Ezt olvasta már?


Augusztusban országszerte várja a közönséget az OrgonaPont sorozat

Az ország 23 városában 31 koncerttel várja augusztusban a közönséget az OrgonaPont sorozat a Filharmónia Magyarország szervezésében - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

A sorozatban az orgona énekhangokkal, rézfúvósokkal, vonósokkal és más hangszerekkel is duettezik Balatonlellén, Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrben, Hajdúböszörményben, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Kecskeméten, Kiskunhalason, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Pakson, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Szekszárdon, Szentendrén, Székesfehérváron, Szombathelyen, Vácott és Veszprémben.

A hangversenyeken mások mellett Kovács Róbert, Somogyi-Tóth Dániel, Szamosi Szabolcs, Kovács Szilárd és Mészáros Zsolt Máté orgonaművészeket hallhatja a közönség Sebestyén Márta, Palya Bea, a Szent Efrém Férfikar, a Kodály Filharmonikusok Debrecen kamarazenekara, Horgas Eszter fuvolaművész és a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara mellett.

A sorozatban Sebestyén Márta öt koncerten lép fel Szamosi Szabolccsal - mondta el Gál Bernadett, a Filharmónia Magyarország északi régióvezetője az adásban, hozzátéve: a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus két koncertet ad Pécsett és Szegeden Vashegyi György vezényletével.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A semmiből kiadtak egy rejtélyes AI-modellt, most kiderült, ki áll a szokatlan akció mögött

A múlt héten névtelenül felbukkant, rejtélyes mesterségesintelligencia-modellről szerdán kiderült, hogy valójában a kínai Xiaomi...

Dráma A Nagy Duett élő adása előtt: Domján Evelin betegséggel küzd – "Folyamatosan romlik az állapotom"

Vastag Csaba felesége, Vastagné Domján Evelin egy szívének kedves dalt fog elénekelni a szerelmével A Nagy Duett vasárnapi élő adásán....

Elfogyott az arab világ türelme: 24 órás ultimátumot és háborús fenyegetést kapott Irán

Szaúd-Arábia nyilvánosan bejelentette, hogy ha kell, katonai akciót fognak végrehajtani Irán ellen, Katar pedig teheráni diplomatákat...

Tonnaszámra esszük a csokit húsvétkor, sonka helyett mást hoz a nyuszi a magyarok asztalára

A foodora öt ország adatait elemezte több éven keresztül, melynek alapján meglepő húsvéti szokásokat mutatott ki a magyar...

Borzalmas gyanú: Stefit élve temette el Patrick?

Novemberben találták holtan a 32 éves influenszert, miután napokig keresték a hatóságok. A volt párja, Patrick végül beismerte, hogy ő a...

Váratlan tragédia: elhunyt a közkedvelt színész

Pár nappal ezelőtt még jó egészségnek örvendett.

Enyhén erősödő Fideszt, hat százalékpontos kormánypárti előnyt mért a Nézőpont

A kormányközeli intézetnél a Mi Hazánk támogatottsága 8 százalék.

Irán már ezzel fenyegetőzik – hatalmas bosszúra készülnek

Éles hangvételű nyilatkozatban reagált az iráni hatalmi elit egyik kulcsfigurájának meggyilkolására Mojtaba Khamenei, aki nemrég vette...

Londoni polgármester: Nagy-Britanniának vissza kell lépnie az EU-ba

Sir Sadiq Khan szerint a kormányzó brit Munkáspárt következő választási programjának tartalmaznia kell Nagy-Britannia újbóli...

Már az Európai Bíróság tárgyalja a magyar cég által indított MI-pert a Google ellen

A végső döntés komoly hatással lehet az európai kiadók és a nagy technológiai cégek kapcsolatára. A legfőbb kérdés az, hogy a...

Orbán Viktor Dunaújvárosban: Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység

A miniszterelnök a külföldön tanuló és dolgozó fiataloknak is üzent szerdai fórumán. A helyszíni tudósítók szerint egy tucatnyi...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e

0