Ezt olvasta már?

Vizes vb - Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek második napján.

0

Börtönre ítéltek öt embert az Agria versenytánc-alapítvány ügyében

Húsz vádlott közül egyet letöltendő, négyet felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az Agria Versenytánc Közhasznú Alapítvány tevékenysége során elkövetett költségvetési csalás ügyében első fokon, nem jogerősen az Egri Törvényszék.


hirdetés

A törvényszék sajtóosztálya az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében felidézte: a civil szervezet 2004-ben jött létre, és létrehozta az Agria Tánciskolát, amely több Heves megyei településen alakított ki telephelyet.

A tánciskola tényleges szakmai és gazdasági irányítását - az okiratokban meghatározott hatáskörét túllépve - az elsőrendű vádlott, a kuratórium elnöke és a másodrendű vádlott, a felügyelőbizottság egyik tagja végezte.

A fenntartó 2005-2008-ban valótlan tartalmú igénylőlapon igényelt normatív állami hozzájárulást. Olyan tanulókat is figyelembe vettek a diáklétszám meghatározásakor, akik után jogszerűen nem járt volna állami támogatás, ezzel több mint 100 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Az Egri Törvényszék társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás, valamint társtettesként vagy felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt az elsőrendű vádlottat 4 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte és négy évre eltiltotta a civil szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól, a másodrendű és a harmadrendű vádlott 2-2 év, négy évre felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott. Utóbbit - aki kuratóriumi tag volt - négy évre eltiltották az oktatási intézmény vezető tisztségviselője foglalkozástól.

A negyedrendű vádlottra 2 év, az ötödrendű vádlottra 1 év felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki a bíróság. Tizenöt vádlottat többrendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt megrovásban részesített a törvényszék.







0
0
0

hírek innen, onnan

Észak-Koreának segíthetett mobilhálózatot építeni a Huawei, amely kémkedett a felhasználók után

Több dokumentum alapján azt állítja a The Washington Post, hogy a Huawei Észak-Koreával közösen hozhatta létre a Koryolink nevű...

7,3 milliárd forintot fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét

A kormányzati beszerzéseknél kifizetett kenőpénzek szúrtak szemet az amerikai hatóságoknak, peren kívüli megállapodás született. Fizet...

Kocsira zuhant egy ház teteje a viharban Sarudon

Katasztrófafilmekben látott vihar tombolt a Heves megyei településen.

7,3 milliárd forintot fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét

A kormányzati beszerzéseknél kifizetett kenőpénzek szúrtak szemet az amerikai hatóságoknak, peren kívüli megállapodás született. Fizet...

Szekta vagy sem, van rá igény Debrecenben

Hármszor is megtöltötték a Főnixet.

Ilyet még nem látott: nagy fehér cápa lopta el a horgász zsákmányát - videó

Alaposan megrémisztett egy horgászó amerikai családot egy nagy fehér cápa, amely a vízből felbukva elorozta éppen kifogott zsákmányukat.

Kásler nem találta meggyőzőnek a két budaörsi iskolaigazgatói pályázatot

Ezzel indokolta az Emmi a sokakat felháborító döntést. A pályázók szerint viszont korábbi politikai megnyilvánulásuk áll a háttérben.

Útnak indult a Holdra India szondája

A múlt hétre tervezték, de technikai hibák miatt végül hétfőre halasztották a Csadrajáan-2 misszió útnak indítását Indiában. Az...

A Marvel birodalom óriási pénzesőt hozott

Az elmúlt években gyakorlatilag minden Marvel film óriási kasszasiker lett. Pedig egy évtizede, amikor a Disney felvásárolta a...

Dér Heni Curtissel és Lotfi Begivel forgatott - a közös munka élményeiről mesélt az aranytorkú énekesnő

Zoltán Erika (57) slágerét, a Casanovát gondolta újra Lotfi Begi (37), aki Dér Heni (33) és Curtis (29) előadásával fűszerezte meg az...

Kellemetlen tünetek strandolás után? Mi okozhatja?

Akár a napfény vagy a naptej egyes összetevői, de a medence vize miatt is jelentkezhetnek testszerte viszkető kiütések. Dr. Vincze Ildikó...

Észak-Koreának segíthetett mobilhálózatot építeni a Huawei, amely kémkedett a felhasználók után

Több dokumentum alapján azt állítja a The Washington Post, hogy a Huawei Észak-Koreával közösen hozhatta létre a Koryolink nevű...

0

Sport

Egy csaló kínai szupersztár miatt óriási balhé van a vizes-vb-n

Bohus Richárd felfoghatatlan körülmények között jutott tovább, Késely Ajna újabb egyéni csúcsot úszott.

Így rejtette el a Népsport Kocsis Sándor halálhírét

Egy ifjúsági asztalitenisz Eb-ről szóló tudósításába dugták el a hírt.

Meghalt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Az ausztrál Peter McNamara párosban aratta legnagyobb sikereit.

"Zidane egy szégyen"

Megkezdődött az adok-kapok: Gareth Bale ügynöke nekiment Zidane-nak a francia kijelentései miatt.

Megvan a Fradi ellenfele, ha továbbjut a Valletta ellen a BL-ben

Megvolt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolása Nyonban, a Fradinak a horvát vagy a grúz bajnok jöhet.

Egyszerre dögös és szexi ez a gyönyörű szőke kosárlabdázó

Antonija Misura nem elég, hogy ügyes kosárlabdázó, még gyönyörű is.

