Az UNICEF magyarországi sportnagykövete: Kovács Ágnes
Kinevezése 3 évre szól és szimbolikus, 100 forintos javadalmazással jár
Az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete 1953-ban nevezett ki először jószolgálati nagykövetet,az elsőt a világon. A jószolgálati nagykövetek olyan a szakmájukban, hivatásukban ismert és elismert személyek, akik vállalják a gyermekek ügyének képviseletét, -
- támogatják és népszerűsítik az UNICEF munkáját a médiában, a közvélemény előtt. Lobbiznak a gyermekek érdekében, adományokat gyűjtenek és részt vesznek különböző UNICEF rendezvényeken.
Az UNICEF-nek jelenleg 31 nemzetközi jószolgálati nagykövete van, ők nemzetközi szinten képviselik a szervezetet. Olyan személyiségek tartoznak közéjük, mint Sir Roger Moore, Whoopi Goldberg, Orlando Bloom, Shakira, Ricky Martin vagy a Berlini Filharmonikusok. Pillanatnyilag 3 sportoló van a nemzetközi UNICEF nagykövetek között: David Beckham, Leo Messi és Yuna Kim, dél-koreai műkorcsolya olimpiai bajnoknő. Messi és Kim kinevezésére 2010-ben került sor. Az UNICEF nemzetközi nagykövetei mellett léteznek nemzeti nagykövetek is. Őket egy-egy ország UNICEF képviselete nevezi ki, és elsősorban az adott országban tevékenykednek.
Nemzeti UNICEF nagykövetből ma kb. 100 tevékenykedik a világon. Magyarországi nagykövet Halász Judit, Presser Gábor és a Nemzeti Filharmonikusok. A nemzeti nagykövetek között is számos neves sportoló akad, pl. Maldini és Totti (Olaszország), Jelena Jankovic és Anna Ivanovic (Szerbia), Fernando Alonso (Spanyolország), a Manchester United csapata (Nagy-Britannia) vagy Diego Forlan (Uruguay). Ehhez az exkluzív csapathoz csatlakozik 2010. augusztus 1-től Kovács Ágnes olimpiai és többszörös világ- és Európa-bajnok úszónő, mint az UNICEF magyarországi sportnagykövete.
Ági 2007-ben, a debreceni Rövidpályás Úszó EB során kapcsolódott be az UNICEF Magyar Bizottságának munkájába, segítette a szervezetet az adományok gyűjtésében. Most, tanulmányainak befejeztével, mindkét fél szeretné intenzívebbé tenni ezt a kapcsolatot. Nagykövetként elsősorban két területet kísér figyelemmel: az UNICEF erőfeszítéseit az egészséges ivóvíz biztosítására és a sport szerepét a gyerekek sorsának jobbra fordításában. Első feladata nagykövetként ismét az uszodába vezeti Ágit. Több korábbi úszónagysággal együtt rajtkőre áll augusztus 14-én a budapesti Úszó EB-n megrendezésre kerülő UNICEF jótékonysági váltóban. A nagyköveti kinevezés 3 évre szól és szimbolikus, 100 forintos javadalmazással jár.
Kiadó: UNICEF Magyar Bizottság
Forrás: MTI/OS

- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat
- Csökkent az üzemanyagok ára
- Vulkánkitörések indíthatták be a kis jégkorszakot
- Mai névnapok és eredetük
- Bőséges hó és dermesztő zimankó ígérkezik
- Szabadult a börtönből Ambrus Attila
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak


