A hívott szám jelenleg nem kapcsolható: Bíróságon a Telekom!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Magyar Telekom összehasonlító reklámjait, mert azokban a társaság nem tárgyilagosan hasonlította össze saját és versenytársai 4G mobilinternet-hálózatainak nagyságát. - Budapesti Napilap -
A "legnagyobb 4G hálózat" szlogenű kampányokkal elkövetett jogsértésért 600 millió forint bírságot szabott ki a GVH a Telekomra.
Ki a legnagyobb?
A GVH a Telekom hat kommunikációs kampányának 2014 októbere és 2015 júniusa között megjelent tájékoztatásait vizsgálta. E kampányok főüzenete a Telekom 4G hálózatának mérete volt. A Telekom azt üzente reklámjaival a fogyasztóknak, hogy a Telekom 4G hálózata nagyobb, mint másik két versenytársáé, a Telenoré és a Vodafone-é. Ezen üzenet hangsúlyosan jelent meg a vizsgált kampányokban, többek között "A Telekom bekapcsolta Magyarország legnagyobb 4G mobilhálózatát!" állítás közzétételével.
A GVH úgy ítélte meg, hogy a Telekom fent leírt gyakorlata jogsértő, hiszen az összehasonlító reklámokban:
-nem teljesült az ellenőrizhetőség követelménye, a Telekom által hivatkozott lefedettségi térképek ugyanis alkalmatlanok az országos lefedettséggel kapcsolatos állítások pontos ellenőrzésére;
-nem tekinthető tárgyilagosnak az a közlés, hogy egy adott pillanatban egy mobilszolgáltató hálózatának országos lefedettsége a legnagyobb, ha egyébként a 4G mobilszolgáltatási sajátosságok alapján megállapítható, hogy egy ilyen állapot nem tartható fenn a gyorsan zajló hálózatfejlesztések miatt.
A Telekom oldalán ez a térkép érhető el a 4G lefedettségről:
| Forrás: Magyar Telekom |
A GVH megállapította, hogy az összehasonlító reklám tárgyilagosságának elemzésekor nemcsak a közlés valóságtartalmát kell vizsgálni, hanem azt is, hogy a hirdetett tulajdonság (jelen esetben a hálózat nagysága) tipikus és meghatározó szempont-e adott piaci körülmények között a 4G mobilinternet-szolgáltató választásában. A mobilinternetes szolgáltatások értékesítése tipikusan éves vagy kétéves hűségidővel történik, a Telekom országos hálózati lefedettséget érintő előnye megszűnhet a hűségidőn belül, és ezen ismeret hiánya torzíthatta a fogyasztó döntését. Így a GVH döntése szerint a legnagyobb [lefedettségű] hálózat kommunikációja, különösen a kampány szlogenjébe ültetve egy önmagában nem meghatározó és nem tipikus tulajdonságot hasonlított össze a mobilhálózatok országos lefedettségével összefüggésben.
A GVH kiemelte a határozat indokolásában, hogy a magyarországi mobil telekommunikációs piacon általában is, de a mobilinternet-piacon különösen fontos megakadályozni, hogy egy piacvezető vállalkozás a saját hálózatáról szóló, ám a verseny dinamikáját figyelmen kívül hagyó összehasonlító reklámmal sugalljon a fogyasztóknak olyan előnyt, amellyel akár két évre is magához kötheti őket. Figyelemmel arra, hogy Magyarországon az internet-penetráció az OECD országok közül az egyik legalacsonyabb, ugyanakkor a mobiltarifák a legmagasabbak között vannak, továbbá, hogy a piac kevés szereplős, az ilyen, objektivitást nélkülöző összehasonlító reklámok különösen hátrányosan befolyásolhatják a versenytársak helyzetét, ez által a mobilpiaci verseny intenzitását is. Mindez együttesen indokolta a jogsértő reklámokra kiszabott eddigi legnagyobb bírságot a GVH gyakorlatában.
A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs költségekre alapozott. Súlyosító körülményként értékelte, hogy:
-a 4G szolgáltatás újszerű és összetett jellege miatt még jórészt ismeretlen volt a fogyasztók széles körében, így jelentős információs aszimmetria volt érzékelhető;
-a kampányok hosszú ideig tartottak egymást erősítve és egymásra épülve, ugyanazon szlogen használatával;
-a jogsértő magatartás hatása elhúzódhatott az egy-két éves hűségidők okán.
A GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy:
-a szolgáltatók közötti különbség ellenőrizhetőségére az egyik szolgáltató esetében a vizsgált időszak teljes egészében, a másik szolgáltatónál pedig részben volt lehetőség, a lefedettségi térképek összevetésével;
-a döntés újszerűnek tekinthető.
Bírósághoz fordul a Telekom
Kérdésünkre a Telekomnál elmondták, hogy a Magyar Telekom a mai napon vette kézhez a Gazdasági Versenyhivatal határozatát. A Magyar Telekom álláspontja az, hogy a Magyarország legnagyobb 4G hálózatáról szóló reklámállítás nemcsak valós (amint azt a GVH határozata is kimondja), hanem ellenőrizhető és tárgyilagos is volt, így a Magyar Telekom bíróságon fogja megtámadni a határozatot.
Nem reagált az árfolyam
A Magyar Telekom árfolyama nem reagált érdemben a hírre, továbbra is 0,6 százalékos mínuszban áll.
Forrás: Porfolio
hírek innen, onnan
3 spanyol krimisorozat a Netflixen, amit ősszel darálhatsz
Összeszedtünk három olyan spanyol krimisorozatot a Netflix kínálatából, amelyeket tényleg nehéz kikapcsolni félidőben.
Vilmos herceg elárulta, melyik a kedvenc filmje, erre soha nem tippeltünk volna
A rajongók imádnak minden apró információmorzsát Vilmos herceg privát életével kapcsolatban. Mindenre kíváncsiak: mit szeret enni, mi a...
Három zseni, abból egy hazaáruló
Egy Oscar-díjas rendező, egy Arany Medvével és egy kétszeres Arany Pálmával kitüntetett alkotó: alig több mint három évtized alatt...
Volt egészségügyi államtitkárként a stroke-al viccelődve szólt hozzá Takács Péter a tiszás szavazógombos ügyhöz
Nem látja azt a pillanatot, amikor Csézi Erzsébet segítséget kér a mellette ülő Schummer Orsolyától.
3 csillagjegy, akiknek ősszel váratlan lehetőség kopogtat az ajtaján
Az ősz nem mindenkinek hoz ugyanolyan lendületet: míg egyesek inkább lezárásokkal és újragondolással tölthetik az időszakot, mások...
Az árokba kellett ugrania egy gyalogosnak, hogy ne üsse el a siófoki ámokfutó – videó
Gyalogosok és kerékpárosok voltak életveszélyben szombat délelőtt Siófokon egy baleset miatt. Az esetről videó is készült.
Ezek a leszázalékolás feltételei 2026-ban
A köznyelvben a "leszázalékolás" szót használják sokan, ám a helyes megnevezés megváltozott munkaképességű személyek ellátása,...
Több mint 40 millió ember készül a legrosszabbra, hatalmas vihar közelít New York felé
100 kilométer per órás széllökések és özönvíz várható a keleti parton.
„Ezért nincs neked hét éve senkid” - Bochkor Gábor keményen odamondta Risztov Évának
A magánélet került középpontba a Bochkor Rock City Turné győri állomásán. Risztov Éva egy, a hosszú távú szingliség hátulütőiről...
Pergetés szeptemberben: mely napszak adja a legtöbb esélyt?
A szeptemberi pergetés sikerét alapvetően meghatározza, melyik napszakban, milyen időjárási körülmények között észlelhető aktívabb...
Elöntötték a testnedvek a magyar slágerlistákat
Van, aki „az elveivel szembemenve tudja őket kedvelni”, másnak viszont már sok, amit a magyar zenei mainstreamben hall mostanában. A...
Célbadobással próbáltak mobiltelefonokat és SIM-kártyákat bejuttatni a Kozma utcai börtönbe
A büntetés-végrehajtási szervezet többlépcsős biztonsági rendszert alkalmaz arra, hogy a tiltott tárgyakat már a fogvatartottakhoz...
Sport
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező
Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén
A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp
Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


