Ezt olvasta már?


A Mediaworks stratégiai igazgatója lett Élő Gábor

A Mediaworks stratégiai igazgatónak nevezte ki Élő Gábort - közölte a cég pénteken az MTI-vel. - Pécsi Napilap -

Közleményük szerint elsődleges feladata a cég közép- és hosszú távú terveinek előkészítése, megalkotása és a megvalósítás támogatása lesz.

Mint felidézték: Élő Gábor az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett, diplomáját a Pázmány Péter Római Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerezte.

Pályafutását televíziósként kezdte a pécsi körzeti stúdióban szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként, illetve éveken át tudósította a Magyar Televízió Híradóját a régióból. Ezt követően a Hét és a Ma reggel műsorvezetője, valamint a Híradó főszerkesztő-helyettese volt. 2005-ben az Echo TV hírigazgatója, majd a Lánchíd Rádió főszerkesztője volt. 2010-ben a Magyar Televízió hírigazgatója lett, majd az MTI Hírcentrum vezetőjeként dolgozott.

A Mediaworks közleménye kitért arra is, hogy Élő Gábort 2011. december 15-én rendkívüli felmondással bocsátották el állásából a "Lomnici-ügyként ismertté vált kitakarási botrány" miatt. Kiemelték: 2013-ban a bíróság megállapította, hogy a felmondás jogellenes volt. "Lomnici Zoltán kiretusálásában Élő Gábort sem közvetett, sem közvetlen felelősség nem terheli, az általános vezetői felelősségre való hivatkozás pedig jogellenes".

A szakember az utóbbi években a Magyar Nemzet Online, majd a Magyar Idők Online főszerkesztői feladatait látta el - olvasható a közleményben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Íme a MÁV étkezőkocsik árlapja: ennyibe kerül idén az étel-ital a Balaton InterCity-vonaton

Kiderült, mennyit drágultak az ételek, italok tavalyhoz képest.

Túlélte a lehetetlent: 11 kilométeres magasságban, fagyott testtel utazott a hawaii potyautas

Egy zavart, dülöngélő alak mászott ki a Hawaiian Airlines Boeing 767-esének hasából a maui repülőtéren, nem sokkal a landolás után. A...

Ennyit arról, hogy véget ért az iráni háború? Trump szavai újabb aggodalomra adhatnak okot

Továbbra is éles marad a helyzet Iránban. Az amerikai elnök nem zárta ki a légitámadások újraindítását.

Zorro és Django egy történetben? – Quentin Tarantino különös képregénye kerülhet vászonra

Filmet készíthetnek Quentin Tarantino képregényéből, melyben Zorro és Django egy történetbe csöppen. Az írója az Oscar-díjas Brain...

Pár év alatt teljesen megváltoztak a magyarok pénzügyi szokásai

40 százalékkal nőtt a bankszámlás egyedi utalások száma.

„Nem mi akarjuk eldönteni a bajnoki címet, de…” – beleszólnak a Fradi és a Győr csatájába?

Révész Attila szerint a Kisvárda keretének ötven százaléka már nem alkalmas az élvonalra.

Milyen gyakran kell mosni a kutyaágyat? Így marad tiszta és higiénikus

Egy kuckó, ahol a kutya a nap nagy részét tölti, könnyen a baktériumok és allergének gyűjtőhelyévé válhat. A rendszeres tisztítás...

Hálakoncertet szervez Karácsony Gergely az országgyűlés alakuló ülése elé

Szombaton alakul az új országgyűlés, péntekre szervezi a bulit Karácsony.

Félelmetes, mérgező szennyre bukkantak magyar urbexesek, sokkoló, mit fedeztek fel az elhagyatott a gyárban

Még a hideg is kirázza az embert attól, hogy mit találtak a felfedezők.

Kilencven éves Szilágyi János, a magyar rádiózás egyik meghatározó figurája

A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János ma ünnepli 90. születésnapját. Pályáját a Halló, itt vagyok! című műsora...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Kimondták az igazságot Trump, Putyin és Orbán Viktor barátságáról, belesajdul az ember szíve Rónai Egon szavaiba

Németh Balázs megrendülve beszélt a NER bástyájának ledöntéséről, egyetlen embert lát áldozatként.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

0