A Balaton a Riviera – Hurrá nyaralunk!
Július közepén a főszerep a kánikuláé. A hónap harmadik hétvégéjén nem csak a pestiek támadták meg a Balatont, az ország különböző pontjairól is rengetegen érkeztek és döntöttek úgy, hogy ha csak egy-két napot is, de a Magyar Tenger mellett pihennek, szórakoznak.
Igaz, sokan azt mondják, olcsóbb a volt jugoszláv területek tengerpartjain üdülni, hisz pl. egy hét, már hatvanezer forintból is kijön, szállással, étkezéssel. Itt azonban a benzin költségről nem beszélnek. Ezt most mi sem taglaljuk, maradunk kis hazánkban, a „Rivierán”.
Meglepetések fogadnak, barátságos a kiszolgálás, szinte mindenütt. A szállásadók azt mondják, a helyi adóra nagyon figyelnek, kötelező bejelenteni a vendégeket, fizetni utánuk!
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre) |
Kedvesek a felszolgálók, az árusok, a discókban, a strandokon – légyen az szabad-, vagy fizetős – a hajóállomásokon dolgozók és sorolhatnánk tovább. Persze, hogy kedvesek - mondhatnánk -, hisz talán két intenzív hónap alatt „kell meggazdagodniuk”. Mi van akkor, ha szemléletváltás történt?! Lehet, nem!?
Most természetesen az árak következnek, mivel a zsebünk a legüresebb, mindenki arra kíváncsi, vajon „vifílforint” például egy korsó sör? Boltban ugyanazok az árak, nagyjából. Ugyanúgy vannak áruház-lánc üzletek, tehát akciók is, úgyhogy a régi magyar szokást már feledhetjük: nagy-bevásárlás, szenyó készítés…és aztán uccu neki.
Szóval az árak. A strandokon egy korsó világos sört, 2-500 Ft-ért mérnek. (Ha hazai, akkor sem biztos, hogy olcsóbb.) Anyuk is isszák a habzó nedűt, látni! Mit igyon a gyerek? A bambik talán kicsit drágák, egy fél-lityis víz, illetve „lónyál” 200 Ft-nál kezdődik, de megkaphatjuk 400 Ft-ért is, attól függ, milyen egyéb extra szolgáltatásokat nyújt a „Büfé”.
De enni is kell. Hekk 400Ft/10dkg. Brassói 5-700Ft/adag. Hamburger (néhol az a bizonyos, hagyományos husis, de van, ahol zsírdarabos, kicsit gázos) 4-700Ft. Lángos 2-400, palacsinta 1-300, az óriás csintalant van ahol odaadják már 400-ért. Fagyizni is tuti, tekert-csavart-hagyományos, 300 Ft-tól. Az „itt a friss, finom kukorica!” kiabálás után, ha kontaktálunk a strandi árussal és kiválasztunk egy szép sárgát, ott hagyhatunk 3-400 Ft-ot. A dinnye itt sem olcsó, 2-350/kiló (mert milyen finya is a hűtött, édes pirosbelű..).
Na persze a víz. Fizetős starnd-belépő, már 400 Ft-tól a felnőtteknek, van diák-, nyugdíjas-, gyerek belépő is, saját meghatározás szerinti százalék, persze olcsóbb néhány forinttal. Bent vagyunk a strandon, ha nem szabad-, akkor megvenni mindent szabad. Hopp, például beugrik egy felfújhatós gumimicsoda, például matrac, krokodil, csónak, labda stb…itt az ezrestől, eljutunk a húszezerig is, ha a strandos kipakolóstól vesszük, de Ők levegőt is lehelnek beléjük, tehát nem kell „izomtüdőzni”, illetve három korsó után apa tüdőkapacitását fitogtatni. Aztán bérelhetünk a szörftől kezdve a vizi-biciklin át, a sárkányrepülős megfejtésig mindent, pénztárca függően. Itt az árak, fél órát tekintve sorban: kettőezertől, hétszáztól, illetve ötezertől indulnak.
A Balatoni Hajózási Zrt. jóvoltából (ha nem rendelkezünk saját vizi-cuccal), eljuthatunk pl. Keszthelyről Badacsonyba 1560 Ft/felnőtt. De kisebb utakon is ringatnak, mondjuk Balatonlelle és Boglár között oda-vissza 1880-ért. Vannak disco- és séta hajók, az árak itt időpontoktól, kiszolgálástól is függnek.
Aztán, mikor lemegy a nap, észrevesszük magunkon, hogy micsoda színe van bőrünknek. Ujjé, mehetünk a balcsi éjszakába, megmutathatjuk apraja-nagyjának, mi barnák vagyunk ám, nem fehérek. Bedobjuk magunkat a zuhany alá, kirittyentjük magunkat, menő cucc felpattan (volt akin a sörhas szőrrel, a tuti márkás póló és gatyesz ütött, szóval jön az esti bőr- és divatbemutató, magyar módra, balcsisan).
