Ezt olvasta már?

A kutyák is tisztában vannak azzal, ha nem tudnak valamit

A kutyák is rendelkeznek bizonyos szintű metakognitív képességekkel, ami azt jelenti, hogy tisztában vannak azzal, ha nincs elegendő információjuk egy probléma megold...

0

Átadták a forgalomnak az M25 autóút északi ütemét

Nyáron fejeződött be a 252. sz. főút rekonstrukciója és a 2502 j. út Andornaktálya elkerülő út építése, a mai naptól pedig már az M25 autóút 4 kilométeres szakaszát is használhatják az erre közlekedők.


hirdetés

Eger város gyorsforgalmi úthálózatba történő bekötése három ütemben valósul meg, az M25-ös autóút fejlesztése során összesen 19 km új nyomvonalú 2X2 sávos autóút épül.

Az első ütemben a 2502 j. út új nyomvonalú átkötése és a 252. sz. főút rekonstrukciója készült el. Az M25 építéshez kapcsolódó két kisebb beruházás keretében megépült szakaszok nyújtotta magasabb utazási komfortot idén július közepe óta élvezhetik az erre közlekedők.

A II. fázisban, a tervezett határidőre fejeződött be az M25-ös autóút északi üteme, a 4 km hosszú, új nyomvonalú, 2×2 sávos gyorsforgalmi út építése Az M25 autóút és a 2502 j. összekötő út keresztezésében különszintű csomópont létesült, valamint ún. Olajosok útját közel 500 méteres szakaszon felújították, és egy aluljárón keresztül vezetik át az M25 alatt, így a járművek zavartalanul közlekedhetnek a jövőben a meglévő 25. sz. főút és Andornaktálya között. A beruházás részeként kiváltották a közműveket, és összesen 2,5 km hosszon több szervizút is létesült. A nyomvonallal érintett erdők pótlására mintegy egy hektár területen csereerdőt telepítettek.

A munkálatokat a Colas Út Zrt., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. konzorciuma végezte. A kivitelezés nettó összege közel 8 milliárd forint. A beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrásból valósult meg.

A közlekedők már az első két ütem megépítésének köszönhetően gyorsabban és biztonságosabban juthatnak el az M3-as autópályáig. A most átadott rész-beruházások előnyeit igazán 2020 nyarától fogják majd megtapasztalni az autósok, amikorra az M25 déli üteme is elkészül. A harmadik és egyben záró szakasz befejezését követően terelődhet át a forgalom a jelenlegi úthálózatról a megépített új útra, így mentesítve a településeket a tranzitforgalom okozta ártalmas hatásoktól, csökkentve az utazással töltött időt.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A kormány több mint 2500 milliárd forinttal támogatja a hazai közutak fejlesztését, e korábban sosem látott keretösszeg több mint felét hazai költségvetési források teszik ki. A tervbe vett 1000 kilométernyi autópálya, autóút és kiemelt főút elkészültével Magyarország szintet lép a gyorsforgalmi hálózat fejlettségében. Kiemelt közlekedéspolitikai törekvés a jelenleg még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városok bekötése. A kormány Eger bekapcsolására a Modern Városok Programban a helyi önkormányzattal kötött megállapodás első pontjaként is vállalást tett. A 2020-ra kiépülő közvetlen gyorsforgalmi úti eléréssel rövidül a menetidő és javul a forgalombiztonság a település és a főváros között.”

Hanuszik Csaba, Maklár polgármestere hangsúlyozta: „Maklár szempontjából is fontos beruházásról van szó, hiszen sokan járnak át tanulni, dolgozni Egerbe. A fejlesztésnek köszönhetően könnyebb lesz közlekedni a két település között.”

Orosz József, Nagytálya polgármestere megköszönte a lakosságnak az építkezés idején tanúsított türelmet, illetve azoknak a gazdáknak a támogató együttműködését, akik lemondtak a földjükről azért, hogy ez a térség életében fontos beruházás megvalósulhasson.

Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: „A térség településeinek életében egy régóta várt naphoz érkeztünk el. Az átadott útszakasz az egrieket is segíti majd, de elsősorban Andornaktálya és Nagytálya lakosainak jelent könnyebbséget. Amikor a teljes M25-ös elkészül, részei leszünk az országos vérkeringésnek, ezzel az Eger Budapest távolság lerövidül, gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb lesz az út.”

