Ezt olvasta már?


A kerecsensólyom az év madara 2024-ben

A kerecsensólyom lett az év madara 2024-ben - közölte szerdán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely szerint a faj megőrzésében óriási a magyar természetvédelem felelőssége, mert a kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő természeti értékünk.

Az Európai Unióban élő állomány több mint 60 százaléka Magyarországon fészkel, világszinten pedig a Kárpát-medencei a faj egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya - hangsúlyozzák az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyben felidézik, hogy az MME 1974-es megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a kerecsensólyomra, ezért is lett a 2024-es MME 50 jubileumi év madara.

A kerecsensólyom nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom, Eurázsiában csak az északi sólyom nagyobb nála. Alapvetően ázsiai elterjedésű madár, ezen belül is elsősorban Kína, Mongólia és Kazahsztán területén él, az európai állomány zöme Magyarországon és Ukrajnában található.

Világállományát 1990-ben 17 400-28 800, 2013-ban 6100-14 900 párra becsülték, Európában ennek töredéke, mintegy 5 százaléka él. Magyarországról az 1980-as években majdnem eltűnt, akkor az ismert kerecsensólyom-párok száma alig tíz volt, az akkor kezdődő, az MME által koordinált természetvédelmi munkának köszönhetően viszont napjainkban ez a szám már 150 pár körül alakul - hangsúlyozza az egyesület közleményében.

Nyílt, pusztai élőhelyigényű fajként talajon élő, közepes termetű rágcsálókra, mint például az ürgékre, hörcsögökre, földimókusokra specializálódott ragadozó, de képes kisebb, egér termetű fajokat is elejteni. Ezek hiányában, klasszikus sólyomként viselkedve gond nélkül átvált a repülő madarak, főként a seregély- és galambméretű fajok zsákmányolására.

A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít, évente egyszer költ. A sziklafalak párkányain hollók fészkét, fészekmaradványát használja, vagy pedig a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak, fás élőhelyeken más közepes és nagy testű madarak, elsősorban ölyvek és sasok üres fészkeibe költözik be.

Mint felidézik, a sziklai fészkelőhelyek esetében az MME éveken át sikeresen alkalmazta az önkéntesekkel végzett fészekőrzést, majd ugyancsak fontos lépés volt az ürge védetté nyilváníttatása, illetve a rágcsálók visszatelepítése egykori élőhelyeikre.

Napjainkban a hazai állomány több mint kétharmada a nagyfeszültségű hálózat fém traverzeire telepített, úgynevezett "örök" élettartamú alumínium költőládákban, a nyestektől és az emberektől is védetten költ - olvasható a közleményben.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Az USA és Kína összeáll – ez lehet a titkos megállapodás

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a szuperintelligenciával kapcsolatos váratlan incidensek...

Újabb költözés a láthatáron? Harry és Meghan ismét elhagyhatja az Egyesült Királyságot

Nagyon sok múlik azon, hogy dönt a bizottság a biztonságukat illető kérdésről.

A szakértők is értetlenül állnak ez előtt: E két szakma képviselői ritkábban halnak meg Alzheimer-kórban

Egy egészen friss és meglepő amerikai kutatás teljesen új megvilágításba helyezi mindazt, amit a mindennapi munkánk és az agyunk...

Rosszullét az iskolákban: több gyerek betegedett meg, miután ugyanazt ebédelték

Az ebéd után sorra jelentkeztek a panaszok, de egyelőre nem tudni, mi állhat a háttérben.

Ettől élhetnének tovább a magyarok – mégis kevesen teszik meg

A magyarok tudják, mi kellene a hosszabb, boldogabb élethez, mégis kevesen járnak szűrésre vagy mozognak rendszeresen – derült ki egy...

Ilyen a lábon kihordott infarktus – Mutatjuk, miről ismerhető fel a csendes szívroham

A szívinfarktus olykor úgy zajlik le, hogy az érintett nem is gondol szívproblémára. Összegyűjtöttük a csendes szívroham jeleit.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Hiába várjuk az esőt, vasárnap ismét száraz idő jön, 25 fok is lehet

Csapadékmentes, száraz, napos időre számíthatunk vasárnap,a hőmérséklet elérheti a 25 fokot is.

Hatalmas árvízre készülnek a fővárosban: szükséghelyzetet hirdettek Bankokban

Szükséghelyzetet hirdettek szombaton Bangkok valamennyi kerületében, miután két nap szakadatlan esőzés után árvíz fenyegeti a thaiföldi...

Rádiójeleket észleltek egy Naprendszeren kívüli, Földhöz hasonló bolygóról

A Harvard és az Oregoni Egyetem csillagászainak mérései szerint először sikerült közvetlenül rádiójelet észlelni egy Naprendszeren...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0