Ezt olvasta már?


A kemoterápia mellékhatásai lelkileg is megterhelők

Célzott kezeléssel csökkenthető a kemoterápia okozta hajhullás

A kemoterápia nem csak fizikailag, de lelkileg is nagyon megterhelő lehet minden daganatos beteg számára. A kezelés legismertebb mellékhatásai közé tartozik a hajhullás, amely sokak számára jelentősen megnehezíti a betegség okozta traumák feldolgozását.

Az AVON, az emlőrákelleni küzdelem élharcosaként fontosnak tartja az érintettek lelki támogatását is, ezért járul hozzá adományokon keresztül a kemoterápia okozta hajhullás elleni kezelések elérhetővé tételéhez. A szépségmárka legfrissebb adományának nyomán, Dr. Drajkó Veronikával, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnökével és az Uzsoki Utcai Kórház onkológusával a kemoterápia hatására bekövetkező hajhullásról és lehetséges megakadályozásáról beszélgettünk.

A kemoterápia a szervezetben lévő összes gyorsan osztódó sejtet célozza, amely

következtében az emberi szervezet második leggyorsabban osztódó sejtjei által alkotott

hajra és testszőrzetre is hatást gyakorol. Amennyiben a növekedési fázisban lévő

hajhagymákat károsodás éri, a kemoterápia megkezdését követő 2 hét elteltével gyakran

hajhullás, azaz alopecia következik be. Dr. Drajkó Veronika tapasztalatai alapján, a

kemoterápia okozta hajhullás tekinthető a kezelés egyik legrettegettebb mellékhatásának, a

betegek hozzávetőleg 8%-a visszautasítja a kemoterápiát, vagy a hajhullás elkerülése

érdekében kevésbé hatékony kezelési módot választ. A hajhullás okozta trauma az

emlődaganatos betegek körében még erősebben jelentkezhet, hiszen a nőiesség és az

önkifejezés egyik kulcsfontosságú eleme lehet a frizura, amely elvesztése, valamint az

esetleges masztektómia kockázata együttesen még komolyabb lelki megterheléssel járhat, a

betegség mentális feldolgozását is hátráltathatja.

Az AVON által 2017-ben az Uzsoki Utcai kórháznak adományozott hidegterápiás fejhűtő gép

és a hozzá tartozó speciális sapkák olyan kiegészítő kezelést nyújtanak, amellyel

mérsékelhető a kemoterápia által okozott hajhagymakárosodás, és a betegek kb. 70%-ánál

csökkenthető az alopecia mértéke. A fejhűtő gép közvetlenül a kemoterápiás kezelés előtt,

alatt és után 4°C-ra csökkenti a fejbőr hőmérsékletét, ezáltal lassítva a vér áramlását a

hajhagymákhoz, így azok kevésbé lesznek fogékonyak a kemoterápiára, amivel

csökkenthető vagy akár meg is szüntethető a hajhullás. Ezáltal a páciensek számára

 

lehetőséget ad arra, hogy minél kisebb változásokat kelljen megélniük és összességében

pozitívabban állhassanak a kezelésükhöz.

„Az Uzsoki Utcai Kórház ambulanciáján jelenleg 2 db fejhűtőgép található, amelyeknek köszönhetően

havi szinten kb. 70 betegnek tudjuk biztosítani a kemoterápia mellé a fejhűtést, és az esélyt arra, hogy

csökkentsük a hajhullás okozta lelki nehézségek mértékét, valamint hozzájáruljunk a betegség okozta

traumák gyorsabb feldolgozásához. A berendezések használatához szükséges speciális sapkák

azonban a napi szintű alkalmazástól hamar elhasználódnak, így gyakran pótlásra van szükségünk. Az

AVON idei adománynak köszönhetően 4 db új sapkát tudtunk beszerezni, amelyek a következő 2 évre

fedezik szükségleteinket” – nyilatkozta Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért

Alapítvány elnöke és az Uzsoki Utcai Kórház onkológusa.

 

Az AVON Önfigyelem napja weboldalán minden hasznos információt megtalálhatunk a

mellrákkal kapcsolatban.

AVON a mellrák ellen

Az AVON kiemelt hangsúlyt fektet az emlőrák elleni küzdelem támogatására, kórházaknak

pénzadományt nyújt és figyelemfelhívó kampányokat szervez. Mindezeket Vásárlói és

Tanácsadói közösségének támogatásával tudja megvalósítani, hiszen a katalógusban

szereplő adománygyűjtő termékek teljes hasznát, illetve minden eladott terméke után 1 Ft-

ot a mellrák elleni küzdelemre és a kapcsolati erőszak elleni harcra fordít

Az Avon adománygyűjtő termékeiről a következő linken tájékozódhatunk:

https://avononline.avon.hu/539/adomanygyujto-termek







0
0
0

hírek innen, onnan

„Lássuk meg azokat, akik láthatatlanok” – XIV. Leó pápa üzent Párizsból

XIV. Leó pápa a méltóságban és békében való együttélésről beszélt menekültek előtt Párizsban. A „Lássuk meg azokat, akik...

Összehívná a Fidesz a Házbizottságot a gyanús parlamenti gombnyomás miatt

Kedd óta nyomasztja a fideszes képviselőket a kihágás.

Kész az átlagsebesség-mérő hálózat, de még nem büntetnek Szlovéniában

A szlovén Mérésügyi Hivatal mind a négy kijelölt sztrádaszakaszon befejezte a mérőeszközök hitelesítését. A szabálytalankodókra...

Svájc lett az orosz hírszerzés egyik európai bázisa, pedig keményen küzd a Putyin-rezsim befolyása ellen

Az orosz hírszerzés a svájci hatóságok szerint diplomáciai és konzuli fedésben működtet bázisokat az országban. A 2026-os biztonsági...

Forma-1: két tizedmásodperc döntött a győzelemről az Azeri Nagydíjon

George Russell, a Mercedes brit pilótája nyerte a szombati Azeri Nagydíjat. A győzelemről szoros csatában lemaradó Max Verstappen (Red Bull)...

Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra

Blokád alatt marad a Hormuzi-szoros, sőt novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.

A legegyszerűbb halloweeni jelmez ötletek felnőtteknek és gyerekeknek – ha már most gondolkodsz, minek öltözz

A jó Halloween jelmez nem feltétlenül drága bolti darab: gyakran a legjobb ötletek a szekrény mélyéről vagy a konyhai fiókból kerülnek...

7 perces ellenőrzés, amivel csökkentheted a téli fűtésszámlát

Az ablakok őszi karbantartása segíthet csökkenteni a hőveszteséget, megelőzni a páralecsapódást és mérsékelni a fűtési költségeket...

Már megint elszabadult az OpenAI: több tucat szervezetet érint az incidens

Az OpenAI közölte, hogy több tucat olyan szervezetet is tájékoztatott, amelyek honlapjaival a vállalat szoftvere nem tervezett módon lépett...

A datolya nem csupán édesség: ezért érdemes beilleszteni az étrendbe

Édességnek tűnik, mégis jóval több rejlik benne: a datolya rostot, káliumot, magnéziumot és számos növényi vegyületet tartalmaz....

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

Mészáros Lőrinc Svájcban már lépett: a vagyonhivatal miatt tűnhettek el rokonai a cégéből

Kivonta közvetlen családtagjait az igazgatóságból a svájci Zug városában bejegyzett MS Energy Holding AG cégénél Mészáros Lőrinc, az ottani sajtó szerint a kormányváltás és a vagyonvisszaszerzési hiva ...

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0