tétele miatt
A magyar történelem nagy pillanatait élhetik át a részvevők a szombati tűzijátékon
Magyarország méz- és méhszerető agrárország
Zajlanak a fővárosi tűzijáték előkészületei
Egyre népszerűbb sport a pónilovaglás Magyarországon
A KIA továbbra is vezeti az elektromos járművek piacát Magyarországon
Minden korábbinál kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon
Csúcsra jár a foglalkoztatás Magyarországon
Kétmilliárdos kárt okozó számlagyárat számolt fel a NAV
Mérséklődött az aszály, csökkent az öntözési igény
hírek innen, onnan
Végre kiderült: ezt a szexpozíciót szeretik a legjobban a férfiak
Egy felmérés szerint van egy pozíció, amely mind a férfiak, mind a nők körében a legnépszerűbb, míg más klasszikus variációk szintén...
Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek
Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri...
Újabb csalás terjed: ha ilyen SMS-t kapsz, pillanatok alatt lenullázhatják a bankszámládat.
A kiberbűnözők rendkívül kifinomult módszereket alkalmaznak.
Halálos baleset történt – lezuhant egy sífelvonó
Svájc központi részén, Engelberg síparadicsomában egy személy életét vesztette, miután a síterepen egy felvonó kabinja lezuhant a havas...
Bilincsben vitték el az iskolaigazgatót, rettenet, mire vetemedett
Letartóztattak egy iskolaigazgatót, aki brutális tettre készült.
Pontot szerzett a Fradi otthonában, közel a címvédéshez a Győr női kézicsapata
Fordulatos meccsen született döntetlen a rangadón.
Itt vannak a betörők új trükkjei: Így jelölik meg a házakat titkos jelekkel és technológiával
Nem is gondolnád, milyen jeleket rejtenek el.
Micsoda névsor. Ördög Nórát, Majkát és Tillát is elismerték idén a Televíziós Újságírók Díjátadóján
Eldőlt, mely televíziós produkciók és személyiségek nyerték a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket egy ünnepélyes...
Csak egy hétvégét töltött volna az ismerősénél, de 25 évre bezárták a házba
Amanda Wixont csütörtökön ítélte el a gloucestershire-i törvényszék rabszolgatartás miatt. A nő évtizedeken át brutálisan...
A villanyszerelő figyelmeztet: ezt az eszközt soha ne hagyd bedugva éjszakára, mert tűzveszélyes
Sok háztartásban teljesen megszokott, hogy bizonyos elektromos eszközök egész éjszaka működnek. A szakemberek szerint azonban van egy olyan...
Szoboszlaiék főnöke Szaúd-Arábia felé kacsingat, a magyar válogatott réme a Milanban folytathatja - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Ki más? Szoboszlai góljával szerzett vezetést a Liverpool a Galatasaray ellen - videó
Mac Allister laposan elvégzett szöglete után a labda az érkező Szoboszlai elé került, aki 13 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Botrány az első gázszámlák körül
- Megvan a pénteki diáktüntetés pontos programja
- Meghalt egy kisgyerek, miután a viharban eltalálta egy óriási jégdarab Spanyolországban
- Láncfűrésszel támadt a rendőrökre
- Work Force: a fiatalok 46,9 százaléka fizetésemelést kér, ha lejár az szja-mentesség
- A Gazprom leállította a gázszállítást az Északi Áramlaton keresztül
- Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal
- Hattonnányi, zsályának álcázott drog szállítmányozása miatt fogtak el egy ír férfit
- Az internetes piacterek biztonságos használatára figyelmeztet a csalások terjedése miatt az ESET elemzése
- Mérséklődik a nyári meleg
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

