Amerika-szakértő: sejthető volt, hogy nem lesz sima az elnökök közötti átmenet
A jelenlegi és a megválasztott amerikai elnök közötti különbségeket figyelembe véve előre sejteni lehetett, hogy nem lesz tökéletesen sima az átmenet - mondta Ugrósdy Márton Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. (Pécsi Napilap)
Barack Obama amerikai elnök szerdán a kongresszusban demokrata párti vezető politikusokkal tárgyalt arról, hogy miként lehetne megmenteni az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, amelyet a republikánus többségű törvényhozás megszüntetni tervez. Közben a szenátusban már határozatot is hoztak a törvény visszavonásának első lépéseiről.
Ugrósdy Márton elmondta: Barack Obama van hivatalban január 20-án délig, és addig teljes jogkörrel el tud járni, bár nem szokás ilyenkor már "olyan döntéseket hozni, ami következő elnök mozgásterét különösen korlátozná".
Hozzátette: az Obamacare az elnök egyik legfontosabb törvénye, amely több millió amerikai számára terjesztette ki az egészségbiztosítást. Felidézte: Donald Trump megválasztott elnök már a választási kampányban arról beszélt, hogy eltörli majd a törvényt, megválasztása után pedig azt mondta, szeretné megváltoztatni.
Ugrósdy Márton jelezte: egyrészt ideológiai oka van annak, hogy a republikánusok megszüntetnék a törvényt, mert annak a hívei, hogy az állam minél kevésbé avatkozzon be az emberek életébe, másrészt pedig a program nagyon sok pénzbe kerül. Hozzátette: ugyanakkor még a republikánusok sem tudják, milyenre változtassák az Obamacare-t.
hírek innen, onnan
Ezért álmodsz arról, hogy meztelen vagy: fontos üzenetet közöl a tudatalattid
Álmaink néha meglepő fordulatokat tartogatnak, és olyan képtelen helyzetekbe sodornak minket, amikre nappal gondolni sem merünk. Egyes álmok...
Trump Pearl Harborral viccelődött, alaposan próbára tette japán vendége pókerarcát
Takaicsi Szanae japán miniszterelnököt látta vendégül az amerikai elnök a Fehér Házban.
A szlovén kormány megszünteti az üzemanyagár-szabályozást az autópályák mentén
Ezzel próbálják mérsékelni a keresletet a legterheltebb töltőállomásokon.
Kikészült, a fejét fogta a legjobb női versenyző. Súlyos, mit kapott a Séfek séfe véghajrájában
Senki se hitte, hogy ezt megtehetik vele, de mégis megtörtént a Séfek séfe kamerái előtt.
Itt fotózták a frissen eljegyzett Király Lindát. Gyönyörű ebben a kis feketében
A mai nap igazi ünnep az énekesnő számára.
Erősen figyelj, hogy megértsd. Volt is ruha, meg nem is Gesztesi Pankán a Glamour Women of the Year gálán
Hihetetlen látvány!
Díszsírhelyet kapott a Kreml falában a MÁV-ért felelős miniszter
Landler Jenő, a Tanácsköztársaság egykori miniszterének nevére az idősebbek a számos közintézmény nyomán, melyet róla elneveztek,...
Orbán Viktor megszólalt a Ferencváros kieséséről, ezt a mondatot senki nem várta
Ezt mondta a Ferencváros vereségéről Orbán Viktor miniszterelnök.
Életet menthet a potencianövelő kék pirula egyes beteg csecsemőknél
Egy orvostudományi áttörésről jelent meg cikk egy szakfolyóiratban: a kék pirula csecsemők és kisgyermekek életét mentheti meg.
Megtörte a csendet Netanjahu: kiderült, mikor érhet véget a háború
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Közel-Kelet átalakulásáról, Izrael megerősödéséről és az Egyesült Államokkal ápolt...
1400 év – emberek milliói vannak itt eltemetve
A Wadi al-Salam, aminek a neve a Béke Völgye, a világ legnagyobb temetője. Az iraki Najaf városában található. A síita muszlimok 1400 éve...
„Minek fogorvos, hogy még többet tudj enni?”- A legrosszabb inzultusok pasiktól
A nők is tudnak kemények lenni, de olykor az urak szájából is olyan durva dolgok hangzanak el, amik örök tüskék maradnak.
Sport
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának
Ismét kiemelkedően futballozott Szoboszlai Dominik.
Bulvár
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Oroszország százszázalékos teljesít-ményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát
Ebben a kialakításban a könnyűvíz egyszerre moderátor és hűtőközeg, ami hatékonyan vezeti el a reaktor magjában keletkező hőt, és biztonságosabb működést tesz lehetővé a legtöbb klasszikus nukleáris reakto
Nagy hír jött az óraátállítás kapcsán. Nem erre számítottunk, itt a fordulat
Ezen a napon, hogy pont ez történjen, nem ezt vártuk.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
blogmorzsák
Nagy kakaópor teszt
Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.
A férfiklimax drágább, mint a női?
Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


