Átadták a Külügyminisztérium Lánchíd-díjait
Jeszenszky Géza egyetemi tanár, volt külügyminiszter, posztumusz Fasang Árpád zongoraművész, egykori UNESCO-nagykövet és ugyancsak posztumusz Herczegh Géza, az ENSZ Hágai Nemzetközi Bíróságának volt tagja kapta idén a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért elnevezésű kitüntetést,
- az úgynevezett Lánchíd-díjat. Az elismerést Martonyi János külügyminiszter adta át kedden Budapesten.
A miniszter elmondta, a díj nem áll arányban a kitüntetettek életművével, amelynek jelentősége - véleménye szerint - az elkövetkező években még nyilvánvalóbb lesz. Úgy fogalmazott: a díjazottakra "az egész magyar nemzet büszke lehet".
A Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért elnevezésű kitüntetést minden évben augusztus 24-én, a Lánchíd 1842-es alapkő-letételi ünnepségének évfordulóján adják át a Külügyminisztériumban. Az elismerést olyan személyek kaphatják, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Magyarország külpolitikai érdekeinek érvényesítésében, a magyar diplomáciai és konzuli szolgálat működésének fejlesztésében, az euroatlanti integráció elmélyítésében, illetve az ország kétoldalú kapcsolatainak fejlesztésében.
Martonyi János azt mondta, Jeszenszky Géza "a legnehezebb időben" volt külügyminiszter. A mai magyar külpolitika "kevesebb, gondolatszegényebb" lenne nélküle - tette hozzá -, arra kérve elődjét, hogy a jövőben is segítse munkáját.
Jeszenszky Géza 1990-94 között volt külügyminiszter, majd az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének munkájában részt vevő magyar delegáció helyettes vezetője lett. Ugyancsak tagja volt a Nyugat-európai Unió közgyűlésébe megfigyelői státusszal delegált magyar küldöttségnek. 1995-98 között a Magyar Atlanti Tanács elnöke lett, majd 1998-2002 között washingtoni nagykövetként tevékenykedett.
Fasang Árpádról szólva Martonyi János úgy fogalmazott, "egyedülálló jelenség" volt, művész és diplomata egy személyben, aki nélkül másként alakultak volna az elmúlt húsz év történései.
Fasang Árpád eredményes zenei pályafutását háttérbe szorítva az Antall-kormány idején az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága főtitkáraként, majd UNESCO nagykövetként, nyugdíjba vonulásáig pedig Mádl Ferenc köztársasági elnök tanácsadójaként dolgozott. Létrehozta a Francia-Magyar Ifjúsági Alapítványt, amelynek segítségével több száz francia anyanyelvű nyelvtanár tanított Magyarországon, nagy részük vidéken. Munkája elismeréseként a Francia Nemzeti Érdemrend és a Francia Becsületrend kitüntetését vehette át.
Kivételes nemzetközi jogász volt Herczegh Géza, aki mindent elért, amit a szakmájában lehetett - emelte ki a külügyminiszter. Hozzátette: szakértelme nagy segítséget jelentett például a bős-nagymarosi helyzet rendezésében is.
Herczegh Géza 1990-93 között az Alkotmánybíróság bírája, majd az ENSZ Hágai Nemzetközi Bíróságának tagja volt. Nemzetközileg is kiemelkedő, széles körű tudományos kutatómunkát folytatott, a Vöröskereszt szakértőjeként több nemzetközi konferencián is részt vett.
A Lánchíd-díjat 2004-ben alapította a Külügyminisztérium. Az elmúlt években mások mellett a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetőjét, a Baptista Szeretetszolgálat elnökét, a Vietnami-Magyar Baráti Társaság elnökét, kutatókat és egyetemi tanárokat is kitüntettek a díjjal.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
A paprika júniusban nemcsak vizet kér: kertész ismerősöm szerint ettől lesznek igazán nagyok és húsosak a termések
Júniusban dőlhet el, milyen lesz a paprikatermés.
Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.
Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...
Vége a zuhanykabinok korszakának? Ez a látványos fürdőszobai megoldás hódít most a modern otthonokban
Egyre többen választják az olasz zuhanyt.
A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat
A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...
Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.
Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla
Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.
Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről
A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...
Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!
A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...
Könyörögve kéri a villanyszerelő: soha ne dugd ezt a 7 készüléket a hosszabbítóba.
Tűzveszély fenyeget, ha nem figyelsz a háztartási gépek energiaigényére.
Káoszt okozott egy idős nő az M44-esen, hiába villogott a többi autós
Életveszélyes helyzet alakult ki az M44-es autóúton, Kecskemét és Kunszentmárton között. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia.
Kapitány István új részleteket jelentett be az 500 milliárdos EU-s energetikai fejlesztésekről
Okosmérők telepítése és nagyszabású hálózatfejlesztés is szerepel a tervek között.
Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé
Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


