Csaknem hatvan polgármester végezte el a polgármesteri akadémiát
Ötvennyolc polgármester és négy alpolgármester végezte el a polgármesteri akadémia tíz hónapos képzését; az ezt tanúsító okleveleket pénteken adták át a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) közigazgatástudományi karán.
Magyarországon a legfelelősségteljesebb és egyben a legsokoldalúbb felkészültséget követelő szakma a polgármestereké - mondta az eseményen Molnár Gyula, Újbuda polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Kijelentette: régóta igény van rá, hogy a polgármestereknek hiánypótló képzést hozzanak létre; a polgármesteri akadémiával ez most megvalósult.
A program sikerére az lenne a legjobb bizonyíték, ha ősszel minden résztvevő, aki indul, megnyerné az önkormányzati választást - tette hozzá Molnár Gyula.
Imre Miklós, a BCE közigazgatástudományi karának dékánja a helyi közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet: a gazdasági válság kevésbé sújtotta azokat az országokat, amelyekben jelentősebb szerep jut a közösségeknek - mondta. Hozzátette: a XXI. század fontos felismerése lett, hogy "a globális mellett a lokálist is támogatni kell".
A norvég önkormányzatok például szolgálhatnak a magyar települések számára - emelte ki Polgár Tamás, a norvég nagykövetség tanácsadója. Arról is tájékoztatott, hogy Norvégia a jövőben is több projektben szorosan együttműködik az EU-val, így Magyarországgal is.
Az eseményen a tavaly októberben elindított, az Önkormányzati kapacitásépítési program norvég tapasztalatok alapján 2009-2010 elnevezésű projekt keretében megvalósított képzést teljesítők vették át a BCE és TÖOSZ elismerő oklevelét. Az akadémiát elvégzők az ország valamennyi megyéjéből és a fővárosból is érkeztek.
A program befejeztével véglegesítik azt a tíz jegyzetet, amely az ősszel induló, újabb képzés háttéranyagául szolgál.
Forrás: MTI

- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat
- Csökkent az üzemanyagok ára
- Vulkánkitörések indíthatták be a kis jégkorszakot
- Mai névnapok és eredetük
- Bőséges hó és dermesztő zimankó ígérkezik
- Szabadult a börtönből Ambrus Attila
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak


