Korábbi cikkeink
Egerben megváltak a radikális tagoktól
Hatvanöt éve uralkodik II. Erzsébet
Magyar a világ vezető e-bike szoftver cége
A KSH szerint tavaly csak 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak
Két év: legalább három választás
Egyre vonzóbbak a fogyasztóbarát lakáshitelek
Összefoglaló a 13. Sípmester fesztiválról
A gazdag gazdagabb lett, a szegény szegényebb
Megszűnhet a pernyehullás az ajkai erőműben
Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész
Már csak 12 takarékszövetkezet van országszerte
Látogatási tilalom van a Markhot Ferenc Kórház gyermekosztályán
Meghalt a magyar hiphop-színtér ismert pécsi alakja
Magyar Bor Nagydíj: villányi és somlói győztes
Már 3 millió éjszakát töltöttünk déli szomszédainknál
Véget ért az idei karácsony is
Bátrabbak a háztartások, viszik a hiteleket
Ezek a változások rajzolhatják át idén a lakáspiacot
Negyvenezer cég "ment a levesbe"
A 100 ezredik elektromos meghajtású autóját ünnepelte a BMW
Emelkedik több szociális ellátás összege
Országszerte okoztak kisebb tüzeket a tűzijátékok
Több családokat érintő jogszabály változik
Szombathelyen született az első gyermek
Az asztrológus szerint erre számíthatnak a magyarok 2018-ban
Volt telitalálat az ötös lottón
Egy évtizedre rács mögé kerülhet a Samsung vezére
Gyengül a dollár, zuhan a bitcoin
Behúzta a féket a fővárosi ingatlanpiac
Putyin: terrorcselekmény volt a szentpétervári robbantás
Orosz rulett az illegálisan vett pirotechnikai eszköz!
Na, mennyi karácsonyi kaja maradt?
Több mint kétszáz törvényjavaslatot fogadott el a parlament idén
Halálra gázolt mintegy száz birkát és két szamarat egy vonat
Nem kötelező, de a boltok általában visszaveszik a hibátlan árut
Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztetnek
Gyalogos aluljáróba hajtott egy busz Moszkvában, halottak
Filmajánló a karácsonyi fáradalmak kipihenésére
Szép stadionok már vannak, nézők még nincsenek
Még jobban járnak, akik kiadják a lakásukat
Változékony, de továbbra is enyhe idővel ér véget az év
Miért van a karácsonyi asztalon hal?
Jobban kell védeni az internetező gyerekeket az ünnepek alatt
Balesetveszélyes lehet az ünnepi időszak a gyerekeknek
Mintegy 20 millió palack pezsgő fogy Magyarországon évente
Lehet jelentkezni a jövő szeptemberben induló képzésekre
hírek innen, onnan
Lángokban állt egy kulcsfontosságú orosz olajkikötő egy ukrán dróntámadás után
Ukrán drónok csapást mértek a balti-tengeri Primorszk kikötőjére, ahol a támadás után tűz ütött ki. A helyi kormányzó szerint...
A rendszerváltás csak egy megálló lenne?
Rendszereken innen és túl – a berlini fal leomlása, a 80-as évek Budapestje, Franco diktatúrájának bukása és napjaink Oroszországa....
Kiderült, ez lehet az oka annak, ha utálod a hétfőket
A hétfő sokak számára igazi mumus.
Történelmi csúcson az USA kőolajexportja: van egy kikötő, amelyik soha nem látott még ennyi olajat
Az iráni háború és a Hormuzi-szoros blokádja miatt az ázsiai vevők az amerikai Mexikói-öböl partvidéke felé fordultak olajért, ami...
Tavaly 823 milliárd forint rezsivédelmi támogatást kapott az MVM, szóval ennyit arról, hogy olcsó az orosz földgáz
Számításunk szerint a támogatási rendszer 2022-es bevezetése és 2025 vége között a költségvetés az MVM-et összesen 3,1 ezer milliárd...
Hosszú hétvége után káosz az autópályákon – az M7-es már most elesett
Az M0-s autóút keleti szektorában, az M3-as autópálya felé vezető oldalon, a Vecsés csomópontnál baleset történt. A sérült...
Ajjaj, menekülnek a felhasználók a Facebookról?
Bajban a Meta, csökkent a szolgáltatásait használók száma.
Megnéztük, hogy néz most ki Szilágyi István és feleségének a sírja, és alig hittünk a szemünknek - fotó
Itt a friss fotó, ilyen most Szilágyi István nyughelye. Hat éve ért véget az élete tragikus körülmények között.
Donald Trump most akár nukleáris fegyvert is bevethet Iránban
Egyre többen tartanak az elnök korlátlan hatalmától.
Félelmetes méretű katonai erődemonstráció indul a szomszédunkban
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat helyszíne lesz Erdély.
Négy hónapja jött az argentin, akinek Kubatov elintézte az állampolgárságot, hogy ne kelljen magyart játszatni a Fradinak
Gomez magyarul nem tud, magyar felmenőjéről nem tudni. Az FTC kormánysegítséggel játssza ki a magyarszabályt.
Így ünnepli az anyák napját Bangó Margit családja: "Vagyunk egy páran édesanyák..."
Bangó Margit családja nem tervezi előre az ünneplést.
Sport
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb
A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.
Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező
Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.
Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg
Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.
Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját
Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.
Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja
A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.
Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések
Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása
Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.
Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát
Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.
Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát
A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.
Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin
Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.
Bulvár
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.
Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában
Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást
Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”
Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.
Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat
Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal
Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus
Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába
Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.
Kétméteres óriás állat tűnt fel egy Baranya vármegyei kertben, a trópusokon szoktak ilyesmit fényképezni
Ritka pillanat, lencsevégre kapták hazánk egyik legnagyobb testű hüllőjét.

- Emelkedik több szociális ellátás összege
- Országszerte okoztak kisebb tüzeket a tűzijátékok
- Több családokat érintő jogszabály változik
- Szombathelyen született az első gyermek
- Az asztrológus szerint erre számíthatnak a magyarok 2018-ban
- Volt telitalálat az ötös lottón
- Egy évtizedre rács mögé kerülhet a Samsung vezére
- Gyengül a dollár, zuhan a bitcoin
- Behúzta a féket a fővárosi ingatlanpiac
- Putyin: terrorcselekmény volt a szentpétervári robbantás
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

