Ezt olvasta már?


Egy hétig gyűjthetők még az ajánlószelvények

Egy hetük maradt a jelölőszervezeteknek, hogy jelölteket állítsanak az októberi önkormányzati választásra, az összegyűjtött ajánlószelvényeket szeptember 3-án 16 óráig kell leadni az illetékes választási bizottságoknak.

Az önkormányzati választáson a polgármester- és képviselőjelölteknek a települések lakosságszámától függően eltérő számú ajánlószelvényt kell összegyűjteniük, Budapesten például a főpolgármester-jelöltnek 28.150 érvényes ajánlást. A megyei listák állításához is ajánlószelvényeket kell összegyűjteniük a jelölőszervezeteknek, a megye települései (a megyei jogú várost ide nem értve) választópolgárainak legalább 1 százalékát. A megyei közgyűlés választásában a megyei jogú városok lakói nem vehetnek részt, mivel az önkormányzat ugyanazt a feladatot látja el, mint a megyei közgyűlés, ezért itt nem szavaznak a megyei közgyűlés tagjaira: csak polgármestert és képviselő-testületet választanak.

Az önkormányzati választáson induló jelölteket és a megyei listákat szeptember 3-án 16 óráig lehet bejelenteni. (A fővárosi lista ebből a szempontból eltérően működik, mivel annak állításához a jelölőszervezeteknek nem kell ajánlásokat gyűjteniük. Fővárosi listát az a szervezet állíthat, amely legalább 12 fővárosi kerületben kompenzációs listát állított, a fővárosi lista bejelentési határideje szeptember 7-e 16 óra.)

Az ajánlószelvények gyűjtését a jelölőszervezeteknek és a független jelölteknek az adatvédelmi biztosnál is be kell jelenteniük.

A 8,2 millió választópolgár attól függően, hol él, két vagy három ajánlószelvényt kapott. A tízezernél kevesebb, illetve tízezernél több lakosú településen voksolók az egyiken a polgármesterre (ez fehér színű szelvény), a másikon az önkormányzati képviselőre (ez sárga színcsíkkal jelölt), a harmadikon a megyei listára (piros színcsíkos) tehetnek ajánlást.

A megyei jogú városokban lakók két ajánlószelvényt kaptak: ezeken a polgármesterre és az önkormányzati képviselőre adhatnak ajánlást.

A fővárosiak három szavazólapot kaptak: az egyiken - lakóhelyük szerint - kerületi polgármestert, a másikon a képviselő-testület egy tagját, míg a harmadikon főpolgármestert ajánlhatnak (ez utóbbi szelvényen zöld színcsík van).

A választók az ajánlószelvényeket egy tömbben kapják, de azok a tömbből kitéphetőek, így külön-külön is felhasználhatóak. A választónak tehát nem kell mind a két vagy három ajánlását ugyanannak a szelvénygyűjtőnek átadnia.

A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, senki nem kötelezhető. A választási eljárási törvény kifejezetten tiltja, hogy bárki az ajánlásért cserébe bármilyen előnyt - például pénzt vagy ajándékot - ígérjen, illetve adjon; ez bűncselekménynek minősül.

Ajánlást a pártok, illetve jelöltek, valamint az ő meghatalmazásukkal rendelkezők gyűjthetnek. Az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán jelöltet ajánlani úgy lehet, hogy a kitöltött és saját kezűleg aláírt ajánlószelvényt átadják a jelöltnek vagy a jelölőszervezet képviselőjének.

Ajánlani csak a lakóhely szerinti választókerületben induló jelöltet, illetve a lakóhely szerinti megyei közgyűlési listát lehet. A választópolgár csak egy képviselőjelöltet, polgármestert (főpolgármestert) és megyei listát ajánlhat; aki több jelöltet (megyei listát) ajánl, vagy ugyanazt a jelöltet többször ajánlja, annak valamennyi ajánlása érvénytelen lesz, mert a központi ellenőrző rendszer ezeket kiszűri. Ha a szelvény elvész, vagy a kitöltését elrontják, újat lehet kérni a helyi jegyzőtől.

Az ajánlás csak akkor érvényes, ha szerepel a jelölt és a jelölőszervezet neve (közös jelölésnél mindegyik szervezet neve), az ajánló választópolgár neve, címe, személyi azonosító száma, valamint saját kezű aláírása. Az Országos Választási Bizottság az országgyűlési választás kampányában adott ki állásfoglalást arról, hogy az ajánlás érvényességének és hitelességének elengedhetetlen feltétele a saját kezű aláírás, a többi adatot azonban az ajánló választópolgár jelenlétében más is rávezetheti az ajánlószelvényre.

Az ajánlásokról tilos másolatot készíteni, és tilos az adatokat esetlegesen adatbázis építésére felhasználni. A le nem adott szelvényeket pedig meg kell semmisíteni.

Ajánlószelvényt az állampolgárok zaklatása nélkül lehet gyűjteni. Nem lehet azonban ajánlást gyűjteni munkahelyen, munkavégzés közben, a fegyveres erőknél és a rendvédelmi szerveknél szolgálati viszonyban lévőtől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben, tömegközlekedési eszközön, valamint állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében.

Az ajánlás nem vonható vissza.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

Könyörögve kéri a villanyszerelő: soha ne dugd ezt a 7 készüléket a hosszabbítóba.

Tűzveszély fenyeget, ha nem figyelsz a háztartási gépek energiaigényére.

Káoszt okozott egy idős nő az M44-esen, hiába villogott a többi autós

Életveszélyes helyzet alakult ki az M44-es autóúton, Kecskemét és Kunszentmárton között. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia.

Kapitány István új részleteket jelentett be az 500 milliárdos EU-s energetikai fejlesztésekről

Okosmérők telepítése és nagyszabású hálózatfejlesztés is szerepel a tervek között.

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0