Mit is csináljunk? Irány az adott település főutcája (mely pl. téli időszakban szinte felismerhetetlen, sehol senki…)! Itt aztán ide-oda cikázó embertömeg, hirtelen a semmiből, a semmibe, tele árusokkal, akik a villogó propellertől, a lézerkardig mindent bekapcsolnak. Látni saját készítésű szappant, Balatont ábrázoló hűtőmágnest-kiskorsót-labdát-lufit-kulcs tartót (képeslapot már kevésbé), hajfonót, testfestőt. De le is rajzolnak bennünket, egy mozdulatlan óra, nyolc ezer forint.
Aztán vacsizhatunk - újabb meglepetés - rántott csirkemell hasáb-bugival, már egy ezresért is jóllakathat. Igyunk hozzá egy pofa sert, 3-700 Ft, vagy egy deci villányit, 200-ért, aztán menjünk koktélozni, alkoholmentes 600-tól, alkoholos 1000-2000-ig. Majd jöhet a táncos-mulatós hely. Az igényeknek megfelelően, a belépti díjak 500-3000 Ft-ig, attól függően, mit kínál, mondjuk a discó, főleg neves „didzzsével”(Dj.Buksi, Maksi, Balcsi…), vagy egy play-bekkelő celebbel.
A szállásdíjak a végére maradtak. Nos, itt aztán van különbség. Camping, egy felnőtt, egy autó, egy sátor: 2-3000Ft/nap. Apartman 5000-től, szálloda 25.000-től. De hosszas keresgélés után, találni olcsó szálláshelyeket is. Ami fontos, sok helyen elfogadják az üdülési csekket, az éttermekben is, nem csak a szállásadók!
Természetesen "kell" Valaki, aki megerősít néhány dologban. Az egyik helyi kiszolgáló egység vezetője az, név szerint Horváth Géza, a balatonlellei Cafény Internet K@véház tulajdonosa, aki a következőkben erősít: - Azt hiszem, az elmúlt néhány év azon gondolatmenete, mely szerint "lehúzzuk a nyaralót" (tisztelet a kivételnek) már elmúlt, sokan alázattal és kedvesen fogadják a vendégeket, hiszen így "eladónak-vásárlónak" is sokkal jobb. Az árakat persze a "világpiac" határozza meg, a kiszolgálás minőségéért azonban mi vagyunk a felelősek -!
Most nem összegzünk, mindenki kiszámolja és dönt: Adria, vagy Magyar Tenger. Kellemes nyaralást, jó pihenést kívánunk (bárhol történik is)!
vézé.
hírek innen, onnan
Meghalsz, hogyha ránézel: szobrot kap Fenyő Miki, szerencsére a neve is rajta lesz
Az idén távozó zenész 80. szülinapjára csavarják fel a szőnyeget a Szent István parknál.
Fidesz: Biró Ferenc megszólalása „szánalmas előremenekülési kísérlet” a korrupciós ügye miatt
A párt közleménye szerint Biró Ferenc a vádemelés miatt vagdalkozik és rágalmaz.
Csendben emelte a benzin árát a kormány: mutatjuk, kire hárul a többletköltség
Szűkül a piaci szereplők mozgástere.
Beütött a chip-félelem, gyorsan bevöröslöttek a tőzsdék
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...
Schoblocher Barbara a Budapest Bár tagja lett, de mi lesz a Blahalouisianával?
Új zenekar tagja lett Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana együttes frontembere. A Sztárban Sztár és Az Árulók miatt a tévénézőknek sem...
Hogyan készítheti fel egy férfi a testét a fogantatásra? Szakembereket kérdeztünk
A családalapításra való felkészülésről szóló beszélgetések középpontjában még mindig többnyire a leendő édesanya egészsége...
Eszenyi Enikő lemondta a József Attila Színház darabjának rendezését
Mégsem rendezi a Ghost című darabot.
Másfél milliárdot is érhet a legendás Ferrari tökéletesített verziója
Egy tökéletesített, tuningolt, könnyített Ferrari F40 kerül hamarosan piacra, természetesen árverésen, ahol akár 1,5 milliárdot is...
400 tonnás légzsákot vinnének az űrbe, a Földet védené meg
Amerikai kutatók szerint a jelenleginél hatékonyabb védekezési módra van szükség a napviharok ellen. Javasoltak is egy megoldást.
Vizsgálatot indított az egri érsek egy falragaszokon „bűnös viszonnyal” vádolt pap ügyében
A Miskolcon megjelent plakátokon egy katolikus papot azzal vádolnak, hogy megrontott egy fiatal lányt.
150 matematikus figyelmeztet: nagy baj lehet, ha a mesterséges intelligencia veszi be a matematikát
Közös nyilatkozatot adott ki a világ 150 matematikusa, mert aggasztónak tartják, hogy a matematikai bizonyításokba belefolyt a mesterséges...
Pandúrból rabló? Aligha menti meg a Tiszának kínált mézesmadzag Biró Ferencet
Az ügyészség vádat emelt a korrupció ellen létrehozott Integritás Hatóság elnöke ellen, aki önmagát a Fidesz áldozatának mutatja....
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt
A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


