Ezt olvasta már?


Bankmonitor: óriási roham várható az otthonfelújítási program millióiért

Júniustól indul az új otthonfelújítási program. A bejelentés alapján 108 milliárd forint összegben igényelhetnek a családok támogatást, amelyből mintegy 20 000 családi ház újulhat meg. Ez nagyságrendileg a hazai lakásállomány 0,44 százaléka.

A Bankmonitor szakértői szerint érdemes ezért gyorsan lépnie

azoknak, akik élnének a lehetőséggel, mert rövid időn belül kimerülhet a keret.

Júniusban indul az új otthonfelújítási támogatás, ami az 1990 előtt épült családi

házak energetikai korszerűsítésére kínál legfeljebb 6 millió forint támogatást. A teljes

keret 108 milliárd forint lesz, így a kormány becslése alapján várhatóan mintegy 20

ezer család használhatja ki a kedvezményt.

A 4,5 millió lakás kevesebb, mint fél százaléka újulhat meg

A „Nemzeti Épületenergetikai Stratégia 2015” megnevezésű dokumentum (NÉS

2025) adatai alapján 2013-ban mintegy 4 363 754 lakás volt hazánkban, ebből 2 241

719 volt 1990 előtt épült családi ház. 2013 és 2023 között összesen 173 747 darab

lakás épült, vagyis ennyivel nőtt az állomány, ugyanakkor 20 647 lakást elbontottak.

Eszerint összesen 4 516 854 lakás van jelenleg Magyarországon.

További fontos kitétel még az otthonfelújítási programnál, hogy kizárólag olyan ház

újítható fel a támogatásból, amelyik rá van kötve a vezetékes gázhálózatra. Ezek

számáról pontos adatunk nincs, de a NÉS 2025 szerint a hazai családi házak 51,2

százaléka gázfűtésű (36,6 százalék gázcirkó, míg 21,6 százaléka gázkonvektor).

Ha abból indulunk ki, hogy ez az arány az 1990 előtt épült ingatlanokra is igaz, akkor

mintegy 1 137 189 ingatlan felelhet meg a támogatási feltételeknek, ami a teljes

lakásállomány mintegy 25,18 százaléka.

(A Bankmonitor szakértői szerint, ahogy egyre régebbi ingatlanokat vizsgálunk, úgy

csökken a gázfűtéssel rendelkező házak aránya, emiatt az összes családi házra

vetített aránytól elmaradhat az 1990 előtt épült ingatlanok esetében a gázfűtéses

lakások aránya.)

A kormány becslése alapján mintegy 20 ezer családi ház újulhat meg az új

támogatásból, ez a teljes hazai lakásállomány 0,44 százaléka. Ha az 1990 előtt

épült, gázfűtéses családi házakat vizsgáljuk, akkor pedig ezek 1,76 százaléka

korszerűsödhet.

Emiatt a Bankmonitor szakértői szerint várhatóan óriási hajsza indulhat meg az új

kedvezményért még akkor is, ha a gázfűtéses – vezetékes gázzal rendelkező –

házak számát az előző levezetésben túlbecsülték. A 20 ezer igénylés ugyanis

érdemben elmaradhat a potenciálisan megfelelő családi házak számától.

Mit lehet tudni a 2024-ben induló lakásfelújítási támogatásról

 A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint lehet. Ennek egy része vissza

nem térítendő támogatás, míg másik része egy kamatmentes kölcsön lesz. A

 

pontos arány járásonként eltérő lehet, előreláthatóan 2,5-3,5 millió forint körül

alakulhat a két elem összege külön-külön. Amelyik járásnál eléri az

átlagjövedelem az országos átlag 110 százalékát, ott legfeljebb 2,5 millió forint

lehet a vissza nem térítendő támogatás. Azon járásoknál, ahol az

átlagjövedelem az országos átlag 75-110 százaléka között van, ott a vissza

nem térítendő rész maximum 3 millió forint lesz. Legfeljebb 3,5 millió forint a

vissza nem térítendő támogatási azon területeken, ahol az átlagbér az

országos átlag 75 százaléka alatt van.

 A támogatott kölcsön kamatmentes, futamideje legfeljebb 8 év. A

törlesztőrészlet 25-36 ezer forint között lehet.

 A munkálatok költségvetése nem haladhatja meg a 7 millió forintot. Egy ilyen

munkálathoz legalább 1 millió forint önerőre is szükség lesz.

 A kedvezményből kizárólag 1990 előtt épület családi házak energetikai

korszerűsítési finanszírozható. Elvárás továbbá, hogy az épületek rá legyenek

kötve a vezetékes gázhálózatra.

 A támogatásból elvégezhető munkálatok köre: szigetelés, nyílászárók cseréje,

használati melegvíz rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése

(gázkazáncsere és kapcsolódó kéménybélelés).

 A munkálatok befejezését követően az épület energiafelhasználásának

legalább 30 százalékkal kell csökkennie.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az USA és Kína összeáll – ez lehet a titkos megállapodás

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a szuperintelligenciával kapcsolatos váratlan incidensek...

Újabb költözés a láthatáron? Harry és Meghan ismét elhagyhatja az Egyesült Királyságot

Nagyon sok múlik azon, hogy dönt a bizottság a biztonságukat illető kérdésről.

A szakértők is értetlenül állnak ez előtt: E két szakma képviselői ritkábban halnak meg Alzheimer-kórban

Egy egészen friss és meglepő amerikai kutatás teljesen új megvilágításba helyezi mindazt, amit a mindennapi munkánk és az agyunk...

Rosszullét az iskolákban: több gyerek betegedett meg, miután ugyanazt ebédelték

Az ebéd után sorra jelentkeztek a panaszok, de egyelőre nem tudni, mi állhat a háttérben.

Ettől élhetnének tovább a magyarok – mégis kevesen teszik meg

A magyarok tudják, mi kellene a hosszabb, boldogabb élethez, mégis kevesen járnak szűrésre vagy mozognak rendszeresen – derült ki egy...

Ilyen a lábon kihordott infarktus – Mutatjuk, miről ismerhető fel a csendes szívroham

A szívinfarktus olykor úgy zajlik le, hogy az érintett nem is gondol szívproblémára. Összegyűjtöttük a csendes szívroham jeleit.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Hiába várjuk az esőt, vasárnap ismét száraz idő jön, 25 fok is lehet

Csapadékmentes, száraz, napos időre számíthatunk vasárnap,a hőmérséklet elérheti a 25 fokot is.

Hatalmas árvízre készülnek a fővárosban: szükséghelyzetet hirdettek Bankokban

Szükséghelyzetet hirdettek szombaton Bangkok valamennyi kerületében, miután két nap szakadatlan esőzés után árvíz fenyegeti a thaiföldi...

Rádiójeleket észleltek egy Naprendszeren kívüli, Földhöz hasonló bolygóról

A Harvard és az Oregoni Egyetem csillagászainak mérései szerint először sikerült közvetlenül rádiójelet észlelni egy Naprendszeren...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0