Ezt olvasta már?


Elfogtak hat feltételezett terroristát három európai országban

Egy nemzetközi akció keretében őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet hat feltételezett tagját három európai országban - közölte szerdán a spanyol belügyminisztérium.

A tárca közleménye szerint a spanyolországi Mallorca szigetén négy, Németországban és Nagy-Britanniában egy-egy embert fogtak el a hatóságok.

A sejt szélsőséges audiovizuális tartalmakat tett közzé az interneten, fiatal harcosokat toborzott az Iszlám Állam számára, akiknek kiképzésére és radikalizálására hetente szerveztek titkos összejöveteleket, azzal a céllal, hogy végül a konfliktuszónákba küldjék őket.

A csoport tagjai éltették az erőszakos dzsihadizmust (iszlám "szent háborút"), nyíltan támogatták az öngyilkos akciókat, és jelentős elkötelezettséget mutattak a dzsihadista terrorszervezet iránt - írta a minisztérium.

A nyomozás még 2015-ben indult, amikor a hatóságok felfigyeltek egy weboldalra, amelyen egy fiatal spanyol muzulmán beszervezését, elméleti kiképzését és Szíriába utaztatásának folyamatát dokumentálták videókkal.

A videók készítőjeként egy szalafista imámot azonosítottak, aki a csoport "szellemi vezetője" volt. Őt Nagy-Britanniában fogták el. Több európai országban nyomoztak utána, de gyakori helyváltoztatásai miatt csak most sikerült kézre keríteni.

A Németországban őrizetbe vett férfi szintén egy szalafista imám, aki kapcsolatban állt a spanyolországi csoport tagjaival, és szerepelt a propagandavideókban is, amelyeket készítettek.

A csoport "székhelye" Palma de Mallorca városában volt, és tevékenységükön keresztül megsokszorozták az IÁ-hívek számát - írta az akcióról beszámoló közleményében a spanyol belügyminisztérium.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egekben az olaj és a gáz ára - Összeomlóban az arany és az ezüst

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indult a nap, ezt követően pedig Európában is esést láthatunk, és délután Amerikában is hasonló...

Kiderült, milyen kellemetlen módszerrel ásta alá Meghan Markle Harry herceg tekintélyét a Netflixes megbeszéléseken

A történet pikantériája, hogy a Netflix és a hercegi páros kapcsolata már korábban sem indult teljesen simán.

Láttad már Kim Kardashian hatalmas esését az Oscar-partin? A bűnös a 20 centis cipőtalp volt

Kim Kardashian megint bebizonyította, hogy a világsztároknak sem könnyű az élet, főleg akkor nem, ha valaki úgy dönt, hogy egy Vanity Fair...

Több millió iPhone lehet veszélyben, minden adatát ellophatják a hackerek

Terjedni kezdett a neten egy veszélyes új hackelési módszer, mellyel támadni lehet a korábbi iOS-t futtató iPhone-okat.

Opten: a bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek, nem fordul a cégtrend

„A mostani adatok azt mutatják, hogy a vállalati szektor stabilizálódik, de az új vállalkozások megjelenése továbbra is visszafogott....

Azonnali hatállyal lépett a hatóság: veszélyes anyag miatt hívják vissza ezt a kedvelt terméket a boltokból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közlése szerint visszahívták a Fitodry citromfű levél egyik tételét, mert nem...

Kiszivárgott, valójában milyen állapotban lehet Irán új vezetője

Egyre meglepőbb információk érkeznek Irán új vezetőjéről.

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Megrázó bizonyítékok kerültek elő.

Anna hercegnő 57 év után vette fel újra ugyanazt a ruhát, ámulunk a végeredményen

Úgy tűnik, Anna hercegnő számára kiemelten fontos a fenntarthatóság, amit mi sem bizonyít jobban, mint legutóbbi divatválasztása. A 75...

Jákob Zoli egy Lamborghini Revuelto-t vett, 350 felett van a sportkocsi végsebessége

Az autó teljesen Jákob Zoli igényeinek megfelelően készült.

Márciusi kertészkedés: ezeket a növényeket most érdemes elültetni

Ahogy betoppan a tavasz, szinte ösztönösen vágyunk a zöldre, a zöldbe. Ezeknek a növényeknek az ültetéséhez keresve sem találnál jobb...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0