Ezt olvasta már?


Elhunyt Ángyán János, kémikus

Életének 61. évében elhunyt a pécsi születésű Ángyán János vegyészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kémiai Tudományok Osztályának külső tagja - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.

A párizsi Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) kutatóprofesszora, a Nancy Egyetem professzora január 22-én hunyt el Párizsban. Temetése január 31-én, kedden lesz a Fiumei úti sírkertben.

Ángyán János 1956-ban született Pécsett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának vegyész szakán szerzett diplomát 1980-ban. Egyetemi hallgatóként kutatott Párizsban, majd a Chinoinba került, ahol főleg molekulamodellezéssel és kvantumkémiával foglalkozott. Társszerzőkkel együtt írta az Applied Quantum Chemistry című könyvet, mely 1985-ben jelent meg az Elsevier Kiadónál - olvasható az MTA honlapján.

Torontóban, majd Párizsban volt posztdoktori ösztöndíjas, 1989-ben meghívást kapott a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem Elméleti Kémiai Intézetébe. Humboldt-ösztöndíjjal dolgozott 1990-től Stuttgartban és Bonnban, majd 1991-ben a Nancy Egyetemre került. Érdeklődési területe akkor a molekuláris elektrosztatikára, az oldószerhatás kvantumkémiai modellezésére, a zeolitok szimulációjára terjedt ki.

1996-ban a Nancy Egyetemen habilitált, 2000-ben a CNRS kutatóprofesszorának nevezték ki, majd egy tanévet a Bécsi Egyetem Anyagfizikai Intézetében töltött vendégprofesszorként.

Nancyban 2005-ben önálló kutatócsoportot szervezett, ahol az atomok hosszú távú kölcsönhatásáért felelős diszperziós erők természetét tanulmányozták.

A 2011/12-es tanévben a Collegium Budapest szenior ösztöndíjasa volt, majd elnyerte a Szent-Györgyi Albert-ösztöndíjat, és a Pannon Egyetem Kémiai Intézetében dolgozott. A kilencvenes évek végétől rendszeresen tartott előadásokat az ELTE Kémiai Intézetében, meghívott előadó volt számos nemzetközi konferencián, több folyóiratnak volt szerkesztőbizottsági tagja.

Csaknem 140 publikáció szerzője, valamint társszerzője, több cikke kapta meg a Highly Cited Paper minősítést. 2016-ban választották az MTA külső tagjává.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Négymilliárddal olcsóbban próbál túladni három ingatlanon az MNB cége, egyelőre kevés sikerrel

A tavasszal vevő nélkül maradt balatonakarattyai központot és két budavári ingatlant most összesen alig több mint 19 milliárd forintért...

Budapestnek mínusz 65 milliárdból kellene törlesztenie a 125 milliárdos hitelt

Az iparűzési adóból befolyó összeg is csak átmenetileg segít majd a fővárosnak.

Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én

Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új...

Whitney Houston előtt tiszteleg a Barbie – ikonikus klipjének ruhájában tér vissza a popdíva babaként

A Mattel különleges babával emlékezik minden idők egyik legnagyobb énekesnőjére. Az új figura az I Wanna Dance with Somebody (Who Loves...

Bikiniben mutatta meg Ráthonyi-Palácsik Tímea, mennyit változott a teste a szülés óta

Ráthonyi-Palácsik Tímea bikinis fotókkal mutatta meg követőinek, hogyan változott a teste a várandósság és a szülés után. Mint írta,...

Fontos változás jön a régi személyi igazolványoknál, több tízezer magyart érinthet a döntés

Még mintegy 57 ezer könyv formátumú igazolvány van a lakosságnál.

Egyre többször számolhatunk azzal, hogy alig lesz víz a folyóinkban

Az extrém kisvizek egy sor olyan problémát is magukkal hoznak, amelyekből ízelítőt kaptunk az elmúlt hetekben.

45 milliárd forint közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja, most az állam veszi át a céget

A kekvák eltörlésével megszűnik az Élvonal Alapítvány, aminek a Fidesz-kormány a választás előtt ezermilliárdos összeget ígért oda...

Kaminski Fanny után Örkényt idéz Tanács Zoltán is

Egyre többan ismerhetik meg a magyar groteszk nagymesterét.

Tóth Dániel: „2029-ig marad a 0% társasági adó a Dubaji kisvállalkozásoknál"

Az Emírségek pénzügyminisztériuma augusztus elején adta ki a 131/2026-os rendeletet: a hárommillió dirham (nagyjából 800 ezer dollár)...

Tömeges ukrán dróntámadás zúdult az oroszokra

A régiót az éjjel több száz drón támadta.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0