Ezt olvasta már?


BL-selejtező - Soha nem látott bravúr kell a Vidi továbbjutásához

A Vidi FC egygólos hátránnyal várja az AEK Athén elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának keddi, idegenbeli visszavágóját, melyen soha nem látott bravúr kellene a csapattól a továbbjutáshoz.

A fehérvári klub honlapja kiemelte: az UEFA-koefficiens alapján ellenfelénél alacsonyabban rangsorolt együttes a BL-selejtező 2009 óta megrendezett rájátszásában, a play off-körben hazai vereséget követően még sohasem tudott továbbjutni. A második számú kupasorozatban, az Európa-ligában volt már példa hasonló bravúros fordításra, sőt, két olyan párharc is akadt, melyben a papíron gyengébb csapat idegenben fordított, és került főtáblára.

A Vidi és az AEK múlt szerdán Felcsúton mérkőzött meg, a vendég görög gárda Huszti Szabolcs kiállítását követően a 23. perctől emberelőnyben játszott, majd a 34. percben szerzett vezetést, és a 49. percben megduplázta az előnyét. A fehérváriak a 67. percben szépítettek - akkor egy görög kiállítást követően már egyenlő létszámmal voltak a pályán -, és állították be az 1-2-es végeredményt.

A hétvégi bajnoki fordulóban - a szezon során másodszor - a Vidi elhalasztotta a mérkőzését, az AEK viszont a vendég PASZ Jannina 2-0-s legyőzésével kezdte meg szereplését szombaton a görög pontvadászatban. Az AEK góljai a 37. és a 47. percben születtek, tehát a mérkőzésnek ugyanabban a periódusában volt eredményes az athéni együttes, mint a felcsúti összecsapáson. Az AEK a szezon negyedik tétmérkőzésén is megőrizte veretlenségét, viszont először nem kapott gólt.

A Vidi eközben már az idény 12. tétmérkőzésére készül, de ez nem újdonság a csapat számára. A fehérváriak 2015 óta sorozatban negyedszer lépnek pályára a nyári hónapokban minimum 12 tétmeccsen.

A visszavágót, amelyet a lengyel Szymon Marciniak vezet, kedden 21 órától játsszák a közel 70 ezer néző befogadására alkalmas athéni OAKA Szpírosz Lúisz Stadionban.

Kádár Tamás ukrán csapata, a Dinamo Kijev kétgólos hátrányból vág neki az Ajax elleni hazai visszavágónak. A Salzburg 0-0-s döntetlen után fogadja a Crvena zvezdát, az osztrákok első csapatában a szezonban eddig nem kapott lehetőséget a jelenleg sérült magyar középpályás, Szoboszlai Dominik.

BL-selejtező 4. forduló, a visszavágók programja:

kedd:

AEK Athén-VIDI FC 21.00 (az első mérkőzésen: 2-1)

Dinamo Kijev-Ajax 21.00 (1-3)

Dinamo Zagreb-Young Boys 21.00 (1-1)

szerda:

PAOK-Benfica 21.00 (1-1)

PSV Eindhoven-BATE Boriszov 21.00 (3-2)

Salzburg-Crvena zvezda 21.00 (0-0)

A győztesek a Bajnokok Ligája, a vesztesek az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök...

Meghant megeszi a sárga irigység Katalin miatt: Harry felesége még sosem volt ennyire dühös

Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha...

Döbbenetes fordulat. Ma már gyógyításra is használják ezt a hírhedt partidrogot

A kilencvenes évek rave-kultúrájának egyik hírhedt szereplőjeként vált ismertté, ma pedig a modern pszichiátria egyik legtöbbet kutatott...

Most érkezett: Trump egyetlen mozdulattal söpörte le az asztalról az iráni alkut, saját magáról nevezte el a szorost

Donald Trump amerikai elnök elutasította szombaton a Hormuzi-szoros egy héten belüli megnyitására tett iráni javaslatot.

Aurelio Caversaccio műtőasztalra fekszik a múltja miatt, de a legsúlyosabb sérüléséhez orvos sem nyúlhat

Elkerülhetetlenné vált a helyreállító műtét Aurelio Caversaccio komoly lépésre szánta el magát, hogy végre rendezze...

Megasztár: elsírta magát a 14 éves Bence miatt Puskás-Dallos Bogi

A tehetségkutató legújabb válogatóján egy fiatal fiú érett éneke teljesen lenyűgözte az ítészeket. A produkció után a mesterek...

NL: Több nagy fordulatot is hozott az angol-spanyol rangadó; nyertek a horvátok és a szlovákok

Így alakultak a Nemzetek Ligája szombat 20.45-ös mérkőzései az A-, a B- és a C-divízióban.

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse...

Ez a háború kitörése óta először történt meg: zárt ajtók mögött csapott össze az orosz és a német külügyminiszter

Az ukrajnai háború kitörése óta először ült tárgyalóasztalhoz az orosz és a német külügyminiszter szombaton, az ENSZ New York-i...

ByeAlex kemény beszólása után felmerült, hogy szájba kéne verni, de továbbjutott az X-Faktor rappere

A mentor éles stíluskritikája után pattanásig feszült a hangulat a szombat esti válogatón. Vanda határozott rap-produkciója végül...

Gajdos László: Az a cél, hogy minél több állat kerüljön jó és biztonságos otthonba

A jelenlegi örökbefogadási rendszer felelős jelentkező számára is gyakran teljesíthetetlen vagy aránytalan feltételeket szab, ez pedig...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool

A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.

Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp

Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

0