Ezt olvasta már?


Búzakeményítő gyár épül Visontán

Magyarország egyetlen búzakeményítő gyára épül meg a Heves megyei Visontán 93 millió eurós beruházásban, a Visonta Projekt Kft. 33 ezer négyzetméteren épülő üzeme 250 munkahelyet teremt, és további 500 beszállítónak ad munkát 2018 végére.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a hétfői alapkőletételi ünnepségen azt mondta, a beruházás a modern magyar élelmiszeriparról és mezőgazdaságról is szól, hozzájárul majd a gazdaság versenyképesebbé tételéhez.

 

A gyár modern technológiával állít elő különböző típusú keményítőt, módosított keményítőt, alkoholt és takarmánytermékeket további felhasználásra főként az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára.

Varga Mihály kiemelte, a létrejövő üzem magas hozzáadott értékű új termékeket gyárt, működésével olyan új piaci lehetőségek nyílnak meg, amelyek belföldön és külföldön is hozzájárulnak majd a magyar gazdaság növekedéséhez.

Kedvező a beruházás az ipari felhasználók és mezőgazdasági termelők számára is, mert hosszútávú és stabil beszállítási lehetőséget teremt - tette hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter az ünnepségen kifejtette, hogy kedvező folyamatok zajlanak a nemzetgazdaság stratégiai ágazataiban: a mezőgazdaság kibocsátása 2010 óta 55 százalékkal növekedett, az élelmiszeriparé 45 százalékkal bővült.

Kifejtette, az élelmiszeripar, a második legnagyobb feldolgozóipari ágazat adja a bruttó nemzeti termék 2,4, a mezőgazdasággal együtt 5,8 százalékát, az ipari termelésből való részesedése pedig 12 százalék. Az előállított mezőgazdasági termékek 65 százalékát ez a szektor vásárolja és dolgozza fel, és felhasznált anyagainak csak egyharmada származik külföldről. Az ágazat közvetlenül 100 ezer embernek ad megélhetést, és kiemelt szerepe van a vidéki munkahelyek megtartásában.

Varga Mihály a kormányzati stratégiai célok között ismertette a feldolgozott termékek arányának tíz százalékra emelését az exportban, a 36 százalékos importhányad csökkentését, és az élelmiszerfeldolgozó iparág öt százalékos emelkedését a következő egy-másfél évben.

A Visontai beruházás jól illeszkedik a kormányzat célokhoz - hangsúlyozta a tárcavezető.

Mészáros Lőrinc, a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa a rendezvényen ismertette: a kft.-t 2015-ben alapították Szíjj Lászlóval. A kormány kiemelt beruházássá nyilvánította és 20 millió euróval támogatta a visontai projektet. A befektetők 25 millió eurót tettek a beruházásba, a költségek fennmaradó részét hitelből fedezik.

Az üzemben 250 ezer tonna búzát dolgoznak majd fel hulladékmentesen. A tulajdonos közlése szerint ezt Heves és Szolnok megyéből szeretnék beszerezni.

Mészáros Lőrinc azt is elmondta, az előállított termékek 70 százalékát exportra szánják. A keményítőgyár 250 új munkahelyet teremt, és még 500-1000 ember vesz részt a beszállításban, de a kft. már abban is gondolkodik, hogy a későbbi raktározással, takarmányelőállítással további 50-100 munkahelyet teremt - mondta.

Közölte, a visontai Mátrai Erőművel kötött megállapodás alapján hulladékgőzt és tranzit nélküli elektromos áramot vesznek igénybe a beruházáshoz és az üzemeltetéshez.

Várhatóan 2018 májusára épül fel a gyár, néhány hónap próbaüzem után kezdi meg a termelést és az értékesítést - mondta a tulajdonos.

Horváth László, a Heves megyei térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy hazai erőforrásra támaszkodva, alacsony környezeti terhelést jelentő, korszerű, új technológia jelenik meg a Mátraalján. A képviselő fontosnak nevezte, hogy van magyar tőke, magyar befektető, aki ezt a helyet választotta a fejlesztés megvalósításához.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ritka, de súlyos mellékhatása lehet a fogyást segítő „csodaszereknek”

Kanadai kutatók összesen 30 millió mellékhatásos esetet vizsgáltak meg, amelyek a fogyást segítő készítmények számlájára írhatók.

A Tisza Párt kezdeményezésére az Európai Parlament újra napirendre vette a Beneš-dekrétumok ügyét

A fideszes Gál Kinga szerint az uniós intézményekben nincs szándék a fellépésre a pozsonyi kormány ellen.

Vomberg Frigyes a földbe tiporta a nézőket, ezekkel a szavakkal üzent nekik a séf

Nem köntörfalazott, amikor kimondta, hogy mit gondol a nézők véleményéről.

Dr. AI: diagnosztizál és leleteket értelmez a technológia

„Az egészségügyi AI‑megoldások valódi értéket csak akkor képesek biztosítani, ha működésük átlátható szakmai kontroll,...

Putyin támadásra készül Európa határain

Európának komolyan kell vennie egy orosz támadás lehetőségét – figyelmeztetett az EU védelemért felelős biztosa Brüsszelben.  A Forum...

Elszálltak az olajárak, elbántak az amerikai tőzsdékkel

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek...

Novák Hunor a kamu oltások miatt letartóztatott doktornőről: Az „oltásellenes” orvos maga sem hitte el, hogy a kötelező védőoltások feleslegesek

A gyermekorvos négy olyan gyerek mintáját teszteltette le, akiknek a szülei aggódtak, hogy az oltásellenes szülőknek hamis igazolásokat...

Végre kiderült: ezt a szexpozíciót szeretik a legjobban a férfiak

Egy felmérés szerint van egy pozíció, amely mind a férfiak, mind a nők körében a legnépszerűbb, míg más klasszikus variációk szintén...

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri...

Újabb csalás terjed: ha ilyen SMS-t kapsz, pillanatok alatt lenullázhatják a bankszámládat.

A kiberbűnözők rendkívül kifinomult módszereket alkalmaznak.

Halálos baleset történt – lezuhant egy sífelvonó

Svájc központi részén, Engelberg síparadicsomában egy személy életét vesztette, miután a síterepen egy felvonó kabinja lezuhant a havas...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0