Egerben megváltak a radikális tagoktól
A Jobbik helyi szervezete hét fősre zsugorodott
Kurta közleményben tudatta közösségi oldalán az egri Jobbik, hogy a párt országos elnöksége egyhangú döntésével feloszlatta a párt helyi alapszervezetét, és szombaton újjáalakult. A szervezet elnökévé Mirkóczki Ádámot, alelnökévé Ecsedi Tamást választották. Megtörtént tehát az, ami várható volt: a néppártosodott Jobbik nem túl tisztességesen, egy huszárvágással megszabadult az egri alapszervezet alapítóitól, régi tagjaitól, vagyis azoktól, akik a nemzeti, radikális Jobbikba léptek be.
Lapunk úgy tudja, az alapszervezeti tagok nagyobb része nem is tudott arról, hogy újjászervezik a csapatot, őket meg sem hívták az új szervezet bemutatására. Így az eddig 17 fős egri szervezet hét taggal folytatja munkáját, mindegyikük hű embere Mirkóczkinak, a párt országgyűlési képviselőjének. A tagok jelenlegi számából egyébként látható, milyen sikeres is a néppártosodási folyamat: a valaha szebb napokat látott, még valóban józan ésszel gondolkodó Jobbik idején a tagság ennek többszöröse volt.
Értesüléseink szerint azok az alapszervezeti tagok, akiket a Mirkóczki vezette szervezet minden előzetes tájékoztatás nélkül kitett, nem nyelik le a békát, és nem ülnek tétlenül. Információink szerint a közeljövőben az is kiderül, milyen lépéseket tesznek az eltávolításuk nyomán.
Az egri alapszervezet szétesése amúgy nem előzmény nélküli. Völgyi István korábbi alelnök lapunknak egy hónapja már elmondta: bármikor kettéhasadhat az egri Jobbik, a hevesi megyeszékhely nemzeti radikálisai csak a hívó szóra várnak, hogy szakítsanak Vona Gáborékkal. – Csak arra várunk, hogy valaki felemelje a nemzeti radikális zászlót, és lépünk. Ha Morvai Krisztina, Toroczkai László, Novák Előd vagy Gaudi-Nagy Tamás azt mondaná, álljunk fel, nem haboznánk – fogalmazott Völgyi Sándor, aki azt is elmondta akkor, a tagság közel nyolcvan százaléka nem ért egyet a Jobbikban jelenleg végbemenő folyamatokkal.
Az egykori alelnök akkor azt hangsúlyozta, hogy kezdetben nem ezt a Jobbikot támogatták. – Tudja, ez olyan, mintha vennék egy vonatjegyet Budapestre, majd Hatvannál közölnék, hogy Szolnokra megyünk inkább. Én arról a vonatról leszállok – fogalmazott Völgyi Sándor.
Eger egyébként nem egyedi példa, egész Hevesben ez a jellemző. Alapszervezetek szűnnek meg, és akik még tartják magukat, várakoznak. Völgyi Sándor szerint csak arra, hogy a radikális vonalat képviselő, prominens jobbikosok közül valaki jelt adjon.
forrás: magyaridok.hu
hírek innen, onnan
Kertészek ajánlják: ez a fa akár 90 napig virágzik, és rengeteg színt visz a kertbe
Miközben a legtöbb dísznövény néhány hét alatt elvirágzik, a kreppmirtusz megfelelő helyen július végétől akár októberig ontja...
Az egerek ősszel menedéket keresnek – ez a konyhai trükk segít kideríteni, honnan jönnek be
Ősszel az egerek könnyen beköltözhetnek a házba. Egy egyszerű alufóliás trükkel kiderítheted, merre járnak, és hol érdemes keresni a...
Ma 50 éves a korábbi kiváló német középpályás, Michael Ballack
Karrierje folyamán olyan klubokban futballozott, mint a Bayern München, a Bayer Leverkusen és a Chelsea. A német válogatottal többször is...
Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium
Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi...
Magyar Péter a megbukott Orbán-rendszerről: szétlopták a hazánkat
Magyar Péter szombaton Szolnokon, országjárásának újabb állomásán beszélt arról, hogy szerinte elfogadhatatlan, ha a korábbi években...
Tízmilliárd forintos várólista-csökkentési program indul még az idén
Elsőként azokon a területeken csökkentenék a várakozási időt, ahol a leghosszabbak a várólisták, így például a csípő- és...
A háború kitörése óta először tárgyalt Lavrov a német külügyminiszterrel
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter szombaton New Yorkban.
Micsoda bravúr. Nyolcadszor Európa-bajnok Kiss Norbert.
A 41 éves szombathelyi pilóta sorozatban hatodszor bizonyult a kontinensbajnokság legjobbjának, 2021 óta egyetlen évben sem tudták...
Ma esti Ötöslottó-sorsolás: Milliárdok a tét – Mutatjuk a friss nyerőszámokat.
Ma este ismét milliárdokért pörög a gömb az Ötöslottón! Mutatjuk a sorsolás szabályait, a kisorsolt nyerőszámokat, és a győri...
Dér Zsolt a Keselyűről: Miért olyan embereket emelünk magunk fölé, akik bántalmaznak?
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a...
U21: Ollózós gólt is kapott, vereséget szenvedett és lemondhat az Eb-ről a magyar válogatott - videó
A horvátoktól elszenvedett 3-1-es vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a mieink nem jutnak ki a kontinenstornára. Jagusic parádés...
Friss bejelentés: még szigorúbb lesz a Tisza vagyonadója, viszont többen katázhatnak
A KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójának visszaállításával annak széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza –...
Sport
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


