Az elítéltek nem nyilatkozhatnak pénzért
Szigorodnak a szabadságvesztésüket töltőkre vonatkozó szabályok január 1-jével, így például az elítéltek nem kérhetnek pénzt a médiának adott nyilatkozataikért, a legtöbbjüknek pedig dolgozniuk is kell.
Az Országgyűlés november 14-én módosította a büntető tárgyú törvényeket; a változtatások értelmében a munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltők, a terhességük hatodik hónapját elérő nők és a gyermeküket gondozók kivételével minden, szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell a büntetés-végrehajtási (bv) intézetben vagy az erre a célra alapított gazdálkodó szervezetnél. Az elítéltek - a bv-szerv szerződése alapján - más gazdálkodó szervezetnél is végezhetnek munkát, későbbi visszailleszkedésük érdekében pedig lehetőségük lesz, hogy egészségügyi, gyógyító és rehabilitációs programokon vegyenek részt.
A jogerősen elítélt bűnözők, illetve hozzátartozóik januártól nem kaphatnak pénzt a bűncselekménnyel kapcsolatban tett médianyilatkozataikért és a szerzői jogi oltalom alá eső más tevékenységért mindaddig, amíg az elítélt a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesül. Az ezzel ellentétes megállapodások semmisnek tekinthetők, a bennük meghatározott összeg az államot illeti.
A jogszabályváltozások alapján ha a tanú vallomásában - meghatározott kivételekkel - magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolja, ismételten figyelmeztetni kell, hogy ebben az esetben megtagadhatja a tanúvallomást.
A büntetőeljárási törvény nyári módosítása után ismét tilossá válik a tanúk szavahihetőségének poligráffal történő vizsgálata a kiemelt ügyekben.
A jövőben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki kiszolgáltatott embert, például hajléktalant aláz meg. A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés lehet abban az esetben, ha az elkövető a magát megalázó emberről felvételt készít, vagy ilyen felvételt hozzáférhetővé tesz nagy nyilvánosság előtt.
Bűncselekménnyé válik a befolyásvásárlás; három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki arra hivatkozik, hogy hivatalos személyt befolyásol, illetve arra tekintettel jogtalan előnyt ad vagy ígér másnak.
Önálló bűncselekménynek számít majd a külföldi feketemunkások alkalmazása is, és két évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálják.
Fokozott védelmet kapnak a gyermekvédelmi intézetben dolgozó nevelők és gyermekfelügyelők, vagyis a sérelmükre elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak minősülő bűncselekményeket alapesetben egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálják.
Szigorítást jelent az is, hogy aki rossz minőségű terméket jó minőségűként nagy mennyiségben értékesít, az eddigi három helyett öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és ugyanez vonatkozik a nagy mennyiségű áru hamis megjelölésével elkövetett bűncselekményre is. A számvitel rendjének megsértését a minősített esetek kivételével dekriminalizálták, az utóbbiak büntetési tételét viszont megemelték.
Az el nem évülő bűncselekmények köre kibővül az olyan emberölésekkel, amelyek áldozata 14 éven aluli vagy védekezésre képtelen. Tételesen felsorolja a törvény emellett azokat a szándékos, erőszakos bűncselekményeket, amelyeknél kizárható a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége, vagyis amelyek tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethetők.
Változást jelent még, hogy a vesztegetések felderítése érdekében a hatóságokkal együttműködő elkövetőkkel szemben a büntetést korlátlanul enyhítheti a bíróság. A kábítószer mennyiségének megállapításakor a jövő évtől nem a tiszta hatóanyag-tartalom, hanem a teljes THC-tartalom irányadó, amit szakértői véleményekre hivatkozva javasolt a kormányzat.
MTI
hírek innen, onnan
Napi horoszkóp: a Vízöntő kalandokat keres, a Nyilasnak váltania kell, a Mérleg múltjából felbukkan valaki
Kedves Rák! A közelmúltban valaki egy nagyon csábítónak tűnő lehetőséggel kecsegtetett, amit, ha közelről van módod megnézni, már...
Előálltak vele a kovid-oltás után! A Moderna bejelentése mindenkit megdöbbent
Az Oxfordi Egyetem és a Moderna gyógyszergyártó egy mRNS-alapú vakcinát fejlesztett ki, ami a vastagbél- és petefészekrák magas...
„Tanút nem hallgatunk ki bilincsben, vegyék le a tanúról a bilincset”
Az Orbán-rendszer utolsó nagy nemzetközi botránya az „aranykonvojügy”. Orbán utasítására szinte az összes bűnüldöző szervet...
Felhőszakadással és heves zivatarokkal csap le a vihar, estére jöhet a piros riasztás
Nem kizárt a legmagasabb fokú riasztás elrendelése.
Eltűnt a hab a korsóból: sorra olvad a magyar sörgyárak profitja
A magyar söripar meghatározó szereplői közül tavaly többen is komoly profitcsökkenést vagy veszteséget könyveltek el, pedig az...
Tovább gazdagodtak a fideszes alapítványok, csak az MCC 60 milliárddal gyarapodott a NER utolsó teljes évében
Egy év alatt 77 milliárddal gyarapodtak, így összesen már 694 milliárd forintnyi eszközállományon ülnek a Fidesz politikai céljait...
Magyarok tízezrei ülnek egy több milliós időzített bombán, az utolsó pillanatban még léphet a Tisza-kormány
267 ezer fiatal házaspárnak van babaváró hitele a 2025 végi adatok szerint, ebből 77 ezer még nem teljesítette az első öt évben elvárt...
Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
Sulyok Tamásnak, illetve több tisztviselőnek és politikusnak is lehet elszámolnivalója Nicola Gruevszki és a két lengyel politikus ügyében.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak el
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus...
Karmikus védelem és csodás lehetőségek: június 10-én rámosoly a szerencse erre a három csillagjegyre
2026. június 10.: egy nap, amit három csillagjegy szülöttei aligha fognak elfelejteni. Az Uránusz előrehaladása különleges energiákat...
Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok
Magyarországon 2012 óta a nyugdíjasok relatív elszegényedése figyelhető meg – áll a Gazdaságkutató Intézet elemzésében. A tendencia...
70 milliárd dolláros támogatást szavazott meg az amerikai kongresszus az ICE-nak és a határőrségnek
A javaslat szoros, 214-212-es többséggel ment át a kongresszuson.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


