25 éve történt hazánkban az első szívtranszplantáció!!!
Palkovics László, államtitkát történelmi napnak nevezte a huszonöt évvel ezelőtti első magyarországi szívátültetést Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója kedden Budapesten. - Pécsi Napilap -
Ez az évforduló reményt ad a szívre váróknak, ugyanakkor elismerés azoknak, akik azon dolgoznak, hogy ilyen jelentős sikereket tudjanak elérni a szívgyógyászatban - mondta a klinikaigazgató az első magyarországi szívátültetés huszonötödik évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Merkely Béla felidézte, 25 évvel ezelőtt ezen a napon végezte el Szabó Sándor professzor, a klinika akkori igazgatója az első magyarországi szívátültetést az akkor 29 éves Schwartz Sándoron. Kiemelte, az akkori műtét után két héttel szintén szívátültetést végeztek a klinikán, akkor Koncz Antal kapott új szervet, aki három évvel ezelőtt újabb szívműtéten esett át, ő a második szívvel él. A városmajori klinika igazgatója elmondta, azóta 412 szívátültetés volt a klinikán, ez körülbelül 90 százaléka a hazai szívtranszplantációknak, a többit a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben végezték el, főként gyermekeken.
Az elmúlt öt év nagy változást hozott a szívtranszplantáció területén - hangsúlyozta a professzor -, hiszen létrehozták az új transzplantációs intenzív osztályt, Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz és megkezdődött a nemzetközi szintű műszívprogram.
Az elmúlt öt évben több szívátültetést végeztek a klinikán, mint az előző húsz évben, tavaly 51 ilyen beavatkozást hajtottak végre, ezzel a szívklinika az európai centrumok rangsorában a második helyet foglalja el, világviszonylatban pedig az első tíz között van - ismertette Merkely Béla. Hozzátette: minden donorszívet megpróbálnak hasznosítani, december 28-án például három, január 2-án pedig két szívátültetést végeztek el. A professzor megemlítette, hogy a műtétek csaknem felét vér nélkül végzik, vagyis a beavatkozások során a beteg idegen vért nem kap. Merkely Béla beszélt arról is, szeretnék a várólistára kerülést gyorsítani, az utánkövetést javítani és ehhez egy új szívtranszplantációs osztályt létrehozni. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár köszöntőjében azt mondta, a kormány nagy mértékben elismeri az oktatás, a kutatás és a gyógyítás egységét, ezért dolgozták ki az orvosképzés fejlesztési stratégiáját. A programra a kormány 150 milliárd forintot szán. Az intézmény méltán lehet büszke sikereire - tette hozzá az államtitkár.
Szabolcs Zoltán szívsebész, a szívátültetési várólista-bizottság elnöke arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy az elmúlt évben 63 beteg került fel a szívátültetési várólistára, összesen 109 beteg fordult meg ezen a listán, és 47 százalékuk kapott új szívet. A várólistás betegek halálozási aránya 9 százalék, ami megfelel a nemzetközi adatoknak.
A várólistára kerülés és a műtét között eltelt idő eltérő az egyes esetekben: van, akinek szinte azonnal ajánlanak szívet, de olyan is, aki két évet vár a megfelelő szervre - közölte a professzor. Bejelentette: 2017-ben országjáró, felvilágosító kampányt indítanak annak érdekében, hogy minél több rászoruló kerüljön fel az szívátültetésre várók listájára.
Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szervkoordinációs irodájának igazgatója elmondta, hogy 692 új beteg került fel tavaly a transzplantációs várólistára, az elmúlt évben három olyan donor volt, aki egy év alatti, a legidősebb 65 éves volt. Az igazgató az adatokat ismertetve kifejtette, tavaly Magyarországon 587 donorszervet távolítottak el, ebből 60 szívkivétel történt, összesen pedig 504 szervátültetést végeztek hazánkban.
Schwartz Sándor, aki először kapott új szívet Magyarországon, a sajtótájékoztatón azt mondta, nem bánta meg, hogy akkor vállalkozott a műtétre, azóta tudja, hogy az új szív új lehetőség az életre. Hozzátette, kitartást kíván azoknak, akik új szívre várnak, "nem kell csüggedni, el fog jönni az ő idejük is".
Ladányi Márta egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár arról beszélt, hogy Magyarországon 300 ezer szívelégtelenséggel élő beteget kezelnek, és néhány százra tehető azok száma, akiknek a szívátültetés az egyetlen reális esély. Ezért is volt jelentős lépés, amikor Magyarország 2012-ben csatlakozott az Eurotransplanthoz, hiszen ezzel nőtt a szívátültetések esélye.
A helyettes államtitkár megemlítette azt is, hogy a kormány a városmajori klinikának 800 millió forint támogatást nyújtott, további 900 millió forintot fordított arra, hogy lehetővé vált tavaly december óta a magyarországi tüdőtranszplantáció. (Eddig a magyar betegeken Bécsben végezték a tüdőátültetést).
Forrás: Magyar Hírlap
hírek innen, onnan
A fényképező Émile Zola – család, szerelem és modernitás egy író kameráján keresztül
Émile Zoláról leginkább a naturalista regényciklus, a Dreyfus-ügy és a J’accuse jut eszünkbe. Kevésbé ismert, hogy élete utolsó nyolc...
Ha meg tudja szagolni a köldökét, sok mindenre fényt deríthet
Ez a testrész olyan, mint egy ujjlenyomat, tele van hasznos információval.
Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter
Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200...
Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Újabb földrajzi átnevezésről posztolt az amerikai elnök, ezúttal talán csak viccből.
Magyar Péter: januártól jön a vagyonadó, szigorúbb feltételekkel, mint korábban tervezték
A miniszterelnök szombaton, Szolnokon folytatta országjárását, ahol a kormány eddigi intézkedéseiről, a vízgazdálkodásról, az...
Kiút a szellemi alvilágból: vezető történészek a magyar humán tudományok NER utáni jövőjéről
A tudományos folyóiratok méltatlanul alacsony finanszírozásáról, de legfőképp a tudományos élet NER utáni lehetőségeiről beszéltek...
Sok szépet ígér Románia potenciális új miniszterelnöke, de még hátravan a legnagyobb megmérettetés
Bizalmat kért a parlamenttől az általa javasolt hárompárti kormány számára Siegfried Muresan román miniszterelnök-jelölt szombaton.
Magyar Péter: Nagy lehet a cidri most néhány elvtársnál a kastélyokban
Országjárásának szolnoki állomásán megpróbálták ellentüntetők megdobni a miniszterelnököt, aki válaszul azt hangsúlyozta, hogy mind...
Meddig áll el valójában a hús a fagyasztóban? Nem mindegy, hogyan csomagolod el
A fagyasztó mélyén lapul egy csomag hús, de a címke már lekopott róla. Vajon még felhasználható? A válaszhoz két dolgot kell...
Gyorsabban süllyed a talaj az amerikai tengerpartokon, mint ahogyan a tengerszint emelkedik
Az amerikai tengerpartok jelentős részén gyorsabb a talajsüllyedés, mint a tengerszint emelkedése, ami milliókat veszélyeztet.
Takács Péter stroke-os poénnal reagált Schummer Orsolya gombnyomására
Folytatódik a gombnyomás-gate.
Sapkabotrány az Európa-kupán: a szponzorfelirat helye miatt buktak százezreket a magyar úszók
Összevissza beszéltek és rendelkeztek a versenybírók.
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


