66 éve Nagyváradon megszületett Knézy Jenő
1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán 1969-ben szerzett diplomát.
1962-től a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetben dolgozott, 1969-től a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár üzemmérnöke volt. A hatvanas években ifjúsági válogatott kosárlabdázó volt.
Ezt követően sportújságíróként dolgozott, harmincegy évet töltött a Magyar Televízió sportosztályán riporterként, főmunkatársként, rovatvezetőként, illetve főszerkesztőként.
Állandó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó világ- és Európa-bajnokságoknak, válogatott és nemzetközi kupamérkőzéseknek csakúgy, mint számtalan hazai bajnoki összecsapásnak.
Társszerzője volt az 1979-ben megjelent "Foglalkozásunk: sportriporter" című könyvnek.
1993 és 1997 között a kosárlabda szövetség társelnöke, 1997-től a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke volt.
2003 májusában a Magyar Televízió főmunkatársaként életműdíjat vehetett át az MTV elnökétől. Medgyessy Péter kormányfő javaslatára Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyancsak 2003 májusában a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Knézy Jenőnek "több évtizedes, kimagasló sportújságírói és sportriporteri pályafutásáért".
Súlyos betegség után, 2003 június 17-én, kedden 18 óra 40 perckor érte a halál.

- Az Európai Bizottság megad minden segítséget a magyar hatóságoknak
- Bába Iván: a kisebbségek védelme összeköti Magyarországot és Szlovéniát
- LMP: Lázár közpénzből tőzsdézett, ezzel eljátszotta hitelét
- Ezer százhalombattai lakásban nincs áram, meleg víz és fűtés
- A Wizz Air 66 százalékkal növeli budapesti kapacitásait
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Leégett egy családi ház teteje a XXII. kerületben
- Razzia a fatolvajok ellen a Közép-Tisza mentén
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak


