Ezt olvasta már?

Férfi vízilabda BL - Négygólos egri siker a Steaua ellen

Az Eger a harmadik harmadbeli remeklésének köszönhetően magabiztosan, 13-9-re legyőzte a Steaua Bucuresti együttesét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelm...

0

Amerikai választások - Demokraták két államban is a voksok újraszámolását követelik

A keddi voksoláson eredetileg alulmaradt demokrata politikusok Floridában és Georgiában a szavazatok újraszámolását követelik, Florida már készen áll is áll a voksok kézi újraszámolására.


hirdetés

Floridában Bill Nelson demokrata párti szenátor 17 ezer szavazattal maradt alul kihívójával, Rick Scott, eddigi floridai kormányzóval szemben, és mivel az állam törvényei lehetőséget adnak arra, hogy 0,5 százalékos, vagy annál kisebb arányú szavazatkülönbség esetén újraszámolást lehet kérni, a 76 éves Nelson szerdán megindíttatta a folyamatot. "Figyelembe véve, hogy Florida nagy területű állam, úgy becsüljük, hogy egyes körzetekben még nem sikerült megszámlálni valamennyi voksot, ezért szükséges új eljárás" -jelentette ki csütörtökön este Marc Elias ügyvéd, Bill Nelson kampányának munkatársa. Rick Scott szóvivője, Chris Hartline már szerdán kifejtette: "a választásnak vége, Bill Nelson elkeseredetten ragaszkodik valamihez, ami a számára már nem létezik". Csütörtökön kiadott közleményében Scott kampánycsapata a többi között leszögezte: Nelson "a következőkben már azt fogja hangoztatni, hogy az oroszok ellopták tőle a választást".

Rick Scott eddigi kormányzó két ciklusban irányította a déli államot, ezért a törvény szerint nem jelöltethette magát újra. A kormányzói palotáért Ron DeSantis, a Donald Trump támogatását élvező republikánus képviselő és a főváros, Tallahassee demokrata párti polgármestere, a 39 éves afroamerikai Andrew Gillum szállt versenybe. Gillum a választás estéjén elismerte vereségét, ám csütörtök estére megváltoztatta a véleményét. Kommunikációs igazgatója, Johanna Cervone közleményben szögezte le: kedd este óta "világossá vált, hogy sokkal több a megszámlálatlan szavazat, mint eredetileg jelentették. Gillum a kampányát a nép érdekében folytatta, és elkötelezettek vagyunk valamennyi floridai szavazat megszámlálása iránt". A közleményben azonban nem esett szó arról, hogy a polgármester visszavonja-e kedden tett nyilatkozatát, melyben elismerte vereségét.

Elemzők arra számítanak, hogy megismétlődhetnek a 2000-ben tartott elnökválasztás jelenetei: amikor a George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata párti elnökjelöltekre leadott szavazatokat kellett újraszámolni, mert Gore nem fogadta el az eredményt. Akkor végül a legfelsőbb bíróság hozott döntést, kimondva, hogy 537 szavazattöbbséggel Bush nyerte meg a választást. Megjegyzendő egyébként, hogy most is ugyanazokban a dél-floridai választókerületekben kérnek újraszámlálását, ahol 18 évvel ezelőtt.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor csütörtökön egy sor Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyekben a most vitatott körzetek választási igazgatója, Brenda Snipes irodájának elmúlt évekbeli ellentmondásos döntéseit felsorolva azt sugalmazta, hogy a demokraták manipulálni akarják a szavazás eredményét.

A Floridával szomszédos Georgiában is újraszámlálás várható: a kormányzóválasztáson alulmaradt demokrata párti Stacey Abrams nem elégedett az eredménnyel. Abrams a szavazatok 48.73 százalékát kapta, míg republikánus vetélytársára, Brian Kempre a szavazók 50.33 százaléka szavazott. Abrams, aki azt remélte, hogy az Egyesült Államok történetének első afroamerikai női kormányzója lesz, azzal vádolta meg a republikánus győztest, hogy 35 ezer afroamerikai szavazó regisztrálását technikai nehézségekkel ellehetetlenítette, amit Kemp határozottan tagad. Abrams ügyvédje, John Chandler csütörtöki sajtóértekezletén közölte: "addig pereskedünk, amíg valamennyi szavazatot meg nem számolják".








hírek innen, onnan

A fiatalok száz évig élnének - csak nem tudják miből

A munkaerőpiacra épp belépni készülő Z generációs fiatalok hosszabb jövőt jósolnak maguknak, mint a húszas-harmincas éveikben járó Y...

Otthon, édes otthon: 4 millióért bérli meccsenként az új stadionját a Vidi

Székesfehérvár Hazaköltözött a Mol Vidi labdarúgócsapata Székesfehérvárra! Csaknem három esztendő felcsúti száműzetés után a...

Luxusautó csúszott a Dunába Szentendrénél - fotók

A Dunába csúszott egy személygépkocsi kedden délelőtt Szentendre közelében. A vízben félig elmerült gépkocsit a benne tartózkodók...

Három és félmillió munkanélküli van Oroszországban

Oroszországban emelkedett a munkanélküliségi ráta októberben.

Olcsón és gyorsan újítható fel a régi ipari padló

Az elhasználódott ipari terek felújítása alapos átgondolást igényel, ugyanakkor jó hír, hogy a padló felújítása korszerű...

Az állások kétharmada betöltetlen maradt októberben

A nyilvántartott álláskeresők száma 6,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ)...

Csak a brexit ronthatja el a kiváló gazdasági számokat a kormány szerint

Stabil államháztartással, tovább csökkenő államadóssággal és még alacsonyabb munkanélküliséggel számol Magyarországon a...

