Ezt olvasta már?

0

Életek mehetnek tönkre, nagyon nagy bajban a vállalkozások

Sok vállalkozó már bezárta üzletét és sokan a bezáráson gondolkodnak, ezzel lenullázódik a bevétele, miközben a rezsit fizetnie kell, ahogy az adókat és a vállalkozása telephelyére, illetve a lakására felvett hiteleket, vagy egyéb költségeket.


hirdetés

A helyzet ráadásul pillanatok alatt vált drámaivá: néhány héttel ezelőtt még leginkább attól tartottunk, hogy a kínai ipar leállása miatt ellátási zavar keletkezhet a hazai gyártóüzemekben, ma leginkább a szolgáltatások földbe állása miatt aggódhatunk. A probléma súlyosságát jelzi, hogy a GDP csaknem kétharmadát adják az egyes szolgáltatási ágazatok a kereskedelemtől a vendéglátáson és a turizmuson át a szállításig. Az sem segíti a helyzetet, hogy ezekben az ágazatokban jellemzően kis- és közepes vállalkozások tevékenykednek, jellemzően kevés tőkével, kevés maradékkal a nehéz időkre.

A vállalkozások arra számítanak, hogy a legjobb esetben is csak augusztusban tudnak újra elindulnii, de a járvány előtti bevételi számok legkorábban ősszel tudnak visszajönni, addig teljesen tönkremehetnek.

Egyre nagyobb problémát jelent a bérleti díjak, a z adók, a hitel törlesztőrészletek, az alkalmazotti bérek fizetése, ami eddig is elvitte a bevételeik nagyobb részét, de eddig tudták fizetni. A mostani helyzetben úgy tűnik, hogy segítségre van szükségük, mert maguktól a terheket a nullára, vagy annak a közelébe került vállalkozói bevételekből nem tudják fizetni.

Magyarországon még tényleges segítséget nem jelentettek be, eddig egyedül a Magyar Nemzeti Bank tett ebbe az irányba lépéseket, amikor többek között arról rendelkezett, a Növekedési Hitelprogram keretében kiadott hitelek esetében törlesztési moratóriumot hirdet meg 2020 végéig. A jegybank egyúttal azt közölte: a kereskedelmi bankoktól is hasonló lépésre számít, ha pedig ezt nem teszik meg, a kormánytól vár ezzel kapcsolatban előírást.

A nagyobb városok önkormányzatai sem tettek semmit a nehéz helyzetbe jutott vállalkozások megsegítésére, bérleti díjak fizetésének, vagy más fizetési kötelezettségek felfüggesztésére.

A miniszterelnök hétfőn, napirend előtti felszólalásában is csak addig jutott, hogy újból elismerje, gyors lépésekre van szükség, hiszen „van, ahol a baj már kopogtatott”. Amit megtudhattunk:

Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével a következő napokban dolgozzák ki a vállalkozások védelmét biztosító tervet.

A költségvetést „minden szinten” át kell írni, ezért Varga Mihály pénzügyminiszter lesz a felelős.

Az intézményi és önkormányzati költségvetéseknél is újratervezésre van szükség.

A Magyar Nemzeti Bank elnökével is tárgyalnak, hogy a jegybank monetáris eszközökkel is segítse a túlélést.

Egyes európai országokban igyekeznek segíteni a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, legyen szó a bevételkiesés miatti likviditásproblémákról, vagy az alkalmazás nehézségeiről. A franciáknál munkanélküli segélyként fizeti az állam a kényszerszabadságot, Ausztriában és Portugáliában a bérköltségek harmadát átvállalja a kényszerszünetre a kormány, utóbbi helyen az egyéni vállalkozók adófizetési határidejét is halasztják. Szintén – három hónappal, július 1-jéig – kitolják az adófizetés határidejét Csehországban, a szerb nyugdíjasok a számlafizetésre kaptak haladékot, az olaszok a jelzáloghitelekre, több hasonló döntés született cseh és brit bankoknál is. A német kormány is kitolja az adófizetés határidejét, és felülről nyitott hitelkeretet biztosít a cégek számára, hogy folytathassák a működést.

hvg/pnl







0
0

hírek innen, onnan

11 bányász meghalt egy kolumbiai robbanásban

A koronavírus miatt elrendelt kijárási korlátozás a bányászati ágazatra nem vonatkozott.

Melyik jegyben születtél? A következő kő hozhat számodra szerencsét

Az ezotéria úgy tartja, minden jegyhez tartozik egy bizonyos kő, amely segít hogy az adott jegy szülöttei legyőzzék gyengeségeiket és...

Tóth Gabi is szerepel a #maradjotthon című karantén-dokureality-ben

A #maradjotthon dokureality célja, hogy informáljon, segítsen és szórakoztasson ebben a nehéz, lemondásokkal teli időszakban, amit a...

Visszérkezelés a csúnya hegek elkerülésével

A visszérkezelés során alkalmazott minimálinvazív eljárások kevésbé megterhelőek, és szinte nyomtalanul gyógyulnak.

Pető Péter: Ezért hisz Orbán a futballban

Könyv az Orbán-rendszer sportpolitikájáról. Matiné.

Fel kell tenni a végső, iszonyú kérdést, amit a koronavírus-járvány felvet.

Az elmúlt hetekben az emberek túlnyomó többsége koronavírus-tudatossá vált, covidiótának nevezik azokat, akik hanyagul viselkednek,...

Koronavírus: drasztikusan lecsökkentette a New York környéki járatai számát a United Airlines

A United Airlines bejelentette, hogy a koronavírus járvány közepette járatait drasztikusan lecsökkenti, és azokat két New York-i...

733 beteg, 2 újabb elhunyt a koronavírus-járványban Magyarországon

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított...

Neked mi az angyalszámod? Ebből kiderül, hogy ki vigyáz rád

Már születésünk pillanatában eldől, hogy kit szánt mellénk a sors védelmezőként.

Baleset volt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, egy ember a roncsba szorult

Összeütközött két személygépkocsi Budapest Xviii. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a Batár utca közelében.

Sport

A fél sportvilág bedőlt az óriási áprilisi tréfának

Olyan hihetően közölte valótlan információit április 1-jén az egyik legjelentősebb úszással foglalkozó szakportál, hogy sajtóorgánumok és szurkolók százai hitték el és terjesztették: megváltozik a mellúszás!

A csőd szélére sodródott tizenhárom német futballklub

A 36 német első és másodosztályú labdarúgóklub közül tizenhármat fenyeget fizetésképtelenség a koronavírus-járvány miatti leállás következtében.

A játékosok és ügynökeik pénzéhsége miatt szomorú a MOL-Pick Szeged elnöke

Sokkal több empátiát várt volna el mindenkitől a klubot roppant nehéz helyzetbe hozó időszakban.

Óriási bajban Diego Simeone csapata

Nehéz helyzetbe került az Atlético Madrid.

"A szent nap helyett jön egy átlagos vasárnap" ? Belgiumban mindenki megérzi, hogy holnap nem lesz F...

Versenyzők, szervezők, a Kwaremont sörgyár elnöke, és egy bártulajdonos mesélt arról, milyen lesz a vasárnap Flandria nélkül.

Steve Kerr: "Halálra voltunk rémülve Jordantől."

"Sokkal könnyebb volt Tim Duncan csapattársának lenni. A különbség Michael és Tim között, hogy míg Timnél azt érzed, hogy vele játszol, addig Michaelnél sokkal inkább azt, hogy érte."

Jól halad az olimpiai bajnok úszó infarktus utáni gyógyulása

A 62 éves Bruce Furnisst vasárnap súlyos állapotban szállították kórházba.

A Fradi egykori légiósa elérte, amiért Magyarországra szerződött

Fernando Gorriarán bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencváros színeiben.

48 év után is rémálom Szőke István számára a Fradi UEFA Kupa elődöntője

A magyar játékos Budapesten és az angliai visszavágón is kihagyott egy-egy tizenegyest.

Városi riválisa ütötte be az utolsó szöget a Manchester City koporsójába

A Vörös Ördögök megállították Guardiola csapatát.

0

Bulvár

Hogyan hat a meleg a koronavírusra? Nem biztos, hogy úgy, ahogy eddig gondolták

Egy új kutatás látott napvilágot a koronavírus terjedésével kapcsolatban.

Végig itt volt az orrunk előtt a megoldás? Ez a gyógyszer három nap alatt kiirtotta a koronavírust, és nem is ...

A rühösség és egyéb paraziták ellen alkalmazott gyógyszer lenne a megoldás a koronavírusra? Ausztrál kutatók tesztjében közel száz százalékos sikerrel tüntette el a vírust egy olyan hatóanyag, melyet eddig teljesen más célra használtak - többek között az állatgyógyászatban.

A Lidl ledobja a nyitvatartási atombombát

Lengyelországban a portugál tulajdonban lévő Biedronka, az ottani legnagyobb áruházlánc, és a Lidl Polska üzletei egy részében áttér a 24 órás nyitva tartásra. A magyar boltláncok többsége rövidített, de vannak kivételek. Körkép a magyarországi helyzetről.

16 évesen elhunyt a népszerű színész

A Flash - A villám sztárja...

Így lehet kezelni a körmöt, ha benőtt

Mivel a benőtt köröm sok problémát, komoly gyulladást okozhat, kezelni kell. Általában a műtéti megoldás segít.

Tegyél nedves törlőkendőt a mosógépbe: döbbenetes eredménye lesz a mosás végére.

Íme egy igazán hatékony trükk azoknak, akiknek kutyájuk/cicájuk van otthon!

Krausz Gábor: Van egy pánikbeteg feleségem, egy újszülött kislányom"

A TV2 #maradjotthon műsorában tekinthetünk be Tóth Gabiék életébe.

5 ember, aki történelmi katasztrófákat jósolt meg, de senki nem vette őket komolyan

Ha Abraham Lincoln hallgatott volna Charles Colchesterre a spiritualistára, aki figyelmeztette a merénylettel kapcsolatban lehet, hogy nem lövik le és modern történelmünk egészen más képet mutatna. Ez nem egyedi eset, hiszen ha visszatekintünk az időben, sorra találunk olyan tragédiákat, amik elkerülhetőek lettek volna, ha az emberek figyeltek volna azokra, akik megjósolták őket. Az alábbi öt esetben az a közös, hogy senki nem hitt azoknak, akik előre megjövendölték, mi fog történni. Hogy mi a tanulság? Az, hogy csak azért, mert egy jóslat lehetetlennek tűnik, még nem feltétlenül őrültség.

Négy csillagjegy, akinek idős lelke van - Bölcsebb, mint a korosztálya.

Vannak emberek, akik idős lélekkel rendelkeznek. Sokkal bölcsebbek, mint a korosztályuk, egészen máshogy látják a világot, és nem foglalkoznak a felszínes dolgokkal. Őket inkább a világot szeretnék megérteni, a boldogságot akarják átélni, és céljuk, hogy segítsenek másoknak, hiszen a lelkük nem először jár a Földön. Ha az alábbi négy csillagjegy közé tartozol, nagy az esélye annak, hogy te is idős lélekkel rendelkezel!

Egy ördögi kör: így hat ránk a szeretkezések hiánya

Aki nagyvárosban él, akarva és akaratlanul szembesül bizonyos városi legendákkal, amik gyakran nem hagyják nyugodni, olykor még álmatlan éjszakákat is okoznak. Ezek közé tartozik a szexualitás kérdésköre is, mely egyformán mozgatja meg a szinglik és a kapcsolatban élők fantáziáját. Vajon mi számít ideális étvágynak? Mekkora hatalma van a szexnek egy párkapcsolatban, vagy azon kívül? Mennyire uralja az életünket a testiség?

Nem csináltak egy rohadt tesztet senkinek, és ugyanaz a takarítónő takarított vagy tíz helyen

Budapesti idősotthonban több koronavírus-fertőzöttet is találtak.

blogmorzsák

Koronavírus a csomagoláson?

Meddig marad életben? Meddig fertőz? Csomagolt vagy csomagolatlan élelmiszert vegyek?

„Tapsoljak? De minek? Kinek?“

„Csak a nővér, orvos érdemli meg a tapsot?“

Búcsú egy különleges lótól

Hogy ért véget a tévé aranykorának egyik legmeghatározóbb sorozata?

Várandósan egy vajúdó világban

Szülésre készülni a koronavírus idején...

Tiniszerelem a karanténban

Mit tehet a szülő, ha a tini gyereke szerelmes, hogyan kezelhető ez a mostani helyzetben?

Bevethető az „Űrkerítés”

A radartechnológia az alacsony Föld körüli pályán mozgó, üveggolyó nagyságú tárgyakat is képes bemérni.

Meddig bírják ki a magyar családok a válságban?

Több százezren veszíthetik el a munkájukat.

Akkor most hasznos a maszk, vagy nem?

Mindenki mást mond az orvosi maszkok viselésével kapcsolatban.

Hol jobb futni: futópadon, vagy a szabadban?

Mindkét opció mellett vannak érvek és ellenérvek, lássuk mik ezek!

3 stratégia a koronajárvány ellen: Mit választ Magyarország?

Vannak működő és működés­kép­telen stratégiák a járvány leküzdésére. De vajon melyiket követi a magyar kormány?

Az ellenzék a 2009-es H1N1-járvány idején

Nem könnyű az ellenzék élete járvány idején. Szerencsére a múlt sok jó példával szolgál e téren is.

Béke és nyugalom az Ipoly ártéren

Akinek nincs lehetősége, hogy kimenjen a szabadba, annak vigasztalásként íme pár fotó.

0