Ezt olvasta már?


Eger „csillagfényből” építi fel pályázatát

Eger varázslatos város Európa szívében, ahol évszázadok óta jelen vannak a tradicionális európai értékek, tapintható a különböző kultúrák közötti kapcsolat.

A vár és 1552 hősi helytállásról szóló üzenete, Gárdonyi csodálatos regénye, Magyarország Nagy Könyve okán Eger egy kicsit minden magyar ember városa. Eger a maga történelmével, kulturális és épített kincseivel egy igazi, európai hely, ahová Kepes György és Illés György művészete is köthető. Ezeket és Eger ezernyi értékét kívánjuk megmutatni egész Európának. Pályázatunkban stratégiai partner az Eszterházy Károly Egyetem, a művészeti vezetőnk pedig Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, a nemzet művésze.

Izgalmas programmal, látványossággal és igazi, egri értékekkel szeretnék meglepni mind az egrieket, mind az európaiakat – emelte ki Habis László polgármester azon a keddi sajtótájékoztatón, ahol a városvezető bejelentette, hogy Eger indul az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címért: eljuttatta a hivatalos pályázati jelentkezésről szóló dokumentumot az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának.

- „Mi itt, Egerben meg vagyunk győződve arról, hogy az a szépség, amit a városunk képvisel, méltó Európa figyelmére” – fűzte hozzá Eger első embere.

Az a célunk, hogy a győzelem minden egri lakos közös ügyévé váljék, így az a kérésünk, hogy aki csak tud, kapcsolódjon be a közös munkába!

Ez a pályázat lélegzetelállító lehetőség a városnak, amely 2023-ra fénykorát fogja élni – fogalmazott Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott. Az következő években megvalósuló fejlesztéseknek és az „EKF 2023” projektnek köszönhetően a hazai idegenforgalmi sikerek után Eger valóban felkerülhet Európa turisztikai térképére. A példa nélküli győzelemhez komoly összefogásra, innovatív gondolkodásra van szükség. Hajrá! Legyen Eger Európa Kulturális Fővárosa – tette hozzá az egri honatya.

Martonné Adler Ildikó alpolgármester rámutatott: Eger széleskörű partnerséget épít, felvették a kapcsolatot a környékbeli települések vezetőivel, akik örültek Eger szándékának és aktívan a pályázat ügye mellé állnak. Eger együttműködik a városban jelen lévő nemzetiségi önkormányzatokkal és testvérvárosaival is, akiknek szintén nagy szerepet szán, hiszen Európában a kulturális sokszínűség a létezés egyik fundamentuma. Fontos, hogy mindez megjelenjen a pályázatban is.

A sajtótájékoztatón bemutattuk Eger hallható és látható pályázati elemeit.

A zenei szignált Fehér Zsombor, a Zenei művészeti csoportunk tagja, az egri Kerekes Band frontembere alkotta meg. A dallam önmagában egy igazi, egri üzenetet hordoz: a szerző az „Eger, édes Hazám” mondatból indult ki, s a szavak betűi adják ki azokat ábécés, illetve szolmizációs hangokat, melyekből összeállt ez a magával ragadó zenei motívum: https://www.youtube.com/watch?v=IXmB7-nBcDQ

Az egri pályázati arculat az Eszterházy Károly Egyetemmel való stratégiai együttműködés keretében készült el. Zeman Zoltán, az egyetem Média és Dizájn Tanszékének tanára, a munkacsoport vezetője kiemelte: a tervezés során a „kultúra – művészet – tudomány” hármasra építettek, s ezeket az Egerrel kapcsolatban mindennél jobban ismert jelképre, a csillagra utaló motívumokkal kötötték össze, melyek sokféleképpen képesek életre kelni, átalakulni.

A pályázat szlogenje: „Kapcsolj a kultúrára”, angol nyelven: „Switch to culture”. Mindez utal arra, hogy képi dizájnjának köszönhetően a logóban azonnal felismerhető, csillagként összegyűlő pontok az égből lefutó jelként mutatják meg nekünk Eger értékeit. Ezek lehetnek vezércsillagok, de modern, pulzáló fények is, melyek terelik gondolatainkat, érzéseinket, arra sarkallnak, hogy magunk is bekapcsolódjunk, keressük meg Egerben azokat a fontos helyeket és programokat, ahol a kultúra, a művészet és a tudomány „bennünk is átkapcsol valamit”.

