Ezt olvasta már?


Egyedülálló télűző szokást elevenítenek fel Novajon

A farsang végéhez köthető, az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén is szereplő, egyedülálló téltemető, tavaszváró, alakoskodó szokást elevenítenek fel szombaton a Heves megyei Novaj községben.

A hagyományokhoz hűen szombat délelőtt is megnyitóval, menyasszony-kikéréssel és a remélők menetének indulásával kezdődő és hajnalig tartó táncos mulatsággal záruló programban egy állakodalmas menet jellegzetes, maskarába öltözött, fiatal, még meg nem házasodott legényei végig járják a falu utcáit csörömpölés és zeneszó közepette - közölte Dobó Zsófia, a Novaji Remélők Egyesülete elnöke az MTI-vel.

Bemennek a lányos házakhoz, bekormozzák az ott lakó fiatal lányokat, asszonyokat, cserébe tojást és szalonnát kapnak, amelyeket összegyűjtve este megsütnek és elfogyasztanak az iskola épületében.

A menetben részt vevők száma nem kötött, ám vannak állandó, nélkülözhetetlen zsánerfigurák, mint például drótos tót, köszörűs, tollas zsidó, kéményseprő, akiknek jelenléte nélkülözhetetlen. A koromnak alapvetően tisztító hatást tulajdonítanak: megszabadít a gonosztól, rossztól, átoktól, betegségtől, sőt, akár egy jó vagy jobb esztendő eljövetelét is jósolhatja. Elnevezése is valószínűsíthetően ebből eredeztethető - mondta az illetékes.

A Remélés- alakoskodó farsangi szokás - Novajon 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére - emlékeztetett az elnök, megjegyezve, hogy fennmaradásában egykor fontos szerepet játszott a helyi iskola, míg mai virágzásának letéteményesei civil szervezetek és hozzáértő önkéntesek. A remélők ruháinak elkészítése, a menet megszervezése, a kínáló sütemények elkészítése fontos közösségteremtő mind a mai napig - húzta alá.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött...

Balhéval indult Magyar Péter szolnoki fóruma, majd maga kérte mentelmi joga felfüggesztését

A kormányfő szeptember 12-én kezdődött országjárásának harmadik állomásaként Szolnokra látogatott. A rendezvényt megelőzően részt...

Jennifer Lopez áttetsző csipkefelsős szettje lehet az egyik legjobb őszi inspiráció

Jennifer Lopez milánói szettje egyszerre volt nőies, merész és kifejezetten őszi.

Magyar Péter: „semmi takargatnivalóm nincsen”, feljelentést tesz a miniszterelnök

A 2024-es, "telefonos ügy" kapcsán Magyar Péter elmondta: most is megtenné, és ha kell, megfizeti az árát.

Most közölte Ruszin-Szendi Romulusz: változás jön a katonaságnál, azonnali intézkedésről döntöttek

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen.

Magyar kalandor adhatta az ihletet a Dracula írójának – Vámbéry Ármin mesélt neki Erdélyről

Bram Stoker halhatatlan klasszikusa, a Dracula anélkül talán meg sem született volna, hogy szerzője össze ne futott volna egy világhírű...

Tőkés réce vadászati idénye 2026: mit érdemes tudni szeptemberben?

A tőkés réce vadászati idénye 2026 szeptemberében is népszerű a hazai vadászok körében. Az alábbiakban bemutatjuk az országos...

Online társkeresés: ezek a figyelmeztető jelek, hogy nem hozzád illő partnerrel beszélgetsz

Ghosting, breadcrumbing, love bombing, catfishing – csak néhány azok közül a jelenségek közül, amelyek megkeseríthetik az online...

Áthajtott a körforgalmon, majd három autónak csapódott egy sofőr Siófokon

Megdöbbentő felvétel készült Siófokon, ahol egy autós manővere kis híján tragédiával végződött.

„A tükörbe néztem, és nem tudtam, ki áll ott” – a reggel, amikor rájöttem, évek óta más életét élem

Negyvenkét évesen egy reggel arra ébredt, hogy már nem ismeri fel önmagát – ekkor döbbent rá, mennyire elveszítette a kapcsolatot a...

Nincs felszabadítóbb látvány, mint a várandós Palvin Barbara a leghétköznapibb ruhákban

A világ egyik legsikeresebb szupermodelljeként hozzászokhattunk ahhoz, hogy lélegzetelállító estélyikben, tökéletes frizurával és...

Nem PSG, nem Barca: ez a két csapat tárgyal Erling Haaland leigazolásáról

Azonnal kihasználnák, hogy bajban van a Manchester City.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0