Kozma Dominik is beleszállt a kínai világbajnokba: Ezt az embert ignorálni kell

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Hihetetlen siker: Európa-bajnok a magyar junior válogatott

Elképesztően nagyot játszottak a döntőben is a lányok.

Botrányos bíráskodás, gyönyörű ezüstkard a vívó-vb-n

Dél-Korea nagyon erős volt, a magyarok mindent megpróbáltak, de most a minden is kevésnek bizonyult.

Üzent a doppingteszten megbukott kajakosnak Dombvári Bence

Üzent Takács Tamarának, az eltiltott kajakosnak Dombvári Bence.

Áll a bál Madridban: Bale ügynöke nekiment Zidanenak

A távozófélben lévő walesi klasszis menedzsmentjénél betelt a pohár.

0

Bulvár

Mikor locsoljunk? Növényeid hálásak lesznek, ha betartod ezt a pár alapszabályt

Cikkünkből kiderül, hogy mikor locsoljunk, és mire figyeljünk oda öntözés közben, hogy kertünk minél tovább szép lehessen.

Egy csaló kínai szupersztár miatt óriási balhé van a vizes-vb-n

Bohus Richárd felfoghatatlan körülmények között jutott tovább, Késely Ajna újabb egyéni csúcsot úszott.

Cukros víz, elsikkasztott arany óra, mellbimbónyomkodás, indokolatlan inkubátor - történetek az újszülöttosztá...

Sok anyuka a szülés után éli át az első kórházi tartózkodás élményét. Ez már önmagában nehéz helyzet, és a rendszer általában még inkább megnehezíti a dolgukat. Megdöbbentő, nyomasztó és kínunkban nevetős sztorik az újszülöttosztályról.

Ennyi ideig szeretnek szexelni a nők

A nők alapvetően a szex minőségét részesítik előnyben, az aktus hosszával szemben. De még így is jóval többre vágynak mint amennyire a férfiak átlagosan képesek.

Hatgyermekes édesapa halt meg szörnyű balesetben a strandon

"A partnerem, a szerelmem és az otthonom halt meg..."

Az 5 legjobb kutyafajta idősebb emberek mellé: ők tényleg nyugodtak és ragaszkodóak

Egy aktív, állandó mozgást igénylő kutya nem túl jó választás az idősebb emberek mellé, akárcsak a nagyon makacsak sem. Ezért nem mindegy, mit választotok.

Most lefelé hullámvasutazik a benzin és a gázolaj ára

A Mol 6 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Nehogy már egy nyikhaj mondja meg a tutit! Vagy mégis?

Az utóbbi évtized technológiai robbanása és az ezzel párhuzamosan piacképessé érett Y generáció megjelenése több megoldandó feladatot is adott a vezetőknek. A régi és az új találkozását a reverse mentoring, vagyis a fordított tanácsadás segítheti, amire már itthon is van fogadókészség.

Ufókról készült hiteles fotók az 1870-1979 évekből. - Elképesztő képsorozat

Egy igazán profi külföldi oldal összegyűjtötte talán az összes létező hiteles, de legalábbis nagy valószínűséggel annak mondható ufókról készült fotókat. Kiválogattuk ezekből a legdöbbenetesebbek, legérdekesebb képeket, köztük azokat, amik a különböző holdraszállások alkalmával készültek. Következzenek ezek az ominózus képek az 1870-1979 évekből!

Rövidnadrágot vett fel a 19 éves lány, csúnyán megalázták

Jenna érthető módon többet nem akar visszatérni arra a helyre, ahol beszóltak neki.

Ő a leghülyébb Audi A8-tulaj, vita nincs

Akár a quattro-hajtás szükségességét is reklámozhatná a fennakadt A8-as Audi, bár akkor talán nem kéne szétrúgnia a vezetőjének.

Megható, amit volt feleségéért tesz Vitray Tamás

30 éve váltak el, de a szeretet megmaradt.

blogmorzsák

A pokol nem mindig a föld alatt húzódik

Sorstalanság fogalmának átgondo­lása szükséges a hétköznapok átértékeléséhez.

Fekete nejlonból készült csipke­ruha

Megnyílt Király Tamás divattervező retrospektív Out of the Box című kiállítása a Ludwig Múzeumban.

Mindig marad hatalom a kezedben

Megemlékezés Heller Ágnesről. Gondolatai fegyverek a bekorlátolt, fundamentalista gondolkodás ellen.

Hillary Clinton után lehet esélye még az amerikai elnökválasztáson a nőknek?

A 2016-os elnökválasztás nemcsak Donald Trump megválasztása miatt emlékezetes az Egyesült Államokban.

„Biztonsági okokból” megszűnt a Mátraháza-Kékestető túraút

A szabályok szerint turistautat megszüntetni csak kellő súllyal és részletesen megindokolt esetben lehet(ett volna).

Töltött paprika zöldséges bulgurral

A klasszikus töltött paprika húsmentes verziója cukkinivel, gombával és bulgurral.

A Tenessee-beli "Majomper"

1925-ben a Tenessee-beli Daytonban perre mentek a kreacionisták a tudomány művelőivel.

Hogyan tudom megnézni, hogy mennyi biztosítási időm van?

Biztosan szeretnéd megkapni a babád után, ami jár.

Szexi vagy nem? - Sztárok bikiniben

A sztárok kedvenc fürdőruhái az isteni Marilyntől a mesés JLo-ig, egy fantasztikus galériával.

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

A diétás módszer amivel nem kell éhezned?

Az időszakos böjt időről időre újra felbukkan, mint csoda­módszer. De tényleg az?

0