Európai Filmdíjak - A Kedvenc a legjobb európai film 2019-ben
A kedvenc című alkotás nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést az Európai Filmdíjak szombat esti átadásán Berlinben.
A 18. század elején játszódó kosztümös film volt a legsikeresebb alkotás az Európai Filmakadémia (EFA) gáláján, négy jelölésből négyet váltott díjra.
A Kedvencet az év európai vígjátékának is megválasztották, Jorgosz Lanthimosz elnyerte vele az év legjobb európai filmrendezőjének járó díjat, Anna királynő alakítója, Olivia Colman pedig megkapta a legjobb női alakításért járó elismerést.
Az ír-brit-amerikai koprodukció így tovább halmozta a díjakat, miután a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) elismerései közül elnyert hetet, Olivia Colmant pedig Oscar-díjjal tüntették ki a brit uralkodó megformálásáért.
A Kedvenc volt az egyetlen a nagyjátékfilmes mezőnyben, amely az EFA legjelentősebb díjai közül egynél többet elhozott.
Ugyancsak négy jelölést kapott Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című filmje, de a spanyol rendező önéletrajzi ihletésű munkája csak egy kategóriában nyerte el a díjat: a főszereplő Antonio Banderas a cannes-i filmfesztivál zsűrije után az EFA-tól is megkapta a legjobb férfi alakításért járó elismerést.
Szintén négy jelölést kapott, de egyet sem váltott díjra Roman Polanski J'accuse (Vádolom) című rendezése, amely a híres 19. századi Dreyfus-ügyet mutatja be.
A legjobb forgatókönyvért járó díjat a francia Celinne Sciamma kapta, a Portrait de la jeune fille en feu (Egy lány lángoló portréja) című film rendező-forgatókönyvírója.
Az év európai felfedezése Ladj Ly francia rendező első nagyjátékfilmje, a Les misérables (A nyomorultak), amely Cannes-ban elnyerte a zsűri díját. Az alkotás egy párizsi elővárosban, Montfermeil-ben egy fekete bőrű kiskamasz sérelmére 2008-ban elkövetett rendőri túlkapás ügyét dolgozza fel, és Franciaország jelöltje a legjobb nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra.
A legjobb rövidfilmnek járó elismerést Bogdan Muresanu román rendező Cadoul de Craciun (Karácsonyi ajándék) című munkájának ítélték oda.
Az év európai animációs nagyjátékfilmje a Bunuel en el laberinto de las tortugas (Bunuel a teknősök labirintusában) című spanyol alkotás, amely 1930-ban Párizsban játszódik és a szürrealizmus két nagy alakját, Luis Bunuelt és Salvador Dalít mutatja be.
Az 1988-ban alapított EFA 32. alkalommal osztotta ki az európai Oscar-díjként is emlegetett elismeréseket, amelyek a kontinens filmművészete iránti figyelmet hivatottak erősíteni. A berlini gálán csaknem ezer meghívott vendég vett részt, köztük az európai filmművészet olyan alakjai, mint Wim Wenders német rendező és az EFA életműdíjának két idei kitüntetettje, Juliette Binoche francia színésznő és Werner Herzog német rendező.
A legfontosabb kategóriákban a több mint háromezer filmest összefogó akadémia tagságának titkos szavazása alapján választják ki a legjobbat. Számos további kategóriában szűkebb, az adott területen jártas szakemberekből álló zsűri dönt. Van közönségdíj is, ezt a nézők szavazatai alapján osztják ki, az elismerést az idén a Zimna Wojna (Hidegháború) című lengyel-francia-brit koprodukció kapta.
Az idén 25 kategóriában osztottak díjat, valamennyi kategória jelöltjeit és győztesét felsorolták a díj honlapján (www.europeanfilmawards.eu). A díjátadó ünnepséget évente felváltva tartják Berlinben - az EFA székhelyén -, és valamely európai városban, jövőre Izland fővárosában, Reykjavíkban.
hírek innen, onnan
Ezúttal az energiahatékonysági címkékre lesz kíváncsi a fogyasztóvédelmi hatóság
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata a hagyományos üzletekre és a webshopokra is kiterjed, de ellenőrizni...
Minden szív egyszerre dobbant: Puskás-Dallos Bogi elsírta magát a Megasztárban
A Megasztár eheti adásában sem maradtak el a meghökkentő és megható pillanatok. A válogatón egy TikTok-sztár már a produkciója előtt...
Dakota Johnson megint elkápráztat: ebben a merész, flitteres Valentino ruhában ragyogott Londonban
Dakota Johnson narancssárgára váltott.
Már a vérnyomás kismértékű csökkentése is védi az agyat az MRI-vizsgálatok szerint
Már a vérnyomás kismértékű csökkentése is lassíthatja az agyi kisérbetegség kialakulását és súlyosbodását.
Fontos aláírás történt a Liverpoolnál; kiderült, Mbappénak mennyit kell kihagynia - külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világából.
Fordulat az adósságheggyel küzdő olajországban: megnyílhatnak a pénzcsapok
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombati közlése szerint folytatja a technikai egyeztetéseket Gabon hatóságaival a költségvetési és...
3 spanyol krimisorozat a Netflixen, amit ősszel darálhatsz
Összeszedtünk három olyan spanyol krimisorozatot a Netflix kínálatából, amelyeket tényleg nehéz kikapcsolni félidőben.
Vilmos herceg elárulta, melyik a kedvenc filmje, erre soha nem tippeltünk volna
A rajongók imádnak minden apró információmorzsát Vilmos herceg privát életével kapcsolatban. Mindenre kíváncsiak: mit szeret enni, mi a...
Három zseni, abból egy hazaáruló
Egy Oscar-díjas rendező, egy Arany Medvével és egy kétszeres Arany Pálmával kitüntetett alkotó: alig több mint három évtized alatt...
Volt egészségügyi államtitkárként a stroke-al viccelődve szólt hozzá Takács Péter a tiszás szavazógombos ügyhöz
Nem látja azt a pillanatot, amikor Csézi Erzsébet segítséget kér a mellette ülő Schummer Orsolyától.
3 csillagjegy, akiknek ősszel váratlan lehetőség kopogtat az ajtaján
Az ősz nem mindenkinek hoz ugyanolyan lendületet: míg egyesek inkább lezárásokkal és újragondolással tölthetik az időszakot, mások...
Az árokba kellett ugrania egy gyalogosnak, hogy ne üsse el a siófoki ámokfutó – videó
Gyalogosok és kerékpárosok voltak életveszélyben szombat délelőtt Siófokon egy baleset miatt. Az esetről videó is készült.
Sport
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező
Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén
A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp
Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.
Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt
Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


