Ezt olvasta már?


Az MCSMSZ cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket

A nemzetpolitikai államtitkárság megdöbbenéssel értesült a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) hétfői közleményéről, illetve a szervezet vezetőségének lemondásáról.

Az államtitkárság szerint az MCSMSZ vezetősége cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket, az oktatási programban részt vevő tanárokat és gyermekeket.

Ezt az államtitkárság hétfőn közölte az MTI-vel azt követően, hogy a moldvai magyar oktatási programot működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetősége közzétette: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángószövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése ellehetetlenült.

Az államtitkárság közleményében rámutatott: az MCSMSZ tizenegy éve jelentős magyarországi forrásokból tartja fenn a moldvai magyar oktatási programot. A kormány 2002 óta mintegy 360 millió forinttal, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) 2006 óta pedig 320 millió forinttal támogatta az MCSMSZ által működtetett oktatási programot. Ezenfelül az MCSMSZ jelentős romániai és nyugat-európai támogatásokat, tárgyi adományokat is kapott az oktatási program céljára - közölték.

Az államtitkárság szerint éppen ezért volt megdöbbentő Solomon Adriánnak, az MCSMSZ elnökének bejelentése; 2011 áprilisában arról tájékoztatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságot, hogy az MCSMSZ mintegy 35-40 millió forintos adósságot halmozott fel az elmúlt években. Az MCSMSZ erre hivatkozással a 2011. évre a korábbi éveknek megfelelő mértékű, 70 millió forintos támogatáson felül az említett adósság kiegyenlítéséhez többlettámogatást igényelt a kormánytól.

A fentiek miatt 2011 nyarán átfogó gazdasági átvilágításról döntöttek a program fő támogatói, a magyar állam és az AMMOA. A vizsgálatot, amelyet bejegyzett romániai és magyarországi pénzügyi szakértők végeztek el, a Teleki László Alapítvány (TLA) bonyolította le. A 2011 novemberében lezárt ellenőrzés több súlyos hiányosságot tárt fel, többek között az említett 35-40 milliós adósság sem volt egyértelműen kimutatható. A vizsgálat a legfőbb hiányosságok között állapította meg, hogy az MCSMSZ nem rendelkezik a társadalmi szervezetek működésére vonatkozó megfelelő számviteli politikával, a könyvelési rendszer áttekinthetetlen, az aktuális likviditási helyzet nem megállapítható. Hiányzik a vagyonleltár, nem készült a beruházásokat megalapozó pénzügyi terv, hiányoznak a belső szabályzatok, például SZMSZ, nem érvénytelenítik a pályázatokhoz elszámolt bizonylatokat, nem különítik el a könyvelésben a pályázati elszámolásokat - sorolták a közleményben.

Mint kiemelték, a feltárt hiányosságok azt mutatták meg, hogy a nehezen áttekinthető, alulszabályozott, illetve több tekintetben hiányos könyvelés, a kiforratlan szervezeti kultúra súlyos visszaélésekre is alkalmat adhat. A jelentés arra is kitért, hogy a jelenlegi szerkezetben aggályos a támogatásokból megvásárolt, illetve felépített, az MCSMSZ tulajdonában lévő ingatlanok sorsa.

Az ellenőrzés után a támogatók átlátható nyilvántartási rendszert, a naprakész könyvelést, könyvelőváltást és létszámcsökkentést kértek az MCSMSZ-től. A kéréseknek az MCSMSZ vezetősége többszöri felszólításra és csak részlegesen kívánt eleget tenni, erre tekintettel nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetőség akadályozza a támogatók által is átlátható gazdálkodási rendszer kialakítását. Ezért a magyar kormány 2012 januárjában arról döntött, hogy felkéri az MCSMSZ-t mint az oktatási program lebonyolítóját, az AMMOA-t mint az oktatási program civil támogatásainak összegyűjtőjét és továbbítóját, továbbá a TLA-t mint a moldvai magyar közösségekkel kapcsolatos kutatások, konferenciák, moldvai magyar nyelvű misék szervezőjét, levéltári dokumentumok publikálóját, hogy közösen hozzanak létre egy Romániában bejegyzett új alapítványt a moldvai magyar oktatási program támogatására. A javaslatról a nemzetpolitikai államtitkárság január 19-én tájékoztatta az MCSMSZ vezetőségét - olvasható a közleményben.

A kommünikében kiemelték: a magyar kormány továbbra is kész együttműködni a moldvai magyar oktatási programban részt vevő tanárokkal és szervezetekkel, így készen állnak az MCSMSZ-szel való további tárgyalásokra is. Az átláthatatlan, hanyag és pazarló gazdálkodásnak azonban véget kell vetni, "ez mindannyiunk alapvető érdeke" - olvasható.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással a Moldvai Csángó Oktatási Programot. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul továbbtanuló diákoknak pedig bentlakást hozott létre Csíkszeredában.

A lemondást rögzítő dokumentum szerint Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a támogatás tervezett átszervezéséről tájékoztatta az MCSMSZ vezetőit. Az elképzelés szerint az oktatási programra szánt magyar állami támogatást már nem a csángó szövetségnek juttatnák, hanem egy olyan alapítványnak, amelyet a csángó szövetség a budapesti Teleki László Alapítvánnyal és a szintén Magyarországon bejegyzett A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvánnyal közösen hozna létre Romániában.

Hegyeli Attila, a csángó szövetség ügyvezetője az MTI-nek elmondta, forrófejű lépésnek tűnhet a lemondásuk, de nem az. Az elmúlt hetekben folytatott tárgyalásaikon minden más lehetőséget kimerítettek a probléma rendezésére. Hozzátette: "nem azért mondtunk le, hogy ezzel valamilyen döntést kikényszerítsünk. Azért mondtunk le, mert nem volt más választásunk."

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze

A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...

Most érkezett: így változott a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup

Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...

Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint

Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.

Offenzívába kezdett a Telex kiadója

A Telex.hu Zrt. új videós gyártóbázisa, az RGB Stream másfél hónap alatt hat új műsorral jelentkezett. A kiadó a szerkesztőségi...

Lannert Judit: Fontos első lépést tettünk a tankönyvellátás megújítása felé

Új kiadványokkal, digitális tananyagokkal és speciális tanulástámogató tartalmakkal bővülhet a tankönyvkínálat – jelentette be az...

Leváltotta Magyar Péter a Kehi elnökét

A közlöny szerint Ruff Bálint javaslatára tett így.

Lázár Jánosnak kihívói akadtak az új parlamentben

Van olyan új képviselő, akinek a földbirtokai miatt sokkal hosszabb a vagyonnyilatkozata, mint volt miniszteré. A gazdálkodók között van,...

Kifütyülték Donald Trumpot egy New York-i kosárlabdameccsen

A himnusz alatt megmutatták a csarnokban elhelyezett óriáskivetítők egyikén. Nem kellett volna.

Hátborzongató fordulatot vett Majka orvosi vizsgálata: „Elkezdett fröcskölni a vér, mint egy disznóvágáson”

Majka, aki mindig is nagy figyelmet fordított az egészségére, egy rutinvizsgálat során élete egyik legmegrázóbb élményét élte át....

Kapitány István a leggazdagabb miniszter

A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és...

3 eset, amikor tilos fogat mosni: roncsolhatja a zománcot

A fogmosásról azt tanultuk gyerekként, hogy minél rendszeresebb, annál jobb. Csakhogy van néhány helyzet, amikor nem érdemes azonnal...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0