Ezt olvasta már?


Európa-liga - A versenyben maradás a tét az FTC számára

A Ferencváros számára a versenyben maradás lesz a tét csütörtökön az Espanyol elleni hazai mérkőzésen, a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában. A spanyol csapat már továbbjutott.

A magyar bajnok egy ponttal van lemaradva a második helyen álló Ludogorectől, azaz ha kikap, a bolgárok pedig nyernek a sereghajtó CSZKA Moszkva vendégeként a négyes másik találkozóján, akkor már nem kerülhet a legjobb 32 közé.

Az FTC számára a győzelem adna valós esélyt a továbbjutásra, mivel ha "csak" egy pontot szerez és a bolgárok hárommal távoznak Moszkvából - az egymás elleni eredmények miatt - a második helyhez a zárókörben legalább háromgólos diadalt kellene aratnia a Ludogorec vendégeként.

Szerhij Rebrov vezetőedző csapata ugyanakkor egy csütörtöki sikerrel meg is előzheti a Ludogorecet, amennyiben az orosz fővárosban nem tudnak nyerni a bolgárok. Mindez azt jelentené, hogy a Ferencvárosnak két hét múlva, Razgradban a döntetlen is elég lenne a jövő évi folytatás kiharcolásához.

A magyar együttes játékosai mindenesetre bizakodva várhatják az újabb nemzetközi megméretést, ugyanis október 3. óta veretlenek, azóta kilenc tétmérkőzésen hat győzelem és három döntetlen a mérlegük, ráadásul a bajnokságban rangadók sorozata is - Honvéd, Újpest, Fehérvár és Mezőkövesd - benne volt a nagy menetelésben.

Az FTC korábban nagyrészt szervezett védekezésének köszönhette sikereit, az elmúlt két hétben viszont már a gólokkal sem maradt adós, Debrecenben 6-1-re, hazai pályán a Zalaegerszeg ellen pedig 3-2-re diadalmaskodott, aminek köszönhetően az OTP Bank Ligában is átvette a vezetést.

"Gólszerzésben még fejlődnünk kell. Több találatot kell szereznünk ahhoz, hogy nyerjünk az Európa-ligában, viszont érzem magunkon, hogy egyre jobban, tudatosabban kezdünk játszani. Fontos összecsapás elé nézünk most is, a három pontért szállunk harcba az Espanyol ellen" - mondta a klub honlapján Isael, arra utalva, hogy az El előző négy csoportmeccsén mindössze kétszer volt eredményes a Ferencváros, hazai pályán pedig még egyszer sem. A brazil támadó hozzátette, úgy vágnak neki a soron következő két nemzetközi meccsnek, hogy mindkettőt szeretnék megnyerni, mert azzal biztosan meglenne az egyenes kieséses szakasz.

Az Espanyol esetében nagy kérdés, hogy a továbbjutás birtokában a legjobb csapatát küldi-e pályára az október 7-én kinevezett új vezetőedző, Pablo Machin. A kulcsjátékosok pihentetése logikus lépés lenne, tekintve hogy a spanyol bajnokságban a kiesést jelentő 19. helyen áll az együttese, amely a trénercsere ellenére négy meccse nyeretlen a La Ligában, ezeken a találkozókon ráadásul 3-9 volt a gólkülönbsége.

A két gárda Barcelonában 1-1-es döntetlent játszott az első fordulóban.

A Groupama Arénában 18.55-kor kezdődő találkozóra érkező magyar szurkolóknak ötvenszázalékos kedvezményt biztosít a MÁV-START és a GYSEV. A drukkereknek a stadion B, C és D szektorainál a beléptető kapukhoz közel egy-egy MÁV-START-os pultnál kell lebélyegeztetniük aznapi vonatjegyüket, így a visszaútra már nem kell újabbat váltaniuk.

Európa-liga, csoportkör, H csoport, 5. forduló:

Ferencváros-Espanyol (spanyol) 18.55

CSZKA Moszkva (orosz)-Ludogorec (bolgár) 18.55

 

A csoport állása:

1. Espanyol (spanyol) 4 3 1 - 10-1 10 pont - már továbbjutott

2. Ludogorec (bolgár) 4 2 - 2 8-8 6

3. FERENCVÁROS 4 1 2 1 2-4 5

4. CSZKA Moszkva (orosz) 4 - 1 3 1-8 1

 

Korábbi eredmények:

1. forduló (szeptember 19.):

Espanyol-Ferencváros 1-1

Ludogorec-CSZKA Moszkva 5-1

2. forduló (október 3.):

Ferencváros-Ludogorec 0-3

CSZKA Moszkva-Espanyol 0-2

3. forduló (október 24.):

CSZKA Moszkva-Ferencváros 0-1

Ludogorec-Espanyol 0-1

4. forduló (november 7.):

Ferencváros-CSZKA Moszkva 0-0

Espanyol-Ludogorec 6-0

További program:

6. (utolsó) forduló (december 12.):

Ludogorec-Ferenváros 21.00

Espanyol-CSZKA Moszkva 21.00







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezúttal az energiahatékonysági címkékre lesz kíváncsi a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata a hagyományos üzletekre és a webshopokra is kiterjed, de ellenőrizni...

Minden szív egyszerre dobbant: Puskás-Dallos Bogi elsírta magát a Megasztárban

A Megasztár eheti adásában sem maradtak el a meghökkentő és megható pillanatok. A válogatón egy TikTok-sztár már a produkciója előtt...

Már a vérnyomás kismértékű csökkentése is védi az agyat az MRI-vizsgálatok szerint

Már a vérnyomás kismértékű csökkentése is lassíthatja az agyi kisérbetegség kialakulását és súlyosbodását.

Fontos aláírás történt a Liverpoolnál; kiderült, Mbappénak mennyit kell kihagynia - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világából.

Fordulat az adósságheggyel küzdő olajországban: megnyílhatnak a pénzcsapok

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombati közlése szerint folytatja a technikai egyeztetéseket Gabon hatóságaival a költségvetési és...

3 spanyol krimisorozat a Netflixen, amit ősszel darálhatsz

Összeszedtünk három olyan spanyol krimisorozatot a Netflix kínálatából, amelyeket tényleg nehéz kikapcsolni félidőben.

Vilmos herceg elárulta, melyik a kedvenc filmje, erre soha nem tippeltünk volna

A rajongók imádnak minden apró információmorzsát Vilmos herceg privát életével kapcsolatban. Mindenre kíváncsiak: mit szeret enni, mi a...

Három zseni, abból egy hazaáruló

Egy Oscar-díjas rendező, egy Arany Medvével és egy kétszeres Arany Pálmával kitüntetett alkotó: alig több mint három évtized alatt...

Volt egészségügyi államtitkárként a stroke-al viccelődve szólt hozzá Takács Péter a tiszás szavazógombos ügyhöz

Nem látja azt a pillanatot, amikor Csézi Erzsébet segítséget kér a mellette ülő Schummer Orsolyától.

3 csillagjegy, akiknek ősszel váratlan lehetőség kopogtat az ajtaján

Az ősz nem mindenkinek hoz ugyanolyan lendületet: míg egyesek inkább lezárásokkal és újragondolással tölthetik az időszakot, mások...

Az árokba kellett ugrania egy gyalogosnak, hogy ne üsse el a siófoki ámokfutó – videó

Gyalogosok és kerékpárosok voltak életveszélyben szombat délelőtt Siófokon egy baleset miatt. Az esetről videó is készült.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp

Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

0