Ezt olvasta már?

Többmilliós kárt okozó fiatal hackerekre csapott le a rendőrség

Elfogtak a rendőrök két fiatal hackert, akik online fizetési rendszereket kijátszva milliókat kerestek adathalászattal - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyom...


Az Alkotmánybíróságon támadta meg az ellenzék a fiktív lakcímet létrehozását lehetővé tevő törvényt

Voksturizmus: nem nyugszik bele az ellenzék a lakóhelyről szóló törvénymódosításba

Az ellenzék a mai napon megtámadta az Alkotmánybíróságon a választási csalást legalizáló törvényt – írja közös közleményben a DK, a Jobbik, az LMP, az MMM, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.


hirdetés

 

 

„Már a 2018-ban és a 2019-ben megrendezett választások során is tömegessé vált az a jelenség, hogy egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be ténylegesen nem Magyarországon élő magyar állampolgárokat azért, hogy részt vehessenek a választásokon. Az ellenzék kezdeményezésére mind a Kúria, mind a rendőrség megállapította, hogy a visszaélések valóban megtörténtek és az abban résztvevők törvénysértést valósítanak meg.

 

Nem véletlen, hogy a kormánypártok a közelgő országgyűlési választások előtt néhány hónappal olyan törvénymódosítást fogadtak el, ami legalizálja a fiktív lakcímbejelentéseket, ezzel megnyitva az utat a választás kimenetelének manipulálása előtt” – írják.

 

Ezután pedig bejelentik, hogy a közös listát állító ellenzéki pártok ígéretükhöz híven, a mai napon megtámadták az Alkotmánybíróságon a választási visszaéléseket legalizáló törvényt.

 

A Btk. közokirat-hamisításról szóló része úgy módosult az elfogadott törvénnyel, hogy a tulajdonos hozzájárulásával vagy saját tulajdonú ingatlanra bárki bejelenthet lakcímet büntetőjogi szankció nélkül, akkor is, ha nem fog ott élni.







0

hírek innen, onnan

Szétfeszítik a bikinifelsőt Nyári Dia mellei - kép

A tengerparton készült róla egy szexi fotó.

A krími robbanások meggyengítették az orosz flottát a brit hírszerzés szerint

A brit hírszerzés szakértői szerint jelentősen meggyengítették az orosz fekete-tengeri flottát a Krím félsziget katonai repülőterén a...

Úgy néz ki, 500-600 benzinkút áll le egy hét múlva Magyarországon

Eddig közel 400 cég csatlakozott a Független Benzikutak Szövetségének akciójához, amelynek keretében augusztus 19-20-án az...

Az euróval szemben megtartotta jó formáját a forint, de a dollárral nem bírt

Vegyesen változott a forint árfolyama pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: míg az euróval szemben erősödött, a...

Meghalt Anne Heche

Anne Heche egy héttel autóbalesetét követően halt meg.

Meghalt Anne Heche

Meghalt Anne Heche amerikai színésznő, aki olyan súlyos agysérülést szenvedett múlt heti autóbalesetében, hogy életét nem lehetett...

Gyász. Meghalt Anne Heche

Lekapcsolták a gépekről.

Elhunyt Anne Heche

A színésznő olyan súlyos autóbalesetet szenvedett, hogy baleset után pár nappal, a mai napon lekapcsolták őt az életét fenntartó...

Januártól pénzeső hullik a magyar orvosokra - ekkora béremelést kapnak

Nem marad el az orvosok béremelésének harmadik lépcsője. Jól fognak járni.

60-70 tüntető maradhatott

Ők továbbra is a járdán állnak.

Sport

Óriási a káosz és a baj a Barcelonánál: mi lesz Lewandowskival?

Egy nap múlva kezdik a bajnokságot, de még mindig nem tudták regisztrálni az új igazolásokat.

A Real Madrid elnöke megalázta Cristiano Ronaldót - videó

Egy szurkoló arra kérte Florentino Pérezt, hogy igazolja le újra az ötszörös aranylabdást.

A Qarabag BL-ellenfeléhez távozott a Ferencváros focicsapatának támadója

A nigériai játékosra vásárlási opciója lesz a cseh klubnak.

Brutálisan megverték egy hajón a világbajnok sztáratlétát

Sérülései miatt lemaradhat a következő világeseményről.

Meghalt az Újpest legendás focistája

Tóth József két világbajnokságon is szerepelt a magyar válogatottal.

A Barcelona most már mindent elad, akkora a baj

100 millió euróra tett szert a katalán csapat.

Sokkoló átigazolásra készül az angol bajnok a hajrában

Az Arsenaltól szerződtetne játékost a címvédő.

Csapattársai menthetik meg az életfogytiglantól Benjamin Mendyt

A francia játékost nyolcrendbeli nemi erőszakkal és szexuális zaklatás vádjával vezetik bíróság elé.

Egyelőre nem tudjuk hova tenni a Manchester United új mezét

Bemutatta harmadik számú mezét a Manchester United. Egyelőre nem tudjuk hova tenni.

Ingyen távozhat a Barcelona holland sztárfocistája

Tavaly nyáron igazolt a katalán sztárcsapathoz.

Vadai Ágnes a Blikk cikke nyomán arról faggatta Orbán Viktort, mikor szállnak be a focisták rendesen a közös t...

A labdarúgók szemet szúróan magas javadalmazása és ezzel szemben álló kedvezményes adózásának témája több mint egy évtized után eljutott a parlamentbe: Vadai Ágnes, a DK képviselője arra kérdezett rá a minisz

Barcelona: ˝A keret brutálisan erős lett, talán túl mély is˝

Kommentátorunk szerint nagy harc lesz a bajnoki címért a 2022/23-as szezonban.

0

Bulvár

A menyasszony vízbe dobta a csokrot, amikor lenéztek a hídról nem hittek a szemüknek

Van, hogy életünk legszebb napját egy szörnyű esemény árnyékolja be.

5 otthoni eszköz, ami nagyon sok energiát fogyaszt – Megéri fenntartanod őket?

Az elmúlt hetekben mindannyian átgondoltuk a rezsiköltségeinket, elvégre mindenki jobban szeret olyanra költeni, amire igazán szükséges, és amire szeret. Márpedig előfordulhat, hogy sokat pazarolunk, gyakran észrevét

Halálos fertőzés terjed Magyarországon, Müller Cecília riadót fújt

Elképzelhető, hogy megjelent egy új vírusvariáns az országban.

Tényleg a Tisza medrébe temették hármas koporsóban Attila hun királyt? - Tények és tévhitek

A legenda szerint a hunok rettegett uralkodója arany-, ezüst- és vaskoporsóban fekszik valahol a Tisza mélyén – de mi lehet az igazság?

Veszélyben vannak a Sinopharmmal oltottak

Miközben készült egy tanulmány, ami az emlékeztető oltások fontosságára hívja fel a figyelmet, szégyenletes, hogy ezt miért nem népszerűsítik óriásplakátokon vagy a médiában, mondta Kemenesi Gábor virológus.

Nem tudta már a hatalmas kebleit elrejteni a tanárnő a diákok elől, radikális döntést hozott - Fotók

Hatalmas mellekkel a tanári pályán boldogulni nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt Lexi néni remélte. Döntenie kellett.

Kapható a boltban, csökkenti a rezsit, de nem használhatod: káosz van az erkélynapelemek körül

Mi van, ha feljelent a szomszéd? Miért nem engedik Magyarországon, ha máshol egy uniós rendeletre hivatkozva szabad használni?

Bíró Ica kitálalt Schobert Norbiról, keményen nekiment: „Előbb-utóbb minden igazság kiderül”

Bíró Ica több év után tiszta vizet öntött a pohárba, és láthatóan van még tüske benne Schobert Norbi miatt.

Tanársegéd voltam Angliában: ezt láttam az angol iskolákban

Az angol iskolákat legtöbben úgy képzelik el, mint ahogy a Harry Potterben látták: iskolai egyenruha, házak, színek. Ez egyáltalán nem áll messze az igazságtól, sőt! Az angliai iskolákban az élet tényleg játék

Koronavírus: azok közül haltak meg a legtöbben Magyarországon, akiket ezzel a vakcinával oltottak be

A kormányzati portálon közzétett adatok szerint tavaly 29 649 ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében, de van egy vakcina, aminek a beadását követően különösen magas volt

0