Vámosi László, Andornaktálya polgármester elmondta: „Andornaktálya az első nagy nyertese ennek a beruházásnak. Az északi szakasz átadásával, illetve a 2502-es út megnyitásával a kamionforgalom elkerülheti a várost, aminek köszönhetően az életminőség nagy mértékben javulni fog. Ezen kívül pedig ipari beruházásokat is tervezhetünk innentől kezdve.”

Habis László, Eger polgármestere azt mondta: „A lehető leggyorsabban épülnek az M25-ös gyorsforgalmi út szakaszai. Szép eredmény, hogy az elkészült út elkerüli Andornaktályát, ami igen fontos szempont volt a nyomvonal kialakítása során. Jó látni, hogy gyors ütemben halad a folytatás is, ez nagyon fontos Eger és a térség turizmusa, gazdasága és az egri emberek szempontjából.”

Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója átadott északi ütemen túl a záró szakaszokon folyó munkákról is beszámolt: „Az M25-ös autóút déli ütem mintegy 15 km hosszú szakaszának kivitelezése idén márciusban indult meg, és rendkívül jó ütemben halad. Az északi ütem csatlakozásánál mintegy 800 m hosszon már az aszfalt alapréteg építési munkái fejeződnek be. Emellett földmű- és vízépítés zajlik a szükséges áteresz építésekkel és közműkiváltási munkákkal együtt, valamint a megvalósuló hidaknál több helyen megkezdődtek a cölöpözési munkálatok is.”







0

hírek innen, onnan

Nem kell visszaszállítani Tunéziából Sami A.-t

Feloldották Németországban Oszama bin Laden egy állítólagos egykori testőrének kitoloncolási tilalmát.

Új vezetőt igazolt a Comnica

Kocsis Gábor a cég kereskedelmi és üzletfejlesztési tevékenységéért felel majd.

Ezek az ország legdrágább és legolcsóbb utcái

A tavalyi legdrágább és legolcsóbb utcák négyzetméterárai között óriási, hetvenszeres, a jelenlegi kínálatban pedig majdnem...

Mélypontra esett a pénzmosásba keveredett Deutsche Bank

A Deutsche Bank árfolyama tegnap új mélypontra esett, miután a német pénzügyi felügyelet információkat kért be a Danske Bankkal...

Durva támadás Kabulban: 50-nél is több halálos áldozat

50-nél is több halálos áldozata van egy öngyilkos merényletnek Kabulban. A támadást egy találkozón hajtották végre, amelyen Mohamed...

A nő két egészséges veséje bánta az orvosok tévedését

Egy 73 éves kolorádói nő azt állítja, hogy tévedésből mindkét veséjét kivették. Linda Woolley jelenleg is donorra vár, miután az...

Megható pillanat: így engedték szabadon Gabit, a hódot - fotók

Gabi, a hód fejest ugorhatott a szabadságba. A legyengült, beteg emlősre október közepén bukkantak a Duna Váci szakasza mellett,...

Olyan figyelmeztetés érkezett, amire minden elektronikai cég felkapja a fejét

Mélyreható költségcsökkentést tervez az egyik legnagyobb ázsiai elektronikai beszállító, a Foxconn - értesült a Bloomberg szerdán a...

Utoljára kelt fel a Nap idén Amerika legészakibb településén

Tegnap utoljára kelt fel idén a nap az alaszkai Barrow településen, a következő napfelkeltére közel két hónapot kell várniuk a sarkkör...

0

Sport

Új külsővel döbbentette meg rajongóit Hosszú Katinka

Az Iron Ladyt ilyennek még biztosan nem látta.

A Barcelonánál folytatja a PSG klasszisa

Már megegyeztek a felek.

Negyedik kalapos az Eb-selejtező sorsolásán a magyar válogatott

Nem alakultak jól a kedd esti eredmények a Nemzetek Ligájában, így lecsúsztunk a harmadik kalapról.

Megvan, ki nyeri az Aranylabdát.

Egy újságíró szivárogtatott ki információkat.

Csalódás: csak a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

Hosszabbított magyar válogatott játékosával a Fradi

Bíró Blanka, a Ferencváros válogatott játékosa meghosszabbította szerződését.

A legutóbbi két világbajnokkal is összekerülhet a fociválogatott

Álom- és halálcsoport: kisorsoltuk a magyar csapat 2020-as Eb-selejtezőinek legkönnyebb és legnehezebb csoportjait.

Klasszis igazolását jelentette be a Ferencváros

Néhány évig még magas szinten folytatná.

