Átadták "Az év homlokzata 2009" pályázat díjait
Az év homlokzata 2009 pályázaton két családi és társasház mellett a hajdúböszörményi református templom és egy pápai iskola kapott díjat, az elismeréseket pénteken adták át a nyertes építészeknek, kivitelezőknek, illetve tulajdonosoknak Budapesten.
Az ötödik alkalommal kiírt pályázatra ez alkalommal már több mint 200 munka érkezett, mintegy háromszor annyi, mint a megmérettetés első évében.
Az első alkalommal 2003-ban meghirdetett pályázattal a kiíró Baumit Kft. célja, hogy hozzájáruljon az épített környezet értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, a megvalósult homlokzati tervek legjobbjainak széles körben történő bemutatásával mintákat, ötleteket adjon, modern trendeket és minőségi megoldásokat javasoljon a szakmának és a jövő építtetőinek.
A pályázattal népszerűsíteni akarják az energiatakarékos - ezáltal környezetbarát - homlokzati hőszigetelő rendszerek és vakolatok alkalmazását is, így külön értékelik az építkezés során használt technológiát és anyagokat.
A pályázat egy-egy millió forinttal jutalmazott kategória-nyerteseit neves szakemberekből álló független, szakmai zsűri választotta ki.
A családi ház kategória nyertese egy alsóörsi lakóház lett. A társasházak közül egy fővárosi, pasaréti 12 lakásos épület kapta az elismerést. A középület kategóriában a pápai Tarczy Lajos Általános Iskola kapta a díjat. A panelfelújítások között a fővárosi Tomori Pál utcai házat díjazták. A műemlék kategória elismerését a hajdúböszörményi református templomnak ítélték. A Baumit Innovációs díját egy budapesti családi házért vehették át.

MTI

- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Munkavédelmi pályázatok 725 millió forint értékben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak