Ezt olvasta már?

0

Elek Gábor és a pécsi Danyi Gábor is európai mesteredző lett

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) nemzetközi edzőképző központja szerdán kiosztotta az európai szövetség (EHF) mesteredzői diplomáit a képzést elvégző húsz szakembernek, köztük Elek Gábornak és Danyi Gábornak.


hirdetés

A Ferencváros női csapatának vezetőedzője és a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC másodedzője - nyártól vezetőedzője - mellett Apró Ferenc, Csoknyai István, Gúnya Péter, György László, Győrvári Viktor, Gyurka János, Hlavaty Tamás, Horváth László, Imre Vilmos, Koi Endre, Kovács Attila, Kovács Ferenc, Majoros Gusztáv, Rosta István, Szilágyi Zoltán, Varga Márta, Velky Mihály és Woth Péter vehette át bizonyítványát a tavaly február végén indult kurzus lezárásaként az MKSZ székházában.

Az ünnepségen Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TF) rektora elmondta, nagy sikernek tartja, hogy Magyarországon egyedüliként a kézilabdában a szakszövetség és a TF olyan rendszert alakított ki, amelyben "összejöttek az értékek és érdekek, a végzett hallgatók pedig rögtön bekapcsolódhatnak a legmagasabb szintű munkába".

Az MKSZ tiszteletbeli elnöke hozzátette, ez a korosztály büszke lehet a szaktudására, hiszen szakmaiságban a legtöbben megfelelnek a legmagasabb szintű elvárásoknak.

A rektor bejelentette, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) négy képzési központja közül az egyik Balatonbogláron létesül. Az erről szóló megállapodást július első felében írja alá a TF, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és az IHF.

Marczinka Zoltán, az MKSZ nemzetközi edzőképző központjának igazgatója elmondta, a kurzuson meghaladták a kötelező minimumként előírt 172 órás szakmai tartalmat. Vélekedése szerint az edzői társadalom akkor lesz erősebb, ha kommunikáció van a tagjai között, ezért februárban nyitott volt a szakdolgozati témavédés, vagyis az edzők beleláthattak kollégáik munkájába.

Kovács Péter, az európai szövetség (EHF) módszertani bizottságának oktatásért felelős tagja közölte, 2020-tól az Európa-bajnokságon és a Bajnokok Ligájában a csapatok szakmai stábjában legalább egy embernek rendelkeznie kell mesteredzői képesítéssel.

"A nemzetközi eredményeink csúsznak le, vagyis van lemaradásunk, van munkánk, de ha mindenki megpróbálja a saját területén a legjobbat nyújtani, és nem zárkózik el az újdonságoktól, hanem beépíti azokat a munkájába, akkor sikeresek lehetünk" - fogalmazott a korábbi világválogatott játékos.

Kersch Ferenc, az MKSZ főtitkár-helyettese emlékeztetett, hogy Magyarországon 2000-ben hét, 2013-ban 23, most pedig újabb 20 tréner kapott EHF-mesteredzői bizonyítványt.

 







0

hírek innen, onnan

Tűzszünet a kereskedelmi háborúban

Kína januártól 90 napra felfüggeszti az amerikai autóimportra kivetett pótvámot.

Így győzte meg az ördög a francia királyt, hogy nyomtasson pénzt

John Law egy teljes országot vitt majdnem csődbe a gazdaságtörténet egyik első tőzsdei lufijával.

Folyamatos havazás, csúszós utak: csak az induljon útnak, akinek megfelelő állapotban van az autója

A lehullott hó miatt, csak az induljon útnak, akinek gépkocsija megfelel minden olyan műszaki feltételnek, ami ilyenkor elengedhetetlen! Pl:...

Visszatért a 80-as évek egyik legnagyobb trendje - Decemberben nincs ennél divatosabb

Az ünnepi időszak kedvenc trendje egy visszatérő, retró darab, amiért mindenki rajongott a 80-as években.

Ezt sok szülő elrontja: pedig ilyen egyszerű sikeres felnőttet nevelni

Ma már a kompetencia sokkal fontosabb, mint a végzettség.

A nép szerint most degeszre kereshetik magukat a politikusok

A KSH a "kis népszámlálás" keretében felmérést végzett arról is, hogy a különböző foglalkozások presztízse mekkora a magyarok...

Megérkezett a havazás, bekeményít a tél

Egész nap eshet, egyes területeken hófúvás is kialakulhat.

Tízezreknek kell ezekre a határidőkre figyelniük - itt a lista

Nemcsak az egyetemre-főiskolára jelentkezőknek, hanem a keresztféléves felvételizőknek és a középiskolában továbbtanulóknak is fontos...

Palik László: Huszonöt évig simogathattam az egómat

Hosszú hallgatás után most dől a szó a műsorvezetőből, aki a TV2 egyik új műsorában tér vissza.

Megérkezett a havazás, bekeményít a tél

Egész nap eshet, egyes területeken hófúvás is kialakulhat.

15 egyszerű kérdés, ami segíthet megerősíteni a kapcsolatot

Itt az év vége, amikor is ideje számot vetni és átgondolni, vajon valóban minden oké-e.

0

Sport

Azt sem tudták az úszók, hogy meneküljenek a medencéből

A pénteki nap sem múlt el vicces jelent nélküli a rövidpályás világbajnokságon.

Komoly kritikát fogalmaztak meg a Chelsea sztárjai: ezt mondták a Groupama Arénáról

Elégedetlen volt a Groupama Stadion gyepével a Chelsea spanyol sztárja, Casc Fabregas.

Elsiették a Budapestről szóló bejelentést: Gyárfás Tamás meglepődött, mikor olvasta a FINA nagy hírét

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten rendezik az újonnan induló elitsorozat egyik állomását.

A Chelsea kapusa azt hitte, Isztambulban játszottak EL-meccset

Az argentin kapus eltájolta magát a Vidi elleni 2-2-es döntetlen után.

Közelenséggé vált a magyar női kézis: ezért gyalázzák a románok Planéta Szimonettát

Nancy A román szurkolók egy részének valódi közellenség lett Planéta Szimonetta (25), a pokolba kívánják a női kézilabda-válogatott átlövőjét.

Cseh László: Mi alapján akarna eltiltani a FINA?

A magyar úszó szerint nem írt alá semmit, így akár a Mikulás-bajnokságban is elindulhat.

A női kéziválogatott az első kalapból várhatja a vb-selejtező sorsolását

Kim Rasmussen csapata így elkerüli a legjobbakat a szombati eseményen.

Norvégia lett az ötödik a kézi-Eb-n

A címvédő nagyon elverte Svédországot.

Ez az Európa-liga leglazább gólja

Jimmy Briand olyan gólt sarkazott, mintha csak a haverokkal focizott volna.

Kínos vereséget szenvedett, így kiesett az Európa-ligából a sorozat egyik nagy esélyese

Kiesett az Európa Ligából a torna egyik esélye, az AC Milan.

Tönkreteszi-e a világ legerősebb bajnoksága a magyar válogatottat?

A nagy légiósvita arról, sok vagy éppen elég a külföldi a magyar vízilabda-válogatottban.

Antiszemita rigmusokat kiabáltak a Chelsea-szurkolók a Vidi meccsen

Súlyos UEFA-büntetést kaphatnak az angolok.

0

Bulvár

Ezt a rendszámot valaki komolyan gondolta, ezen fetreng az egész net

Valószínű, hogy ezen a magyar rendőrök is csak röhögni tudtak.

Ünnepi árzuhanás a Lidlben, Aldiban és Pennyben - ezekre érdemes lecsapni

Már csak néhány nap van karácsonyig, így a hétvégén érdemes elintézni a nagyobb bevásárlást. Ne maradjon minden az ünnepek előtti napokra!

Angelina Jolie döbbenetes dolgot állított Brad Pittről egyik gyermekének

Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek három örökbe fogadott, és három vér szerinti gyermeke van. A válás során viszont egyikük kapcsolata nagyon megsérült Braddel, méghozzá Angelina miatt.

Volner üzent a tüntetőknek: kész mozgósítani a Betyársereget ellenük

Volner János Facebook oldalára írta ki, hogy kész mozgósítani a Betyársereg 300 jól képzett emberét, amennyiben veszélyben érzi a Szent Koronát.

Ránk tör az igazi tél, rendkívül megterhelő hétvége előtt állunk

Megérkezik az igazi tél a hétvégén. Többféle fronthatás érvényesül, országos havazás jön, és ezt nemcsak az időjárás-érzékenyek fogják megérezni!

Ez történik, ha két héten keresztül nem alszol a telefonoddal egy szobában

A telefonod bizonyítottan befolyásolja az alvásod minőségét, én pedig le is teszteltem, mi történik, ha a mobilt száműzöm a hálószobából.

Fokozott ellenőrzést rendeltek el Budapesten

Budapest rendőrfőkapitánya csütörtök délutántól január 2. reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el.

Nemzetközi botrány a Vidi-Chelsea meccs után, nyomoz az UEFA

Antiszemita rigmusok hallatszottak az angol szurkolók szektorából. A sztárklub elhatárolódott a történtektől.

Az öreg mami kitolatott a kertből, ami ezután jött, az felfoghatatlan

Rosszul kezdődött, aztán még rosszabbul végződött.

Azt sem tudták az úszók, hogy meneküljenek a medencéből

A pénteki nap sem múlt el vicces jelent nélküli a rövidpályás világbajnokságon.

Orbán Ráhel több mint 20 milliós, full extrás BMW-ből szállt ki

A luxusautót Tiborcz István cége lízingeli, két héttel a kötcsei piknik előtt vették át a kulcsokat.

blogmorzsák

Hunor mérete egészen kellemes

Új parittya-páros formálódik a villá­ban, miközben Renitől megvonják a csokianakondát, Krisztián pedig gonoszságban lép szintet.

Szégyellheti magát az Európai Néppárt

Erdogan az orbáni úton: a "híres magyar zsidó" minden rossz okozója.

Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés!

Hogyan érd el, hogy karácsony másnapjára ne kerüljön ki a „megtelt“ tábla a gyomrodra?

Nem bántanak a migránsok, ha nem mész haza a gyárból!

Franciska igaz története a népbutításról, s azok következményeiről.

Gundel Takács Gábor: Szégyen, ami az országban zajlik

A kormány, az ellenzék, a vandál tüntetők egyaránt tele vannak indulattal.

„Ott vagyunk már?” – Úton a fúziós energiatermelés felé

A fúziós reaktorok célja nem a világunk kutatása, ezek egy új fajta energiatermelési módszer kifejlesztésére épülnek.

Helikopteres rajtaütés Mi-24-es harci helikopterekkel

Különleges művelet a nagyja­ví­tásról visszaérkezett Mi-24 harci helikopterek támogatásával.

Miért hazudik a Fidesz?

Igyekszik ködösíteni a túlóra­tör­vénnyel kapcsolatban. Íme ezek cáfolata.

Forró progra­mok a közeledő fagyokra

Filmzenekoncert, kisiparos vásárok és diszkóforradalom a hétvégére.

Csodálatos téli randi­helyek Magyarországon

Hová mehetünk télen a párunk­kal, ha egy romantikus napra vagy egy hétvégére vágyunk?

Mi legyen a lépcsővel?

A lépcső Angliában legalább annyira hozzátartozik az életér­zéshez, mint az emeletes busz vagy a bobby-k.

0