Február 24-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe
Még három hétig, február 24-ig gondolkodhatnak a diákok, hogy melyik felsőoktatási intézménybe adják be felvételi kérelmüket, idén szeptembertől állami ösztöndíjjal, állami részösztöndíjjal, illetve önköltséges formában tanulhatnak majd a hallgatók.
Fontos változás, hogy hallgatói szerződést kell kötniük azoknak, akik állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal szeretnék folytatni tanulmányaikat.
A kérelmezőknek állami ösztöndíjas képzés, valamint közszolgálati ösztöndíjas képzésnél a jelentkezéskor az "A" finanszírozási formát kell választaniuk - amennyiben ilyen képzési forma az adott szak esetén létezik. Állami részösztöndíjas képzésnél a jelentkezéskor - amennyiben ilyen képzési forma az adott szak esetén létezik "K" finanszírozási formát kell választani, és a legjobban teljesítő "K" finanszírozási formát megjelölő jelentkezőknek ajánlják majd fel a részösztöndíjas lehetőséget. Önköltséges képzésnél a jelentkezéskor a "K" finanszírozási formát kell választani.
A felvi.hu honlapon közzétett tájékoztató szerint a hallgatói szerződés a hallgató és az állam között jön létre, azt az állam nevében eljáró Oktatási Hivatallal kell megkötni. A benne foglaltak szerint az állam azt vállalja, hogy a hallgató képzésének költségét részben vagy egészben átvállalja állami ösztöndíj, állami részösztöndíj formájában, a hallgató pedig, hogy a diplomáját a megszabott időn belül megszerzi és a végzés után 20 éven belül a támogatott idő kétszereséig itthon dolgozik.
Az állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal támogatott félévek száma maximum 12 lehet.
A hallgató azt vállalja, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzi oklevelét, vagyis egy 3 éves alapképzést legfeljebb 4,5 év, azaz 9 félév alatt elvégez, és oklevelet szerez. Ha valaki 3 évig vett részt állami ösztöndíjjal és/vagy részösztöndíjjal támogatott képzésen, akkor a következő húsz éven belül összesen hat évet kell itthon dolgoznia. Egészen pontosan magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell dolgoznia. Szintén eleget tesz a kötelezettségnek az is, aki a végzést követő húsz évben a szerződésben meghatározott ideig vállalkozóként dolgozik itthon (a pontos definíció szerint: magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytat) - olvasható a tájékoztatóban.
Vissza kell fizetnie a magyar államnak az ösztöndíja vagy részösztöndíja kamatokkal terhelt összegét annak, aki oklevelét a megszabott határidőn belül nem szerezte meg, vagy a végzést követően, a megadott idő alatt nem volt a szerződésben meghatározott idejű hazai munkaviszonya.
A hallgatói szerződést az állami ösztöndíjas vagy állami részösztöndíjas képzésre felvételt nyerő jelentkezők a ponthatárok kihirdetése és a besorolási döntés után az Oktatási Hivataltól kapják majd meg három példányban. Ebből egyet a kézhezvételtől számított nyolc napon belül aláírva el kell juttatniuk az Oktatási Hivatalnak, valamint egy eredeti aláírt példányt a beiratkozáskor át kell adniuk a felsőoktatási intézménynek is. Ezek hiányában a felvételiző nem iratkozhat be az ösztöndíjas vagy részösztöndíjas képzésre.
Amennyiben a hallgató az oklevelét megszerzi, de azt követően a szerződés szerinti hazai munkavállalási kötelezettséget nem teljesíti, a képzése önköltségét vissza kell fizetnie az államnak, részösztöndíjas hallgató esetében az állami ráfordítás a költség felére vonatkozik, ezért a részösztöndíjas hallgatónak a képzése önköltségének a felét kell visszatérítenie. A hazai munkavállalás azt jelenti, hogy az oklevelet szerző állami ösztöndíjas magyar joghatóság alatt álló cégnél vállal munkát. A munkavégzés helye lehet külföldön, azonban a munkaadójának magyar joghatóság alá kell esnie. Kivételt jelentenek a hitéleti képzésben részt vevő hallgatók, őket a hazai munkaviszony létesítésére vonatkozó szabályok nem érintik.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói az állami ösztöndíj és az állami részösztöndíj helyett a közszolgálati ösztöndíjat vehetik igénybe, ennek feltételeit nem az állam, hanem az egyetem határozza meg.
A jelentkezőknek kérelmük kitöltésekor érdemes átnézniük a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítését. A kiegészítés rögzíti, hogy jogi képzési területen az egységes, osztatlan jogász képzés állami ösztöndíjas formában csak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen indulhat, tehát a többi képzési helyen csak önköltséges formában indul a szak.
A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen az igazgatásszervező és a nemzetközi igazgatás alapképzési szakok nem indulhatnak állami ösztöndíjas formában. Az igazgatásszervező szak közszolgálati ösztöndíjas formában indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
A gazdaságtudományok képzési területen csak az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok indulnak állami ösztöndíjas formában.
A társadalomtudomány képzési területen elsősorban a szociális munka, a szociálpedagógia, az informatikus könyvtáros, a kulturális antropológia és a szociológia alapképzési szakok indulhatnak - az egyéb, ide tartozó szakok speciális esetekben, kis létszámban - állami ösztöndíjas formában.
A magánfőiskolák nem indíthatnak állami ösztöndíjas képzést sem alapképzésben, sem egységes, osztatlan képzésben, sem felsőfokú szakképzésben.
mti
hírek innen, onnan
Meghibásodott az orosz műhold, hullócsillag lett belőle
Az oroszok már tesztelik a saját műholdas internetüket, de egyelőre nem problémamentes az indulás.
Az ex-megafonos Szűcs Gábor is talált hibát a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkájában
A parlamenti képviselővé avanzsált fideszes influenszer szerint nem volt elég kemény Lánczi Tamás hivatala.
Ezek most a magyarok kedvenc autói: letarolta a hazai piacot az új slágermodell, csúnyán visszaesett a Suzuki
11 518 személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon 2025 májusában, ami 5,6 százalékos éves növekedést jelent
Eszméletlen tempóban fegyverkezik a világ: az Egyesült Államok egymaga többet költött, mint a többi atomhatalom együttvéve
A világ kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állama 19 százalékkal növelte nukleáris arzenáljára fordított kiadásait 2025-ben -...
Medve sebesített meg három turistát egy nap alatt – mindannyian alapvető szabályokat szegtek meg
Egyetlen napon három turistára is rátámadt a medve Erdélyben. Utólag kiderült, mindannyian figyelmen kívül hagyták az alapvető...
Karácsony Gergely: A jövő héten fizetésképtelenné válik a Fővárosi Önkormányzat
A főpolgármester egy szakmai fórumon számolt be a helyzetről.
Mindössze két dolog maradt, amin nem hajlandóak spórolni az európaiak vásárlók
Két év alatt 49-ről 56 százalékra nőtt a pesszimisták aránya.
Meg kell-e emelni a dolgozó bérét a gyermekgondozási szabadság után?
A válasz attól függ, hogy a munkakörben, vagy a cégnél volt-e béremelés.
Vitézy Dávid: Két nappal a választások előtt Lázár Jánosék még kiutaltak 94,3 milliárd forintot a mohácsi hídra
A miniszter arról számolt be, hogyan lett 451 milliárd forint a Duna-híd beruházása.
Szerkezeti hiba miatt visszabontják az új mohácsi híd egyik betonelemét
Az úgynevezett fészkes betont a kivitelező fekete paravánnal takarta el a kíváncsi szemek elől, mint írták, azért, hogy ne szóródjon...
Árverés – Nem akárhogyan támogathatjuk a Kék Golyó utca légkondicionálását
Kortárs művészek alotásai és neves sportolók, csapatok relikviái kerülnek kalapács alá a Megyünk tovább Előre Alapítvány...
Meghalt Nógrád vármegye egykori rendőrfőkapitánya: így búcsúznak tőle a kollégái
Gyászol a rendőrség: 72 éves korában elhunyt dr. Rafael Károly nyugállományú rendőr dandártábornok, Nógrád vármegye...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