Bemutattuk a pályázati munkában fontos szerepet betöltő művészeket is:

- Koltai Lajos művészeti igazgató, Kossuth-díjas operatőr, a nemzet művésze

- Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum vezetője

- Csontó Lajos Munkácsy-díjas képzőművész, az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Intézetének tanszékvezetője

- Gulyás László, a Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója, trombitaművész

- Rátkai Attila főépítész

A csoportvezetők mellett két további szereplőnek is kiemelt szerepet szánunk:

- Dr. Verók Attila, az EKE Kulturális Örökség tanszék vezetője, aki pályázatunk kulturális örökség menedzsment szakértőjeként dolgozik

- Fajcsák Dénes, Heves Megye állami főépítésze, akire, mint sokat látott, tapasztalt szakemberre a street art akciókkal kapcsolatban különösen számítunk

Sok egri, vagy Egerhez valamilyen módon, személyesen is kötődő személyiség csatlakozik az összefogáshoz a művészeti csoportok tagjaként, vagy a pályázat pártoló tagjaként. Szakértőkről, művészekről, kulturális szakemberekről van szó, akik a maguk területén mind nagyot alkottak, elhivatott, hiteles és profi emberek. Meggyőződésünk, hogy tudásukkal, lelkesedésükkel, ötleteikkel gyarapítani, hathatósan segíteni fogják Eger pályázatát. Hamarosan mindnyájukkal megismerkedhetünk.

Koltai Lajos művészeti vezető üzent az egrieknek: Eger tele van olyan megfogható értékekkel, amit csak meg kell mutatnunk, el kell érnünk, hogy mások is észrevegyék, megálljanak, odamenjenek, ahová mi tereljük őket szeretettel. Sokakat valamiért ez most még nem érdekel, hajlamosak vagyunk elmenni mellette a mindennapokban. Éppen ezért hozom most a „terelés” szót, mert eljött a pillanat: kérjük az egrieket, hogy jöjjenek, ebben most részt kell venni!

A pályázat kapcsán kiemelte: a koncepció Kepes György és Illés György emlékén, életművén alapul. Az egyik vezérgondolat, hogy az egész város önmagában egy képzőművészeti alkotás. Eger tele van olyan pontokkal, amiket meg kell mutatni a fény és a művészet minden eszközével. Eger egy ékszer, ami fényben látható és mindazok, akik a pályázat sikeréért dolgoznak, fénybe fogják tenni ezt a várost.

– Itt vagyok polgármester úr invitálására. Kötődöm Egerhez a mesterem, Illés György és az egyetem okán is. Eleinte izgalommal kerestem a helyemet, s ma már úgy érzem, hogy helyem van itt és ezt akarom csinálni. Köszönöm, hogy bíztok bennem – zárta gondolatait a művész a megnyitó ünnepségen.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális...

Sötétben tapogatóztak a rajongók, de egyetlen részlet leleplezte ByeAlex új szerelmét: a nő kiléte ellentmond az énekes korábbi szavainak

Titokzatos fotó indította el a pletykákat a zenész új kapcsolatáról Hónapokkal azután, hogy négy és...

Ne kapcsold be a gázfűtést. Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem...

Ma 69 éves a Bayern München legendája, Klaus Augenthaler

Profi pályafutása során kizárólag a Bayern Münchenben játszott, a bajorokkal számos sikert ért el, 1990-ben pedig a német válogatott...

Autóba próbálták csalni Gudics Máté nyolcéves kislányát az iskola előtt: egyetlen másodperces döntésen múlott, hogy megmenekült

Ijesztő pillanatok a bicskei iskola előtt Szerda reggel a szokásos menetrend szerint indult a nap...

Nem az öblítő vagy az ecet: ez a titka, hogy igazán puhák és illatosak lesznek a törölközők

A puha, kellemes tapintású törölközőhöz nem feltétlenül kell öblítőt használni. Sőt, a túl sok öblítő és mosószer idővel...

Megérkezett az Univerzum üzenete szeptember utolsó hétvégéjére minden csillagjegynek

Ez a fontos döntések, váratlan lehetőségek és érzelmi megpróbáltatások időszaka lesz. Egyes jegyeknek óvatosnak kell lenniük, míg...

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök...

Meghant megeszi a sárga irigység Katalin miatt: Harry felesége még sosem volt ennyire dühös

Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha...

Döbbenetes fordulat. Ma már gyógyításra is használják ezt a hírhedt partidrogot

A kilencvenes évek rave-kultúrájának egyik hírhedt szereplőjeként vált ismertté, ma pedig a modern pszichiátria egyik legtöbbet kutatott...

Most érkezett: Trump egyetlen mozdulattal söpörte le az asztalról az iráni alkut, saját magáról nevezte el a szorost

Donald Trump amerikai elnök elutasította szombaton a Hormuzi-szoros egy héten belüli megnyitására tett iráni javaslatot.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool

A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.

Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp

Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában

Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

0