Ezt olvasta már?


Frakcióvezető lett a pécsi Tóth Bertalan

Letették esküjüket az országgyűlési képviselők kedden, ezzel megalakult az új parlament és megszűnt a 2014-ben létrehozott kormány megbízatása.

Megalakult az új Országgyűlés

A történelmi zászlók előtt letették esküjüket az országgyűlési képviselők, ezzel megalakult az új parlament.

A Demokratikus Koalíció képviselői - akik csak az eskütétel idejére jelentek meg az ülésteremben, azt követően azonnal távoztak is - azzal egészítették ki a hivatalos esküszöveget, hogy minden törekvésükkel azon lesznek, hogy "helyreállítsák a köztársaságot", és új demokratikus alkotmányt adjanak a hazának.

Az LMP-s Hadházy Ákos nem vett részt az eskütételen. Ezzel összefüggésben az elnöklő Turi-Kovács Béla az országgyűlési törvényre hivatkozva azt mondta: a képviselő a keddi ülésen nem vehet részt a parlament munkájában, országgyűlési és bizottsági tagságra nem választható meg és javadalmazásra nem jogosult.

Ezt megelőzően az Országgyűlés korelnökéből - aki a legidősebb képviselő, a 82 éves, fideszes Turi-Kovács Béla - és a korjegyzőkből - vagyis a legfiatalabb képviselőkből - álló testület jelentést tett a mandátumvizsgálat eredményéről, amely mindenki megbízólevelét szabályszerűnek találta. Ezután a parlament - 189 igen szavazattal, egyhangúlag - igazolta a képviselők és a nemzetiségi szószólók mandátumát.

A parlamentnek ezúttal is 199 képviselő a tagja, a Ház munkájában további 12 szószóló vesz részt.

Turi-Kovács Béla bejelentette a kormány megbízatásának megszűnését. Innentől - az alaptörvény értelmében - a kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

Összeférhetetlenség

Összeférhetetlenséget Fülöp Erik (Jobbik, Tiszavasvári polgármestere), Gémesi György (LMP, Gödöllő polgármestere), Hajdu László (DK, a XV. kerület polgármestere), Janiczak Dávid (Jobbik, Ózd polgármestere), Karácsony Gergely (Párbeszéd, a XIV. kerület polgármestere), továbbá Simani Silva örmény nemzetiségi szószóló jelentett, ők az összeférhetetlenség megszüntetéséig nem gyakorolhatják megbízatásukból eredő jogaikat és javadalmazásra sem jogosultak.

Választási beszámolók elfogadása

Az új Országgyűlés első döntése - a napirend elfogadásán túlmenően - a választási szervek beszámolóinak elfogadása volt. A parlament a Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolóját 134 igen és 45 nem szavazattal, a

Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolóját 134 igen és 51 nem szavazattal fogadta el. Nemmel az ellenzéki képviselők szavaztak.

Létrejöttek a frakciók

Az elnöklő Turi-Kovács Béla bejelentette, hogy a pártok megalakították a képviselőcsoportjukat.

E szerint a Fidesz 117 fős frakcióját Kocsis Máté, a Jobbik 26 fős képviselőcsoportját Gyöngyösi Márton, a KDNP 16 fős frakcióját Harrach Péter, az MSZP 15 fős frakcióját Tóth Bertalan, a Demokratikus Koalíció 9 fős képviselőcsoportját Gyurcsány Ferenc, az LMP 9 fős frakcióját Szél Bernadett, a Párbeszéd 5 fős frakcióját pedig Szabó Tímea vezeti.

A házelnök megválasztása

A Ház az Országgyűlés elnökének megválasztásával folytatta munkáját, a titkos szavazás idejére ismét szünetet rendeltek el.

Turi-Kovács Béla elmondta, a képviselőcsoportok közös indítványt tettek a házelnök személyére, ezért azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Kövér Lászlót (Fidesz) válassza meg az elnökének.







0
0
0

hírek innen, onnan

Földönkívüli intelligencia – különleges rádiójelet azonosítottak egy távoli csillagrendszerből

A kínai FAST rádióteleszkóp adatait elemző csillagászok egy ígéretes, de feltehetően földi eredetű jelet azonosítottak a K2-155...

A rendőrök most egy selyemmajmot találtak a korábban tigriskölyökkel lebukó férfi autójában

Úgy tűnik nem ért véget a tavalyi tigriskölyökkel kezdődött különös eset. Ugyanannál a tiszafüredi férfinál most egy fehérpamacsos...

Tömegverekedés tört ki a zebrán egy szerelmi ügy miatt – videóra vették a brutális jelenetet Debrecenben

Szerelmi ügy miatt tört ki tömegverekedés Debrecenben. Két férfi és több középiskolás esett egymásnak a zebrán, a jelenetet egy...

Felelősségre vonással fenyeget a Fidesz Hankó Balázs ügyében

A pártvezetés közleményben állt ki a volt kulturális miniszter mellett az ügyészségi eljárás kapcsán. A parlament hétfőn dönthet a...

Fagyasztott hallal akart Angliába csempészni 600 kiló kokaint négy férfi

A brit rendőrök maguk közt „hal-összeesküvés”-ként hivatkoznak az esetre.

Elszabadultak az indulatok a magyar-ukrán meccsen: Szoboszlai is belekeveredett a balhéba

Nem csak az eredmény miatt marad emlékezetes a magyar-ukrán meccs.

Erdőszéli vadföldek ősszel: miért fontos a takarmány- és élőhelytervezés?

Az erdőszéli vadföldek őszi takarmányellátása és élőhelyeinek tudatos tervezése megkönnyíti a vadállomány térbeli irányítását,...

Tömegesen lettek rosszul budapesti óvodások, iskolások – mindnyájan ugyanazt az ebédet ették

Több, budapesti oktatási intézménybe járó gyereket kórházban ápolnak, miután rosszul lettek, hánytak és hasmenésük lett. Egyes...

Mokán István Damján remek menetelése után ezüstérmes lett az U16-os Európa-bajnokságon

A döntőben az elsőként rangsorolt rivális ellen szenvedett vereséget.

Ezt üzente Szoboszlai a szurkolóknak az ukránok elleni vereség után

Az Instagramon üzent a magyar válogatott csapatkapitánya.

Országjárás: palackkal, tojással akarták megdobni Magyar Pétert, közbeléptek a testőrök – videón a támadó elfogása

Szombat délután szolnoki országjárásán tartott színpadi beszéde közben egy italos palackkal és tojással akarták megdobni a...

Megfelelő ajánlat esetén januárban megválna védőjétől a Bayern München.

Ebben a szezonban eddig mindössze 10 percet töltött a pályán!

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

0