Novák: a nemzeti konzultációs ívek már online is kitölthetőek

Már online is kitölthető a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció kérdőíve mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának...

Gruevszki menekültstátusza miatt az Európai Bizottsághoz fordul a Jobbik

Az Európai Bizottsághoz (EB) fordul a napokban Jobbik a Gruevszki-ügyben jelentette be Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese,...

Dől össze a Soros-paktum: Sargentini és Merkel pánikban

Sorra hátrálnak ki a paktum mögül az ENSZ-tagállamok, előkerült Soros György megbízható brüsszeli embere is.

Miért segítheti Orbán ezt a bűnözőt

A konzervatív Die Welt korábban Ezt a menekültet szívesen fogadja Orbán Viktor címmel számolt be a politikus Magyarországra...

Egylabdás vereség Oroszországban, de kint vagyunk a női kosár Eb-n

Rossz első félidő után csodás második Jekatyerinburgban. Nagy tartása volt a magyaroknak.

0

Sport

Új külsővel döbbentette meg rajongóit Hosszú Katinka

Az Iron Ladyt ilyennek még biztosan nem látta.

A Barcelonánál folytatja a PSG klasszisa

Már megegyeztek a felek.

Negyedik kalapos az Eb-selejtező sorsolásán a magyar válogatott

Nem alakultak jól a kedd esti eredmények a Nemzetek Ligájában, így lecsúsztunk a harmadik kalapról.

Megvan, ki nyeri az Aranylabdát.

Egy újságíró szivárogtatott ki információkat.

Csalódás: csak a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

Hosszabbított magyar válogatott játékosával a Fradi

Bíró Blanka, a Ferencváros válogatott játékosa meghosszabbította szerződését.

A legutóbbi két világbajnokkal is összekerülhet a fociválogatott

Álom- és halálcsoport: kisorsoltuk a magyar csapat 2020-as Eb-selejtezőinek legkönnyebb és legnehezebb csoportjait.

Ilyet még senki sem csinált: produkció közben dobta le magáról a textilt a csinos műkorcsolyázó - videó

Elképesztő produkcióval állt elő egy műkorcsolyázónő, a nézők alig hittek a szemüknek!

Ügyes trükkel érte el a Liverpool, hogy a Barca ne igazolja le a legjobbjait

Persze csak rövid időre, de azért okos húzás volt.

Szerdai sport: Vidi-Újpest, Löwen-Veszprém, válogatott

Komoly meccs vár a Fradira a BL-ben!

Hónapokig nem játszhat a magyar válogatott kézilabdázó

Több szalag is elszakadt Triscsuk Krisztina jobb bokájában.

0

Bulvár

Bemenne minden magyar lakásába a kormány - itt a törvény a következő népszámlálásról

A Parlament elé került a 2021-es népszámlálásról szóló törvénytervezet.

Melyik laboreredmény jelzi, hogy megy tönkre a máj? 6 érték, ami megmutatja a bajt

Már korán jelzi a májműködés gyengülését néhány laboreredmény.

Hatalmas, kísérteties lényt pillantottak meg a ledöbbent búvárok

Kígyózva, hullámzó mozgással lebegett a nagy kékségben a nyolcméteres valami.

Hátborzongató dolgot vett fel a szerelőműhelyben hagyott kamera

A szerelőműhellyel kapcsolatban már korábban is felmerült, hogy paranormális jelenségek helyszíne, de mivel akkoriban nem készült videó az eseményekről, csak a környékbeliek elbeszéléseiből lehetett tudni, hogy valami nincs rendben a hellyel.

Vádat emeltek Ambrus Attila ellen

Horribilis összegű pénzbüntetést is kiróhatnak a Viszkisre, miközben csupán 91 ezer forint a havi fizetése.

Meghalt Molnár László

A képviselő 1998-tól 2002-ig volt az Országgyűlés tagja.

blogmorzsák

A világ 5 leginkább családbarát országa

Egy nemrég elvégzett kutatás­ban kitelepülteket kérdeztek meg arról, hogy értékeljék a világ leg­inkább családbarát országait. Az eredmé­nyek talán meglepőek lesznek.

A világ köpni, nyelni nem tud a Gruevszkinek nyújtott menedék láttán

A menedékjog megadása után reménytelen minden kiadatási kérelem.

Olyan országot akarunk, ahová vissza lehet térni

Van ország, ahol tényleg tesznek a határátkelők hazacsábításáért.

Félmilliós úszóhólyag?

A kínai konyha ismeretlen kincseiből hányat kóstoltál már? Látogatás egy igazi kantoni luxusétteremben.

„Gruevszki-ügy: Orbánt pofára ejtették“

A Kreml szándékosan kényszerítette színvallásra a magyar kormányt?

A mosógépről, melynek híg a leve

Kis hazánk piacáról úgy tartják a gyártók, hogy itt szabad a vásár, mert a szart is boldogan kanalazzák.

Dolgok, amiket mindenképp érdemes bevizsgálni

Nem is érdemes: egészen egyszerűen muszáj!

Az 1 millió dolláros Bogár

Mutatjuk, hogy milyen autót talált egy szerencsés fiatalember nagyapjának a garázsában Amerikában.

Tényleg fertőző lehet a kemény szappan?

Ha egy beteg ember után mosunk vele kezet, elkapjuk a betegséget?

Fradi-hooligans és az első népszavazás

Az első népszavazás napján MTK-Fradit rendeztek a Hungária körúton három góllal, három besúgóval.

Hallgasd meg a Pirkan új dalát!

Hagyomány és posztmodern pszichedelia.

Szeretnél vissza­re­pülni David Bowie életébe?

Még csak időgép sem kell hozzá, elég lesz a telefonod is.

0