Évadnyitó az egri színházban
Tíz bemutató kerül színpadra a 2010-2011-es évadban az egri Gárdonyi Géza Színházban - jelentette be a keddi évadnyitó társulati ülésen a teátrum direktora.
Csizmadia Tibor szerint az idén a hangsúlyt még inkább az ifjúság megnyerésére helyezik, amelyet egy külön ezt a feladatot ellátó közönségszervező segít. Hozzátette: a pénzhiány miatt kevesebb stúdiószínpadi premier lesz, mint a korábbi években.
Az igazgató-főrendező a bemutatókat sorolva elmondta: a nagyszínpadon Csiky Gergely Prolik című tragikomédiáját, Paul Claudel Selyemcipő című "történetét", illetve Mihail Bulgakov Mester és Margaritáját láthatja a közönség.
A tánctagozat Mozart Requiemjére koreografált bemutatót, a könnyű zenés műfaj kedvelői Huszka Jenő Gül Baba című daljátékát tekinthetik majd meg. Újabb epizóddal folytatódik a társulat által alkotott, Csörgess Meg! név alatt futó Hivatal-Színháza, a stúdiószínpadon Fábri Péter Látogatók című színpadi játékát láthatja a publikum, illetve Hírlap-színház elnevezéssel itt is folytatódik az a sorozat, amelynek keretében a teátrum alkotói a Heves Megyei Hírlap című napilap egy-egy cikkét dolgozzák fel és állítják színpadra.
A gyerekeket La Fontaine Állatmesék című mese táncjátékával, valamint az Andersen-Svarc szerzőpáros Hókirálynő című zenés mesejátékával várják. Az igazgató arról is szólt, hogy a társulat vendégszerepel a Nemzeti Táncszínházban, a Thália Színházban, a Vidor fesztiválon, illetve Csehországban és Lengyelországban is. Csizmadia Tibor ígéretet tett arra, hogy a 2010-2011-es évadban a szűkös anyagi helyzet ellenére a korábbiakhoz hasonló színvonalú produkciók kerülnek színpadra Egerben.
Merczel József, a fenntartó Heves megyei Közgyűlés szocialista alelnöke bejelentette: megegyeztek Eger városával arról, hogy Csizmadia Tibor szerződésének lejártát követően csak az önkormányzati választások után ír ki közös pályázatot a teátrum igazgató-főrendezői posztjának betöltésére a két önkormányzat.
Homa János (KDNP), az egri önkormányzat kulturális bizottságának vezetője kifejezte reményét, hogy a jövőben is megmarad az önálló társulat Egerben, illetve a színházi munka megőrzi magas színvonalát.
MTI

- A halláskárosodás formálta Beethoven zenéjét
- Csendes éj
- Karácsony a filmeken
- Decemberben 66 médiaszolgáltató kapott közösségi státuszt
- Tehetséggondozó program indul pályakezdő képzőművészeknek
- Hősök, királyok, szentek című kiállítás
- Magyar ezüst az ENSZ jogesetmegoldó versenyén
- Elkészült a jövő februári busójárás műsorterve
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak


