Férfi kézilabda BL - Gulyás Péter: nincs tragédia
A másodedző Gulyás Péter szerint nem történt tragédia csütörtökön, amikor a Telekom Veszprém házigazdaként 30-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, ezáltal a negyeddöntőbe jutásért a Szegeddel kell játszania.
"Két fantasztikus csapat találkozott, és ebben benne van, hogy a játék valamelyik periódusa vagy szituációja az egyiknek jobban, illetve rosszabbul sikerül. Utóbbi most velünk fordult elő, méghozzá támadásban nem voltunk olyanok, mint előtte" - nyilatkozott az MTI-nek a korábbi 111-szeres válogatott jobbszélső.
Úgy fogalmazott: nem úgy folyt a labda kézről kézre, mint kellett volna, fásultabbak és tompábbak voltak a játékosok, viszont a védekezésük fantasztikus volt, hiszen a góljaik többségét azért kapták, mert elöl elveszítették a labdát. A németek ezt gyors indításokból megbüntették, pedig eddig éppen a Veszprém kézilabdázott így.
"Sajnos ezúttal nem sikerültek a támadások, ennek ittuk meg a levét. Érezhető volt a játékosokon, hogy nem úgy mennek, mint máskor. Ennek a meccsnek nyilván volt egy tétje, egy stressze, de az biztos, hogy a támadásunk volt a probléma. Védekezésben nagyon szépen megállítottuk őket, felvettük a kontaktokat, hiszen készültünk rá, hogy nagyon jól egy-egyeznek, de azokat nagyon szépen megállítottuk" - magyarázta Gulyás.
Rávilágított, hogy az első félidőben kapott 14 gólból hatot vagy hetet lerohanásból szerzett az ellenfél, amikor labdát veszítettek. Felállt fal ellen nagyon kevés gólt kaptak, viszont az eladott labdákból, elkapkodott helyzetekből nagyon megbüntették őket, ezért alakult így a mérkőzés.
Meglátása szerint a második félidőben már jobban lehetett érezni, mennyire nem megy elöl a csapatnak, hiába cseréltek, nem volt meg az a kellő sebesség, ami korábban, és védekezésben hiába tartották ugyanazt a feszességet, ugyanazt az ütközőképességet, ezt elöl nem tudták hasznosítani.
Győzelem esetén a magyar bajnoki címvédő a második helyen végzett volna a csoportjában és a negyeddöntőbe jut, így viszont harmadik lett és a Szeged lesz az ellenfele a legjobb nyolc közé kerülésért. A rájátszás első fordulójának első mérkőzéseit március 27-28-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A két magyar csapat az előző szezonban is ugyanebben a fázisban találkozott egymással a BL-ben, akkor a Veszprém kettős győzelemmel jutott tovább.
Gulyás felidézte, hogy már szerdán kiderült, a másik csoportban melyik csapat hányadik helyen végez, és úgy mentek neki a Magdeburg elleni találkozónak, hogy szeretnék elkerülni a Szeged elleni párharcot.
"Nyilván nincs tragédia és nincs baj, hiszen eddig fantasztikus kézilabdát játszottunk, és azt gondoljuk, továbbra is tud ez a csapat olyan szinten játszani. A Magdeburg ellen valami megakadt, valami nem működött, de azt gondolom, ennél sokkal jobbak vagyunk" - magyarázta.
Hangsúlyozta: ez a hosszabb út, de a Szeged elleni rangadókon - ugyanúgy, mint tavaly - megpróbálnak mindent elkövetni, hogy a legjobb nyolcba kerüljenek. A továbbjutóra a dán Aalborg HB vár a negyeddöntőben, a Veszprém másodedzője szerint azonban még nem szabad azon gondolkozniuk, mert a Szeged nagyon jó csapat, amely nagyon jó ellenfeleket győzött le hazai pályán a BL csoportkörében.
"Még mindig rendkívül erős, és azt gondolom, nekünk vállt vállnak vetve kell harcolnunk azért, hogy a nyolcba kerüljünk" - szögezte le.
A Veszprém tíz győzelemmel és négy vereséggel zárta a csoportkört. Nyert például a címvédő Magdeburg otthonában, fennállása során először győzött a Barcelona otthonában, de hazai pályán mindkét együttestől kikapott, a lengyel Orlen Wisla Plock vendégeként pedig hétgólos vereséget szenvedett.
"Vegyes érzéseim vannak, de azt gondolom, az a kézilabda, ami felé tendálunk ebben a szezonban, az nagyon jó. Jó csapatunk, nagyon jó tartásunk, rendkívüli védekezésünk van, gyors indításaink vannak, amiket rendkívül sokat gyakorlunk. Ezeknek majd előbb-utóbb ki kell jönniük, hiszen a szezon nagyon hosszú" - nyilatkozta Gulyás.
Hangsúlyozta: mindenki nagyon várja, hogy a klub történetében először megnyerjék a Bajnokok Ligáját, és ősszel a magdeburgi és a barcelonai győzelmek után sokszor hallották, hogy szinte már meg is nyerték, pedig akkor még előttük állt jó néhány meccs a csoportkörben, illetve a hamarosan kezdődő rájátszásban.
"Még mindig csak az van, hogy dolgoznunk kell tovább, és a következő ellenfélre összpontosítani. Nekünk ez a legfontosabb" - zárta Gulyás.
MTI
hírek innen, onnan
Az USA és Kína összeáll – ez lehet a titkos megállapodás
Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a szuperintelligenciával kapcsolatos váratlan incidensek...
Újabb költözés a láthatáron? Harry és Meghan ismét elhagyhatja az Egyesült Királyságot
Nagyon sok múlik azon, hogy dönt a bizottság a biztonságukat illető kérdésről.
A szakértők is értetlenül állnak ez előtt: E két szakma képviselői ritkábban halnak meg Alzheimer-kórban
Egy egészen friss és meglepő amerikai kutatás teljesen új megvilágításba helyezi mindazt, amit a mindennapi munkánk és az agyunk...
Rosszullét az iskolákban: több gyerek betegedett meg, miután ugyanazt ebédelték
Az ebéd után sorra jelentkeztek a panaszok, de egyelőre nem tudni, mi állhat a háttérben.
Ettől élhetnének tovább a magyarok – mégis kevesen teszik meg
A magyarok tudják, mi kellene a hosszabb, boldogabb élethez, mégis kevesen járnak szűrésre vagy mozognak rendszeresen – derült ki egy...
Ilyen a lábon kihordott infarktus – Mutatjuk, miről ismerhető fel a csendes szívroham
A szívinfarktus olykor úgy zajlik le, hogy az érintett nem is gondol szívproblémára. Összegyűjtöttük a csendes szívroham jeleit.
Kína és az Egyesült Államok 30 milliárd dolláros kölcsönös vámcsökkentésről egyezett meg
Nyolcpontos megállapodást kötött a két ország.
Elképesztő pénzügyi trükköket alkalmazott a Man. City, így próbálták elrejteni a vezetőedző fizetésének egy részét
Évi négy napot kellett dolgoznia a szakembernek ezért a brutális összegért.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Hiába várjuk az esőt, vasárnap ismét száraz idő jön, 25 fok is lehet
Csapadékmentes, száraz, napos időre számíthatunk vasárnap,a hőmérséklet elérheti a 25 fokot is.
Hatalmas árvízre készülnek a fővárosban: szükséghelyzetet hirdettek Bankokban
Szükséghelyzetet hirdettek szombaton Bangkok valamennyi kerületében, miután két nap szakadatlan esőzés után árvíz fenyegeti a thaiföldi...
Rádiójeleket észleltek egy Naprendszeren kívüli, Földhöz hasonló bolygóról
A Harvard és az Oregoni Egyetem csillagászainak mérései szerint először sikerült közvetlenül rádiójelet észlelni egy Naprendszeren...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Bulvár
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről
A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.
blogmorzsák
Kádár beszélt, a delegációk kimentek
A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.
Las Vegas
A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


