Ezt olvasta már?


Dárdai Pál a szezon végén távozik a Hertha vezetőedzői posztjáról

A szezon végén távozik posztjáról Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A berlini klub kedden közleményében jelezte, erről közösen állapodtak meg a magyar szakemberrel.

A korábbi magyar válogatott szövetségi kapitány 2015 februárja óta irányítja a Herthát, melynek 1997 és 2011 között a játékosa volt. Csapata, amely az elmúlt öt fordulóban kikapott, öt körrel a bajnokság vége előtt 11. a Bundesligában.

"Nagyon intenzív és eseménydús éveket töltöttem el a Hertha BSC vezetőedzőjeként. Hálás vagyok a lehetőségért, és büszke vagyok arra, amit ebben az időszakban közösen elértünk. Van úgy néha, hogy eljön a változtatás ideje. Mindig is a legjobbat akartam a Herthának, mert ez a klub most is az otthonom, és az is marad" - idézte Dárdait a honlap.

Michael Preetz sportigazgató elmondta, Dárdai Pál nemcsak játékosként, hanem az elmúlt négy és fél év során immár vezetőedzőként is nagy érdemeket szerzett a Herthánál.

"A profi világban négy és fél év, egyébként nagyon jó és konstruktív közös munkája, hosszú idő. Most egyetértettünk abban, hogy a Hertha BSC számára az a helyes következő lépés, ha lehetőséget adunk az új impulzusra. Pál nagyon fontos része annak, hogy a klubunk pozitív irányba haladt és fejlődött, és a Hertha-család meghatározó személyisége marad a felnőtt csapat vezetőedzőjeként eltöltött időszaka miatt is" - tette hozzá.

A 43 éves magyar tréner vezetésével 167 tétmérkőzésen 63 győzelmet aratott a gárda 40 döntetlen és 64 vereség mellett. Dárdai a freiburgi Christian Streich mögött a második leghosszabb ideje dolgozó tréner jelenleg a Bundesligában.

Azt követően, hogy első idényében benntartotta az élvonalban az akkor nehéz helyzetben lévő berlini csapatot, a 2015/16-os szezonban a hetedik lett az együttessel, amivel az Európa-ligában indulhatott. A következő idényben még egyet előrelépve hatodikként végzett a Hertha, így egyből az Európa-liga csoportkörébe jutott. Az előző szezont tizedikként fejezte be a berlini csapat, amely hagyományosan a pontvadászat őszi részében nyújtott kiemelkedőt Dárdai keze alatt. Így volt ez a mostani idényben is, amikor a Hertha sokáig a középmezőny elejéhez tartozott, tavasszal azonban nem jöttek a remélt eredmények.

A magyar trénernek különleges, határozatlan idejű szerződése van a Herthánál, eszerint amennyiben a proficsapatnál váltás lesz, visszatérhet az utánpótlásba.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Fotókon az elmúlt hét legemlékezetesebb pillanatai: botrányok, drámák, meglepetések - galéria

Az utóbbi egy hét sem volt mentes az izgalmaktól. Sokféle, egymástól egészen eltérő hír kavarta fel a mindennapokat úgy belföldön,...

A fiatal felnőttek körében egyre gyakoribb vastagbélrák összefüggésben állhat egy itthon is használt gyomirtóval

Egy új kutatás egy elterjedt gyomirtóval hozta összefüggésbe a korai kezdetű vastagbélrák növekvő esetszámait. A felfedezés azért is...

Hosszú Katinka friss fotókon mutatta meg családját, és őszintén beszélt az anyaságról

A háromszoros olimpiai bajnok úszó anyák napja alkalmából osztott meg képeket, amelyeken férjével és két kislányával, Kamíliával és...

Saját tévé a zárkában: megszólalt a Till Tamás-ügy vádlottjának anyósa

A vádlott anyósa beszélt a férfi fogvatartási körülményeiről. A férfi egyedül van a zárkájában, de saját tévét nézhet. A család...

„Nincs érintés, nincs ölelés, és hidd el, ez kibírhatatlan!” - Csonka András szívszorító üzenetet küldött elhunyt édesanyjának

A népszerű színész egy közösségi médiás bejegyzésben fordult elhunyt édesanyjához. A posztban a fizikai érintés hiányát nevezi a...

Ilyen lesz ellenzékben a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az újonnan megalakuló Országgyűlésben mindig azon lesz, hogy ellenzéki pozícióból megvédje az...

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő...

Már szivárognak a részletek a meglógott 220 millió dolláros iráni olajszállítmányról

Valószínűleg már Donald Trump amerikai elnök is tud az incidensről.

Nem marad el az EU válasza Trump büntetővámjára

Az USA jövő héttől növeli a vámtarifát. Az Európai Unió válaszlépéseket fontolgat az Egyesült Államok drasztikus az egyoldalú...

A tudósok szerint lehetséges üzenetet küldeni a múltba, egyre közelebb az időutazás

A Csillagok között című film segíthet a magyarázatban.

A profi asztrológus komoly üzenete három csillagjegynek, akik, most nehéz időszakot élnek meg

A hivatásos asztrológus megnyugtatott három csillagjegyet, akik most nehéz időszakon mennek keresztül.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

0