Állatkertek éjszakája - Tizenkét állatbemutató-hely készül programokkal, Pécs két éjszakával is
Tizenkét magyarországi állatbemutató-hely készül az Állatkertek éjszakájára, amelynek változatos és izgalmas esti programjaira pénteken várják országszerte a látogatókat.
Még a tanév kezdete előtt szeretnének kedveskedni a magyarországi állatkertek a családoknak, akiket idén hetedik alkalommal várnak látványetetésekkel, különleges állatok simogatójával és az állatkertek máskor nem látható titkaival.
A programban idén is budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek vesznek részt, a két budapesti helyszínre és a Budakeszi Vadasparkba idén is lehet kombinált jegyet váltani.
A fővárosi állatkert éjfélig tart nyitva, ebben az időben a kert különböző pontjain 23 helyszínen zajlanak programok. Lesz többek között esti fókashow, elefánttorna, találkozás a cukormókusokkal és a szakállas agámával, alkonyati látogatás a lepkekertben, de meg lehet nézni a "jégbe zárt vadállatokat", a lángidomárokat és a fényvarázslatot is. A Holnemvolt Vár idén első alkalommal kapcsolódik be a sorozatba, ott ajándék zsetonokkal is készülnek az érkezőknek.
A budapesti Tropicariumban kőhalak, aligátorok, kígyók, ráják és murénák etetését nézhetik meg a látogatók, a Budakeszi Vadasparkban pedig szakvezetésekkel, állatbemutatókkal és vadállatok látványetetéseivel készülnek.
A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban különböző rovarokat virágokat és a majomkenyeret lehet megkóstolni, a kisvasút pedig egész éjjel közlekedik, ahogyan a Vidámpark játékai is üzemelni fognak.
A győri Xantus János Állatkertben a jaguárokat, tigriseket, medvéket és oroszlánokat etetik meg a közönség szeme láttára, de "nem szeretem" állatok bemutatójával is készülnek.
A Kecskeméti Vadaskertet fáklyákkal világítják ki az estére, szakvezetések lesznek a majmoknál, a rókáknál, az oroszlánoknál, de a növényevő állatok etetését is meg lehet majd tekinteni a hüllőshow és a madárbemutatók mellett. Este a kertben a Csörömpölők Együttes is koncertet ad.
Miskolcon a természetes élővilágot szeretnék közelebb vinni a közönséghez, ezért a hagyományos esti programok mellett a Bükki Nemzeti Park és a Magyar Madártani Egyesület munkatársainak közreműködésével a szomszédos Bükk-hegység rovarvilágával, rovarevő faunájával és éjjeli ragadozó madaraival is megismerkedhetnek a látogatók.
Pécsen lesz csillagászati program és madarász túra is, de tűzzsonglőr-bemutatóval, bátorságpróbával, kincskereséssel, gyerekszínházi előadással, klasszikus zenei koncerttel és családi kézműves foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket.
A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban az akváriumok világát ismerhetik meg az érdeklődők a "holdfénytúrán", de lesz kishajós kirándulás, a gyakorlott búvároknak pedig idén is lesz lehetőségük akváriumi merülésre.
A veresegyházi medveotthonban családi ügyességi versenyekkel, valamint "farkasordítással, hollókárogással és medvevicsorgással" várják a zseblámpával érkező bátor látogatókat.
hírek innen, onnan
Ezt tudnod kell, mielőtt utazási utalványt ajándékozol a mamának – elolvastuk helyetted az apróbetűs részt
Hiába a legjobb szándék, ha végül a megajándékozott és az ajándékozó is ráfizet.
Nagy a baj? Elmaradt Csányi Sándor népszerű előadása
Rossz hír érkezett a színházrajongók számára: Csányi Sándor kedd esti, maglódi fellépése váratlanul elmaradt. A népszerű színész a...
Ne egye meg, ha ilyen mazsolát vett!
Növényvédőszer-maradék jelenléte miatt kivont a forgalomból több, különböző minőségmegőrzési idejű PACO mazsola terméket a...
Döntött a Fed - Merre indul a dollár és a forint?
Szerda kora délután hirtelen esni kezdett a hazai deviza, miután az izraeli légierő csapást mért Irán legnagyobb földgáz-feldolgozó...
Áttörés a részecskefizikában: a CERN egy sosem látott, szupernehéz protont talált
A genfi Nagy Hadronütköztető felfedezése a kvantum-színdinamika elméletének eddigi legpontosabb tesztjét teszi lehetővé.
Robbie Keane az EL-kiesés után: "Utálok veszíteni, de fel kell készíteni a csapatot egy másik szezonra"
Így értékelte Robbie Keane a Braga-Ferencváros (4-2) Európa Liga-visszavágót.
Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat
Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel...
Újraindult a kőolajexport – meglepő helyről érkezik az olaj
Részlegesen újraindult a kőolajexport Irak északi részén, ahol napi 250 ezer hordós kapacitással ismét Törökország felé szállítanak.
Szuperolcsó autómárka tarolja le a hazai autópiacot, döbbenetes áron kínálja a legmodernebb luxust
Hatalmas változások előtt áll a hazai autópiac.
Puskás-Dallos Bogi: Amennyire megijeszett, annyira vonzott is a főváros
Mikor jön el az a pont, amikor váltani kell? A Küszöb harmadik epizódjában Dallos Bogi mesél a fővárosba költözés dilemmáiról.
Sean Penn szétlőtt vasúti kocsiból készített pót-Oscart kapott Zelenszkijéktől – videó, fotó
Bár Sean Penn a legjobb férfi mellékszereplő díját a 2026-os Oscar-gálán nem vette át, mert erőteljes üzenetként inkább Ukrajnába...
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást
Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