Ilyet még senki sem csinált: produkció közben dobta le magáról a textilt a csinos műkorcsolyázó - videó

Elképesztő produkcióval állt elő egy műkorcsolyázónő, a nézők alig hittek a szemüknek!

Szerdai sport: Vidi-Újpest, Löwen-Veszprém, válogatott

Komoly meccs vár a Fradira a BL-ben!

Ügyes trükkel érte el a Liverpool, hogy a Barca ne igazolja le a legjobbjait

Persze csak rövid időre, de azért okos húzás volt.

0

Bulvár

Bemenne minden magyar lakásába a kormány - itt a törvény a következő népszámlálásról

A Parlament elé került a 2021-es népszámlálásról szóló törvénytervezet.

Melyik laboreredmény jelzi, hogy megy tönkre a máj? 6 érték, ami megmutatja a bajt

Már korán jelzi a májműködés gyengülését néhány laboreredmény.

Hatalmas, kísérteties lényt pillantottak meg a ledöbbent búvárok

Kígyózva, hullámzó mozgással lebegett a nagy kékségben a nyolcméteres valami.

Hátborzongató dolgot vett fel a szerelőműhelyben hagyott kamera

A szerelőműhellyel kapcsolatban már korábban is felmerült, hogy paranormális jelenségek helyszíne, de mivel akkoriban nem készült videó az eseményekről, csak a környékbeliek elbeszéléseiből lehetett tudni, hogy valami nincs rendben a hellyel.

Vádat emeltek Ambrus Attila ellen

Horribilis összegű pénzbüntetést is kiróhatnak a Viszkisre, miközben csupán 91 ezer forint a havi fizetése.

Meghalt Molnár László

A képviselő 1998-tól 2002-ig volt az Országgyűlés tagja.

Másfél hónapig tartott. Koholák Alexa Instagramján kért segítséget

Nem titok, hogy Koholák Alexa szeret változtatni a hajviseletén. Hol hosszú, egyenes, hol göndör, rövid, hol pedig szőke, néha fekete hajjal látni. Mostanság a fekete és rövid mellett tette le a voksát, ám nagy döntést hozott. ˝1,5 hónap alatt nőtt a hajam kb 2 cm-t. Úgy döntöttem, hogy megnövesztem. Kérlek javasoljatok valamit, mit szedjek?! Esetleg hajnövesztő , hajszesz?˝ - tette fel a nagy kérdést a Csak show és más semmi showkirálynője.

blogmorzsák

A világ 5 leginkább családbarát országa

Egy nemrég elvégzett kutatás­ban kitelepülteket kérdeztek meg arról, hogy értékeljék a világ leg­inkább családbarát országait. Az eredmé­nyek talán meglepőek lesznek.

Válasz Orbán Balázs államtitkárnak

Úgy tűnik, Orbán Balázs közvetve elismerte, hogy a magyar kormány jóvoltából tartózkodik Gruevszki Magyarországon.

A világ köpni, nyelni nem tud a Gruevszkinek nyújtott menedék láttán

A menedékjog megadása után reménytelen minden kiadatási kérelem.

„Gruevszki-ügy: Orbánt pofára ejtették“

A Kreml szándékosan kényszerítette színvallásra a magyar kormányt?

A mosógépről, melynek híg a leve

Kis hazánk piacáról úgy tartják a gyártók, hogy itt szabad a vásár, mert a szart is boldogan kanalazzák.

Amikor az álom tengerpart tele van szeméttel

Balin sem minden csak játék és mese!

Lady Gaga kiüti az örök vesztes Glenn Close-t?

Lássuk, kik az esélyesek idén a legjobb női főszereplő Oscar-díjára!

Az 1 millió dolláros Bogár

Mutatjuk, hogy milyen autót talált egy szerencsés fiatalember nagyapjának a garázsában Amerikában.

Negyvenezer toroknyi gágogás

Nyári ludak, nagy lilikek, vetési ludak - az az vadlibák sok tízezren, amerre a szem ellát...

Miért kell minden­kép­pen hitelkártya egy utazáshoz?

Biztosítás, autóbérlés, hotelfog­lalás: ezeknél mind jól jön, és még egy kis luxust is kaphatunk két repülőút között.

Félmilliós úszóhólyag?

A kínai konyha ismeretlen kincseiből hányat kóstoltál már?

Dolgok, amiket mindenképp érdemes bevizsgálni

Nem is érdemes: egészen egyszerűen muszáj!

0