Ezt olvasta már?


Augusztus 18-án nyílik meg Szilvásváradon a lipicai lovasközpont

Augusztus 18-án nyílik meg Szilvásváradon a lipicai lovasközpont, ahol ezen a napon az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szervezésében családi napot rendeznek - mondta Dallos Andor, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.


hirdetés

Hozzátette, a központot a Kincsem Nemzeti Lovasprogram részeként, 6,8 milliárd forintból fejlesztették, 10 hektáron 3 ütemben, augusztus 18-án pedig már mindhárom - fedeles lovarda komplexum, kiszolgáló egységek, nyitott lovaspálya - egység várja a látogatókat.

A főigazgató szerint a fejlesztésnek köszönhetően több 10 ezren látogatnak majd el a településre.

Dallos Andor megjegyezte, hogy a beruházásnak köszönhetően lehetőség lesz többek között nemzetközi szintű versenyek és edző táborok megrendezésére is a szilvásváradi lipicai lovasközpontban.







0

hírek innen, onnan

Egy szélsőséges japán luxuslimuzin

A japán Wald International tuningműhely szerint a Lexus LS vonalai túlságosan visszafogottak az autó szellemiségéhez képest, és rögtön...

Elrendelték az emberöléssel gyanúsított iraki férfi átadását

Elrendelte a Fővárosi Törvényszék az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását annak az iraki férfinak, akit emberölés...

Még tovább megy Brüsszel a lengyelekkel szembeni eljárásban

Az Európai Bizottság újabb szakaszába lépette a Lengyelországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárását, indokolással...

Elemző: az ellenzék úgy tesz, mintha még mindig liberális demokráciában élne

Magyarország hibrid politikai rendszerré, versengő autoriter rezsimmé vált ezt állította a 24.hu megjelent elemzésében Filippov Gábor. A...

Utálja a tükörképét a fájdalmak között, gyermeki testben élő férfi

A 25 éves lengyel Tomasz Nadolski egy 12 éves gyermek testébe szorulva kénytelen élni életét. Egy ritka betegség, a Fabry-szindróma miatt...

Óriási balhé tört ki Rihanna házánál

Egész Los Angeles Rihanna házára figyelt tegnap, ugyanis nagy balhé indult el egy riasztó készülék miatt.

Bécs átvette a vezetést Melbourne-től

Elemzők szerint az osztrák fővárosban a legjobb, Damaszkuszban pedig a legrosszabb élni.

Ügyes trükkel harcol Franciaország a műanyag szemét ellen

Bónusz-malusz rendszert vezetnek be jövőre a franciák a PET-palackok árára.

Történelmi megegyezés a tengerről - több gáz jut Európába?

A Kaszpi-tenger alatt 48 milliárd hordó kőolaj és 8,2 ezermilliárd köbméter földgáz található, tehát a határok meghúzása nem tét...

Nem mindennapi dolog az autópályán - leszakadt egy híd

Leszakadt egy viadukt Olaszországban.

Durva képek: leszakadt egy híd Olaszországban

Leszakadt egy viadukt egy olaszországi autópályán Genova közelében - jelentették hírügynökségek a helyi hatóságokra hivatkozva.

Sziget: lefújta esti koncertjét Fever Ray

Lemondta kedd esti fellépését Fever Ray svéd énekesnő, aki Sziget utolsó előtti napján adott volna koncertet az A38 színpadán.

0

Sport

Úságíró mutatta meg a felcsúti gyepszőnyeget a Malmö játékosának

A MOL Vidi BL-ellenfele szerint egyszerű a képlet: eggyel több gólt kell lőni, mint a magyar bajnok.

Szexuálisan zaklatta saját lányát a világbajnok bokszoló

A gyerek a hétéves kort sem töltötte még be, amikor Carlos Baldomir fajtalankodott vele.

Száguldó sportkocsi gázolt halálra egy biciklist Diósdon - 18 éves fiú okozta a tragédiát

Diósd - Halálra gázoltak egy biciklist Diósdon, a volán mögött egy fiatal fiú ült.

Fájdalmas hír: gyászol a Mezőkövesd, már az égből szurkol nekik a 8 éves Alcsika

Mezőkövesd Fájdalmas hír árnyékolta be a vasárnapi MezőkövesdHonvéd bajnokit a labdarúgó-NB I 4. fordulójából.

Cristiano Ronaldo "parancsa": őt kell leigazolnia a Juvénak

Hamar beilleszkedett a portugál klasszis az új állomáshelyén.

Az Atlético elutasította a Chelsea megaajánlatát kapusáért

A londoniak eredetileg nem Kepa Arrizabalagát nézték ki a Real Madridhoz távozó Thibaut Courtois utódjaként.

Megvan az új csapata a háromszoros BL-győztes focistának

Samuel Eto'o két hétig volt szabad, a Qatar Sports Clubnál folytatja a pályafutását.

Vb-győztes klasszis lehet a Barca nagy fogása.

Nagyot durranthatnak a katalánok.

Fiatal szurkolóját gyászolja az NB I-es focicsapat

A nyolc éves Alcsika nemrég még az öltözőben ünnepelt a mezőkövesdi játékosokkal.

Piqué után a Manchester City sztárja is lemondta a spanyol válogatottságot

A világ- és kétszeres Európa-bajnok játékos hivatalos levélben búcsúzott el a nemzeti csapattól.

Saját klubja jelentette fel a vezetés közben mobilozó Szalaht

A szurkolókat is semmibe vette az egyiptomi klasszis.

Majdnem milliárdos győzelem: ennyit érhet a Vidinek a Malmö elleni BL-siker

Felcsút Előnyös helyzetben léphet pályára a Mol Vidi labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján a svéd Malmö ellen.

0

Bulvár

Nem fogod elhinni: itt él Kelemen Anna

Megmutatta otthonát: videó.

Rossz hírek Németországból

Csökkentek és az elemzői várakozásoktól jócskán elmaradtak a német gyáripari megrendelések júniusban.

Felfordult a lányok gyomra - ez állt szüleik évtizedekkel előtti szerelmesleveleiben

A lányok a közös olvasással elhunyt édesanyjukra szerettek volna emlékezni.

Kiadták a riasztást, jégesővel közelít a hidegfront

Néhol lehűl a levegő az esős, erősen szeles időben.

Záporok, zivatarok jönnek

Holnap többfelé várható zivatar, felhőszakadás, szél, és akár jégeső is kialakulhat.

Hirtelen eltűnt a dinnye a magyar üzletek polcairól

A dinnye hazai szerelmesi csalódottan vehették tudomásul, hogy kedvenc gyümölcsük számos üzlet polcáról eltűnt. Az ok szokottnál jóval melegebb nyár.

Egyetlen lövéssel, 2,5 kilométerről szedte le az Iszlám Állam parancsnokát egy szíriai veterán

Az elit ezred történetében ez lehet a legjobb hosszútávú lövés.

A 24 éves nővel megtörtént minden menyasszony rémálma: férje nem jelent meg az esküvőn

Hatalmas esküvőt szerveztek, de a nagy napon a menyasszony egyedül maradt.

Meghalt Szasa Klein

A munkácsi születésű dokumentumfilmes számos díjat nyert.

blogmorzsák

Kádár János magzatai - Magyarország és az abortusz

„1956-ban megadták a magyar nőknek a magzatukról való döntés jogát, de semmi mást nem tettek.“

Kunhalmi, Semjén vagy az ELTE reagált cikibben a genderszak-botrányra?

Hirtelen nem is tudunk mit mondani, hogy Semjén, Kunhalmi, vagy az ELTE viselkedik idiótábban a genderkonfliktusban.

Zavar a zaj? Némítsd le telefonnal!

A legújabb hallókészülékek már erre is képesek.

Orbán stratégiai választása kártyavárként fog összedőlni

Gazdasági visszaesés és forintgyengülés, új ellenzék és nemzetközi befolyásvesztés fognak együtt elvezetni a változáshoz.

A japán nagymama fotózni kezdett és elszabadult

A 90 éves japán nagymama igen menő.

Ez maga az elmebaj

Ha közfeladatot látna el egy civil szervezet, rendőrt hívnak rá.

Momo, a Whatsapp réme

Mit tehet a szülő a "Momok" ellen?

Néhány tény és tévhit a diétázással kapcsolatban

Nem lehet egy jól kitalált mód­szerrel sem hónapokig folya­matosan eredményeket elérni.

A formás lábak titka

A következő gyakorlatokkal mindenki tehet a szép, tónusos lábizmokért.

Miért nem működik a home office?

A home office nem korlátlan szabadságot kell, hogy jelentsen, hanem jól szabályozott munkakörülményeket.

0