Ezt olvasta már?


Ezer új munkahely jöhet létre

Szijjártó Péter: Az SK Innovation ezer új munkahelyet teremt Komáromban

A dél-koreai SK Innovation márciusban induló, 239 milliárd forint értékű beruházása ezer új munkahelyet teremt Komáromban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter közölte, hogy az elektromos járművek akkumulátorait gyártó üzem építése márciusban indul, a termelés 2021-2022 fordulóján kezdődhet. Az SK Innovation 430 ezer négyzetméternyi területet vásárolt Komáromban a 117 ezer négyzetméteres gyár felépítéséhez - tette hozzá.

 

A beruházáshoz a kormány vissza nem térítendő támogatással is hozzájárul, ennek mértékéről azonban még tárgyalnak a befektetőkkel. Az állami segítséget a tárcavezető a magas hozzáadott értéket előállító termeléssel és a legkorszerűbb gyártási technológiák Magyarországra telepítésével indokolta.

 

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a világszinten is a piacvezetők közé tartozó SK Innovation beruházását erős regionális versenyben nyerte el Magyarország. A cég döntését a magyar emberek munkájának elismeréseként értékelte, és megjegyezte, hogy az öt legfontosabb ázsiai gyártó közül három - az SK Innovation mellett a Samsung és az GS Yuasa - már megjelent Magyarországon, míg Németországban és Lengyelországban csupán egy-egy beruházást indítottak. Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a komáromi akkumulátorgyár munkaerőigényét a térség ki tudja elégíteni, hiszen a város és a környező települések szakképzése fejlett, a helyi felsőoktatás pedig követi a munkaerőpiac elvárásait. A kormány gazdaságpolitikája - mint fogalmazott - az ország adottságaihoz igazodva legfeljebb 5 millió munkavállalóval számol, de az oktatási rendszer átalakítása és egyes térségek fejlesztési igényei újabb jelentős beruházásoknak engednek teret. A miniszter a magas hozzáadott értéket teremtő beruházásokra hivatkozva cáfolta azt is, hogy Magyarország csupán összeszerelő üzemekkel gyarapodik. A képzett munkaerőt alkalmazó mérnöki, szolgáltató és fejlesztő központok jelentősége megugrott, a befektetők a tavaly előtti 305 ezer forintos átlagnál 2018-ban már jóval magasabb, 425 ezer forintos fizetést kínáltak az új munkahelyeken - hangsúlyozta Szijjártó Péter.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Olyan kellemetlen viccet mondott a Tisza jelöltje, hogy Magyar Péter még a színpadon helyretette

A pártelnök szerint Judák Zsolt csak a Megafonnak meg a HírTV-nek adott muníciót a rossz viccével.

Két éven belül új tagállammal bővülhet az EU

Izland akár már 2028-ban csatlakozhat az Európai Unióhoz - közölte szerdán Thorgerdur Katrin Gunnarsdottir izlandi külügyminiszter.

Rekordáras üzemanyag, robbanó érdeklődés az elektromos autók iránt – mutatjuk, mi változott az autópiacon

Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon.

Miért nem adnak a bankok az idős embereknek hitelkártyát? - Itt a magyarázat

Egy hetven éves olvasónkat nagy csalódás érte. Hosszú ideje használ hitelkártyát a mindennapos kiadásaihoz. A napokban azonban azt...

Ha így tesszük a tükröt, pénzt vonzhatunk be – A Feng Shui szerint

A tükör a lakberendezés egyik ásza, hiszen nagyon nem lehet vele hibázni és minden helyiségnek jól áll. Nézzük, hogyan használhatjuk...

Orbán Viktor Dunaújvárosban: Ukrajna, Ukrajna, háború, háború

A miniszterelnök újra megpróbált üzenni a fiataloknak.

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több...

Ravasz taktika: ezért nem omlott össze az iráni rezsim a vezetői halála után

A háború kezdete óta számos iráni vezetőt öltek meg, köztük Ali Khamanei legfelsőbb vezetőt és Ali Laridzsánit, a Nemzetbiztonsági...

Ne halogassuk: ekkor válhat életmentővé a fogászati kezelés

Több betegségre is gyógyír lehet, ha a fertőzött fogat megfelelően kezeljük.

Orbán Viktor újra Oroszországgal képzeli el a jövőt Európában

Európának azon kell dolgoznia, hogy Oroszországot is bevonja kereskedelmi, biztonsági és energiaügyi megállapodásaiba miután véget ér az...

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

0