Ezt olvasta már?


Földi László: háború van Európában

Az Európában elkövetett terrortámadások nem békeidőben történnek, hanem háborús helyzetben, ahol muszlim katonák merényleteket követnek el - jelentette ki Földi László biztonsági szakértő kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ebben a helyzetben a jelenlegi európai törvények nem alkalmasak Európa védelmére, mert háborúban az ellenséget nem illeti meg a jogi védelem; vagyis a potenciális merénylőnek azzal kell számolnia, hogy még az előtt megölik, hogy a merényletet elkövetné - vélekedett a szakértő.

Ez azt is jelenti - folytatta -, hogy a potenciális elkövetőket nem lehet szabadlábon hagyni. "Vagy kiutasítom, vagy börtönbe zárom, vagy kiiktatom szó szerint az elkövetés lehetőségéből" - tette hozzá Földi László.

Hangsúlyozta: a kialakult helyzetért Európa bevándorláspolitikája a felelős, hiszen jellemzően azokban az országokban történnek a merényletek, amelyek nyíltan befogadóak.

A védekezésnek immár nincs helye, nyíltan támadnunk kell, mert már akkora bevándorló tömeg tartózkodik Európában, amelyet képtelenség megfigyelni - mondta Földi László.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Súlyosan megsérült két rendőr, miután hajnalban elgázolták őket a 8-as főúton

A járőrök egy, az út közepén fekvő, nagytestű szarvas miatt voltak a helyszínen.

„Számunkra ez egy megalázó ítélet!” – megdöbbentek a bíróság döntésén a drogos ámokfutó áldozatainak rokonai

„Ezt szülőként nem lehet feldolgozni, maximum együtt élni vele. Pénzt ajánlott, de nem fogadtuk el” – megszólaltak az áldozatok...

Kiderült, melyik EU-s országot sújtja a legjobban a Hormuzi-szoros lezárása

Egy friss tanulmány szerint Európában Olaszországot sújtja legjobban a Hormuzi-szoros lezárása – írja a Der Spiegel.

Putyin eltűnt: kiderült, mi állhat a háttérben

Több beszámoló szerint már hosszú ideje nem látták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Kremlben, ennek pedig alapos magyarázata lehet –...

A német kancellár is üzent Trumpnak az iráni háború ügyében

A németek szerint „ez nem a mi háborúnk.”

Letépte a láncait és félelmetesen tör előre a dízel ára

Tágul a rés a védett árak és a piaci árak között.

Nagyon dühös emberek várják Orbán Viktort Brüsszelben, de nem sokat tehetnek vele?

A szavakon kívül más fegyvere nincs az uniónak. Elég lehet a nyomás Orbán Viktor ellenállásának megtöréséhez?

„Nem a mi háborúnk”: Európa kikosarazta Trumpot

Donald Trump amerikai elnök arra kérte a világ országait, hogy csatlakozzanak egy globális összefogáshoz Irán ellen, aminek keretében...

Megbukott a mozikban, most mégis mindenki erről a sci-firől beszélhet

A mozikban alulteljesítő Mercy most a Prime Videón próbál új közönséget találni.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról

A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

0