Ezt olvasta már?


A csok-igénylések összértéke ezekben lassan meghaladja a 100 milliárd forintot

"Szeretnénk Önöket tájékoztatni arról, hogy a csok-igénylések összértéke ezekben a hetekben haladja meg a 100 milliárd forintos lélektani határt. Egy jól ismert lehetőségről van szó, amelyet a lakosság túlnyomó része támogat" - közölte Dömötör Csaba.

Dömötör Csaba elmondta: 2017 januárjáig majdnem 39 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke pedig megközelítette a 95 milliárd forintot. Az államtitkár közlése szerint a lakosság túlnyomó többsége ismeri és támogatja az otthonteremtési programot: a kormánynak készült felmérések szerint a magyar családok 97 százaléka hallott már az otthonteremtési támogatásokról. Kiemelte, amíg a kormány hivatalban van, addig lehet számítani az otthonteremtési programra.

Dömötör Csaba kitért arra, hogy a témában nincs politikai egység a pártok között, az ellenzék "komoly tűz alá vette" a programot, az MSZP például életképtelennek tartja és ez alapján minden bizonnyal el is törölné - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, a támadások a kormányt arra sarkallják, hogy kettőzött erővel védje az otthonteremtési programot.

Az otthonteremtés az egyik olyan terület, ahol jól érezhető Magyarország erősödése. A kormány becslései szerint, ha tízezerrel több új lakás épül, az fél százalékkal emelheti a gazdasági növekedést, valamint az 14-16 ezer új munkahelyet is teremthet - mondta el Dömötör Csaba. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára közölte, a három vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló családok közül ötből négyen élnek a 25 évre szóló tízmillió forintos garantáltan három százalék alatti kamatozású hitel lehetőségével, amelyet a tízmillió forintos vissza nem fizetendő támogatás mellé vehetnek fel.

Emellett folyamatos eltolódás látható az új ingatlanok vásárlása felé, azaz egyre többen választják a csok erre felvehető formáját - tette hozzá az államtitkár. Elmondta azt is, hogy a 2016-ban csok-ot igénylők közül minden harmadik család előre vállalt gyereket, ez a következő tíz évben mintegy tízezer gyerek születését jelenti. Novák Katalin szólt arról is, hogy a magyarok többsége saját lakásban lakik és a fiataloknak is fontos a saját tulajdon.

Ezt bizonyítja a Magyar Ifjúság Kutatás 2016, amelynek gyorsjelentése szerint a fiatalok 81 százaléka fontosnak tartja a saját lakást. A kormánynak ezért az a célja, hogy minden magyar embert saját tulajdonú otthonhoz juttasson - jelentette ki az államtitkár. Az otthonteremtési program meghirdetésének demográfiai és gazdaságélénkítési célja volt. Mostanra mindkét tekintetében jelentős előrelépés történt - emelte ki.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kötéltáncot jár a miniszterelnök: megszólalt Burnham a fenyegető pénzügyi viharról

Andy Burnham brit miniszterelnök a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy tisztában van vele, a piacok megnyugtatásához először a...

Sharon Stone kimondta, amit sokan gondolnak Sydney Sweeney reklámjáról

Legutóbb még kiállt a színésznő mellett.

Egyre nagyobb bajban Marco Rossi, újabb támadóját veszítette el az ukránok ellen

A válogatott futballista már el is hagyta az edzőtábort.

Magyar csapat dolgozik egy új olimpiai szám bevezetésén

Szaltó, trambulin, levegőben adott passzok és látványos zsákolások: az akrobatikus kosárlabda első pillantásra inkább show-nak tűnhet,...

A katáról és a vagyonadóról is fontos bejelentést tett Magyar Péter

Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb...

Titkos átjáró és divattörténeti kiállítás is vár a Prada új milánói központjában

Több mint száz évvel azután, hogy a Prada megnyitotta első üzletét a Galleria Vittorio Emanuele II-ben, új fejezet kezdődött a divatház...

Mennyit számít egy jól megválasztott szín…

Ma reggel félálomban megláttam a forgalomban egy mostani generációs Toyota Yarist. Nem a szokványos mély szürke színben, hanem világos...

A Jászai-díjas Czakó Julianna már otthon érzi magát a fővárosban: három éve jöttek a férjével Miskolcról, sok minden változott azóta

Szalad az idő: Czakó Julianna és népszerű színész férje, Görög László három éve költözött Miskolcról a fővárosba, kislányuk...

Megszólaltak a britek: éveket csúszhat a Heathrow reptér bővítése

A londoni Heathrow repülőtér szombati közlése szerint a tervezett harmadik futópálya átadása akár 2039-ig is csúszhat a korábban...

Legkorábban 2032-ben jöhet az euró az MNB alelnöke szerint

Már amennyiben Magyarország 2030-ra teljesíti a szükséges kritériumokat.

Fontos hírt közölt a MÁV a diákbérletekkel kapcsolatban

Az állandó diákigazolvány 10 jegyű kártyaszámát kell a kedvezményes diákbérletek vásárlásakor megadni, illetve a bérletre ráírni...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0