Ezt olvasta már?


Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét

Letartóztatták kedden a BP egy volt mérnökét, amiért bizonyítékokat próbált meg megsemmisíteni azzal kapcsolatban, hogy mennyi olaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe, amikor két évvel ezelőtt megsérült az olajipari cég egyik mélytengeri kútja.

Az 50 éves Kurt Mix ellen vádat emeltek, amiért ki akarta törölni azt a szöveges üzenetváltást, amely közte és a főnöke között folyt az olajszivárgás elfojtására irányuló kísérlet közben.

Az üzenetek az amerikai igazságügyi minisztérium szerint azonos idejű, kényes belső információkat tartalmaztak, ezért Mixet az igazságszolgáltatás két rendbeli akadályozásával vádolják.

Azt, hogy BP Macondo nevű kútjából ömlik az olaj, azután vették észre, hogy egy, az abból eredő kitörés robbanást okozott a Tranocean által üzemeltetett Deepwater Horizon fúróplatformon. A baleset ami 11 emberéletet követelt. A baleset az Egyesült Államok történetének eddigi legsúlyosabb tengeri olajömlése volt, amely során becslések szerint több mint 4 millió hordónyi nyersolaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe. A BP-nek végül a 2010 szeptemberében sikerült "megölnie" a kutat.

Mix, aki idén januárig dolgozott a BP-nél, részt vett az elfojtási kísérletek különböző szakaszaiban. Az ügyészség azt állítja, hogy a vádlott, amikor 2010 októberében kiderült, hogy meg fogják vizsgálni az elektronikus dokumentum, több száz üzenetet kitörölt azzal a művelettel kapcsolatban, amelynek során nehéziszappal próbálták meg elfojtani a kitörést. Az üzenetek arra vonatkoztak, hogy miközben a BP vezetése "sikerről" és arról értekezett, hogy "minden a terv szerint halad", előre látható volt a kísérlet kudarca.

A BP olyan üzeneteket küldött Mixnek, amelyben felszólították, hogy tartson vissza minden, a Macondo kútra vonatkozó információt. Utóbbiakból kiderült, hogy az olaj gyorsabb ütemben ömlik a tengerbe, min azt a BP mérnökei jósolták.

A BP kedden azt közölte, hogy együttműködik az amerikai nyomozóhatóságokkal, és megőrzi a bizonyítékokat A cég Mix ügyét nem kívánta kommentálni.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Január óta négymillió forinttal nőtt Orbán Viktor feleségével közös vagyona, a volt kormányfő kilencmilliót tudott félretenni 36 év politika után

A volt kormányfő továbbra is felerészben tulajdonosa egy XII. kerületi ingatlannak, és egyedüli tulajdonosa egy felcsúti ingatlannak. 36...

Elszabadult papagáj terrorizálja az autósokat

Egy zöld madár tartja rettegésben egy skót városrész autósait. A papagájként azonosított szárnyas sorra rongálja az autókat, a kár...

Csökkent az infláció a kormányalakítás hónapjában

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak –...

Leváltották az országos rendőrfőkapitányt, Mecser Tamás rendőr dandártábornokot nevezték ki az utódjának

Váratlan személyi döntés született a rendőrség élén: június 8-i hatállyal új vezetőt kap az Országos Rendőr-főkapitányság. A...

Ugyanaz a betonos cég számlázott munkavégzés nélkül az államtitkár és a főispán építkezésén

A paksi építkezés betonszállítására alapított orosz-magyar vegyesvállalat hazai tulajdonosa nem csak Sára Botond volt fővárosi...

Gázolt a vonat Budapest külvárosában, jelentős fennakadásokra kell készülni a vonalon

Elgázolt egy embert az Aszódról a Keleti pályaudvarra tartó S80-as vonat Budapest külvárosában, Rákoscsaba és Rákoscsaba–Újtelep...

A pszichológus szerint ezt jelenti, ha mások helyett fejezed be a mondatokat

Sokan, akik gyakran adják mások szájába a szavakat, észre sem veszik, milyen idegesítő lehet ez a szokás. A pszichológus elárulja, mi...

Vizeletből műtrágya? Szurkolók menthetik meg az agráriumot

Svédországban egyedülálló módon gyűjtik a szurkolók vizeletét a Malmö FF stadionjában, hogy vizsgálják annak műtrágyaként való...

Csalóka az inflációs adatsor: az élelmiszer nem kerül többe, de brutálisan drága színházba menni vagy nyaralni

Az infláció jelenleg már nem az élelmiszerek felől érkezik, ám a regenerálódás vagy a kulturális programok lassan luxusszámba mennek.

Kuba már számolja a forgatókönyveket

Miguel Diaz-Canel kubai elnök egy hétfőn közzétett interjúban úgy vélte, hogy az Egyesült Államok három forgatókönyv...

Érkezik a hét legfontosabb adata – így reagál a forint

Ma a hazai befektetők figyelme a májusi inflációs adatra irányul, amely végleg pontot tehet a kérdésre, hogy az MNB lazít-e a következő...

Itt a friss adat, nagy meglepetés a májusi inflációban!

Az elemzői várakozásokkal ellentétben 1,8 százalékra mérséklődött az infláció májusban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0