Ezt olvasta már?

Kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről.


AM: 2020 után is marad a szarvasmarha-ágazat támogatása

Az Agrárminisztérium (AM) 2020 után fenn kívánja tartani a szarvasmarha-ágazatot érintő, termeléshez kötött támogatásokat, piaci programokat és nemzeti támogatásokat - mondta a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Bonyhádon.


hirdetés

Juhász Anikó, a XXII. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozáson tartott előadásában hozzátette: előtérbe fog kerülni a technológiai és a tudásra alapozott fejlesztés, illetve az állategészségügyi feladatok.

Kitért arra is, hogy a szarvasmarha-ágazat pozitív piaci folyamatok előtt áll, a török piac stabil, a kivitel nő, az import csökken. A legfrissebb KSH-adatok szerint a magyar szarvasmarha-állomány létszáma a 2017-es 864 ezerről 2018-ra 879 ezerre nőtt.

Ismertetése szerint jelenleg az ágazat szereplői az anyatehenek, a hízott bikák és a tejhasznú tehenek után 44 ezer, 16 ezer és 101 ezer forint termeléshez kötött, nemzeti támogatást kapnak. Átmeneti nemzeti támogatásként húsmarhára 30 ezer, anyatehénre 22 ezer, a szarvasmarha extenzifikációjára 30 ezer forint támogatás jár, a tejtámogatás literenként 5,45 forint.

Az átmeneti nemzeti támogatások 2020-ig biztosan fennmaradnak, 2018-ban tervezik az előlegfizetést, amire október 16-a után kerülhet sor - mondta.

Közlése szerint a minisztérium 2019-ben is biztosítja az állatbetegségek megelőzését szolgáló, jelenleg 10,5 milliárd forintos támogatást. Idén 1,5 milliárd jut a vemhes üszők állategészségügyi szolgáltatásaira, gyógykezelésére és immunizálására, 3,6 milliárd forint az elhullott állatok ártalmatlanítására. 2018-ban a tárca 1,3 milliárd forint tenyésztés-szervezési támogatást biztosít, a cél ennek fenntartása.

Juhász Anikó az Európai Unió 2020-tól életbe lépő, Közös Agrárpolitikájáról (KAP) elmondta: a keretösszeg csökkenése elsősorban a vidékfejlesztési támogatásokat érinti, megmaradnak a termeléshez kötött támogatások és a fiatal gazdák támogatása.

Beszámolt arról, hogy egy terv szerint minden tagállamnak be kell mutatnia, hogyan kívánja növelni a gazdálkodók tudását. Az unió kutatásfejlesztési alapja számára növekvő forrás áll majd rendelkezésre, ezen belül több mint kétszeresére, tízmilliárd euróra nő az agrártudományok által elhozható összeg.

Mint mondta, új lesz az is, hogy a környezet- és klímavédelem szempontjának közvetlen indikátor értéke lesz, azaz mérhetővé válik az érvényesítése. Az európai fogyasztók szemében az agrárium támogatása csak akkor elfogadható, ha klíma- és környezetvédelmi céloknak megfelel, ez az állattartóknak is különösen a szarvasmarha-tartásnak nagy kihívás - jegyezte meg a helyettes államtitkár.








hírek innen, onnan

Kigyulladt egy családi ház Békásmegyeren, 1400 háztartásban nincs áram

Az épület tetőszerkezete kapott lángra, a tűzoltók öt vízsugárral igyekeznek megfékezni a tüzet.

Hatalmas örömhírt jelentett be Lady Gaga

Megtörtént vele, amire a legtöbb nő vágyik.

Eldőlt: szerdától nincs állami támogatás a lakástakarékokra

Ki is hirdették a délután elfogadott törvénymódosítást, amely eltörli a lakástakarékokra vonatkozó, éves befizetésarányos 30%-os...

Kigyulladt egy családi ház Békásmegyeren, 1400 háztartásban nincs áram

Az épület tetőszerkezete kapott lángra, a tűzoltók öt vízsugárral igyekeznek megfékezni a tüzet.

Néhány napon belül bemutathatják a világ első 5G telefonját

A legilletékesebb, a gyártó posztolt ki egy képet a kínai közösségi oldalra, kiszivárogtatva, hogy mikor mutatja be a világnak legújabb...

Ezernégyszáz lakásban nincs áram Békásmegyeren

Egy családi ház tetőszerkezete gyulladt ki, és az idejére áramtalanítani kellett egy nagyfeszültségű vezetéket.

Salvini szerint szégyen, hogy a francia csendőrség migránsokat rak ki a határon

"Nemzetközi szégyennek" minősítette kedden Matteo Salvini olasz belügyminiszter, hogy a francia csendőrség tagjai a feltételezések szerint...

Lakástakarék: János aláírta

Áder nem motorja a törvényhozásnak: ő egy igazi turbómotor.

Alkotmányellenesnek tartja a gender szak megszüntetését az ELTE

Korábban a CEU is azt írta, a döntést a tanszabadság és az egyetemi autonómia megsértésének tartják.

Survivor: Jérémy-t száműzték a Holtak szigetére

A focista egyedül maradt, a többiek pedig egyesültek egy törzsben.

0

Sport

Minden szerencsétlenség a magyar labdarúgó-válogatott nyakába szakadt

Az észtek elleni 3-3 után nincs esély arra, hogy csoportelsők legyünk a Nemzetek Ligájában.

Marco Rossi magatartásbeli problémákat látott néhány játékosnál

Eddig szép íve volt a Rossi-féle csapat teljesítményének, Tallinnban viszont sok volt a hiba, sőt, mást is látott a kapitány.

Most láthattuk, miből kellene várat építenie Marco Rossinak

Úgy kellene stabil alapjátékot kialakítania, hogy a védelem bal oldala a forma- és kvalitásbeli gondok miatt kuka.

Megdöbbentő adat bizonyítja Mourinho igazát

Megnézték a futball-vb statisztikáit.

A fél világ óhaját teljesítette Dier, amikor elindította 90 kilóját Sergio Ramos felé

Sergio Ramost lassan a családján kívül senki sem kedveli, de ezért keményen megdolgozott a spanyol védő.

Nézze meg a magyarok góljait Észtország ellen - videó

Első helyzetéből betalált a magyar válogatott.

Őrült meccsen 3-3-as döntetlen Észtországban

A finnek nyertek, ezzel biztos, hogy a Nemzetek Ligájából nem jutunk ki az EB-re.

Nagy Dominik kilőtte a hosszút, megvan a válogatott első idegenbeli gólja a Nemzetek Ligájában

Azonban ezzel nem vezetünk Tallinnban, az észtek néhány perccel korábban találtak egy gólt.

Képernyőn a francia-német slágermeccs - Sportmenü

U19-es és U21-es válogatottainkért is szoríthatunk az Európa-bajnokság selejtezőjében.

0

Bulvár

Rossz hír Németországból

Jelentősen visszaesett az új autók forgalomba helyezése szeptemberben Németországban a motorok károsanyag-kibocsátásának a korábbinál pontosabb mérését szolgáló új eljárás hatályba lépését követően.

Volt menedzsere gyászolja Michael Schumachert

Lemondott a barátjáról, nincs remény.

Vele költözött össze Hosszú Katinka

Végre kiderült, kivel osztja meg budai otthonát Hosszú Katinka.

Leszakadt a Ninja Warrior versenyzőjének a karja

Fontos kiindulópontként tekintett a versenyre.

A Barátok közt alapszereplője volt - Most egy tanyán él az 50 éves színésznő

Így néznek ki a Barátok közt régi szereplői napjainkban.

Vörös foltok a bőrön? Ha így néz ki a tünet, rákra utalhat

Vörös foltok, bőrbehúzódás és akár fokozott szőrnövekedés is jelezhet rákot.

Példátlan kilépési hullám

Eddig már nyolcan hagyták ott képviselőcsoportjukat az Ország­gyűlés májusi megalakulása óta.

Több ezren veszítik állásukat a lakáskasszák megszűnése miatt

Csak a Fundamentánál 2500 ember dolgozott tavaly az új lakáskassza-szerződéseken. Ha átmegy a parlamenten a törvényjavaslat, akkor az ő munkájuk is veszélybe kerül.

Íme a fegyver, ami megállíthatja a poloskainváziót

Magyar kutatók már dolgoznak a hatékony poloskacsapdán.

A magyar színész egy rajongóját vette feleségül - Titokban házasodtak össze

Maros Gábor magánélete fordulóponthoz érkezett, megnősült.

blogmorzsák

Hogyan netezz turistaként Európán kívül?

Ázsiába vagy Amerikába utazol és nem akarsz 6000 forintot fizetni, csak mert megnézed a Facebookot, vagy feltöltesz egy képet az Instára? Itt van pár tipp, hogyan lehet olcsóbb a netezés utazás közben.

A 3.000 forintos szabály!

Sosem marad pénzed a hónap végére? Ezt teheted ellene!

Azért ez így elég mocskos nem?

Nem baj, ha nem tudunk belekötni valakibe, pedig nagyon szeretnénk. Nem baj, ha nincs hír. Majd mi gyártunk!

Az atommentesítés csak álom?

Ha tartós békét szeretnénk elérni, el kell fogadnunk, hogy Észak-Korea atomhatalom.

Lakástakarékról és az előremutatásról

Valóban nem előremutató az, hogy egy lakásalapra tiz évet kelljen várni, addig pedig csak spórolgatsz.

A Napnak még a szeme sem áll jól Balin

Mivel Bali a 8,5 szélességi fokon található, ezért itt a Nap sem süt normálisan.

A világvége lassú lesz és fájdalmasan hosszú

Már az 50-es években felfigyeltek rá.

Megvan az idei év egyik slágerajándéka

Egyszerre időutazás és érdekesnek tűnő program, sorban állnak érte karácsonyra.

Aranyélet a köbön

A harmadik évadban a HBO sikersorozata bravúrosan zárja le a Miklósi család történetét.

Felvételiztetett a Gellért álszakácsa

A pincér meg a rendszer verőembereiről pletykált. Krúdy‑negyed, 2018.

Számítógépes modell jelzi előre kiskereskedések bukását

Kidolgozható, hol éri meg üzletet nyitni, mely környékeken tanácsos beruházni. És hol nem.

A siker titka: légy a nőkkel rideg és semleges

"Ha egy férfinek van egyénisége, világképe és elvrendszere, az manapság nem elfogadható?"

0