Füredi Anna-bál: jákfai kozmetikus tanuló a bál szépe
Kocsis Korinna 19 éves jákfai (Vas megye) kozmetikus tanulót választották a 185. balatonfüredi Anna-bál szépségkirálynőjévé, a Duna Televízió nézőinek szavazatai alapján - tájékoztatta Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője vasárnap az MTI-t.
A bálkirálynő első udvarhölgyének egy 17 éves győri diáklányt, Borkai Petrát, második udvarhölgyének pedig egy 19 éves balatonalmádi egyetemistát, Piedl Annát választották - mondta az osztályvezető. Hozzátette: a bálkirálynő értékes herendi vázát, aranyalmát és 150 ezer forint értékű ékszerutalványt kapott, a Duna Televízió pedig egyhetes törökországi utazással jutalmazta. Az udvarhölgyek ugyancsak herendi vázát és 120 ezer forintos ékszerutalványt vehettek át.
Cserép László tájékoztatása szerint a Kiss Ernő-díjat - amely annak a személyiségnek jár, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért -, idén Erdei Tamás, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója kapta.
A 185. Anna-bált szombaton este Martonyi János külügyminiszter nyitotta meg. Köszöntőt mondott Páva Zsolt, Pécs polgármestere, ugyanis az idei Anna-bál díszvendége Európa kulturális fővárosa, Pécs volt.
A nagy múltú füredi mulatságban ezúttal is telt ház volt, mintegy 500-an szórakoztak az Anna Grand Hotel termeiben és kertjében; a vendégseregben most is számos közéleti személyiséget és művészt lehetett felfedezni.
MTI

- A halláskárosodás formálta Beethoven zenéjét
- Csendes éj
- Karácsony a filmeken
- Decemberben 66 médiaszolgáltató kapott közösségi státuszt
- Tehetséggondozó program indul pályakezdő képzőművészeknek
- Hősök, királyok, szentek című kiállítás
- Magyar ezüst az ENSZ jogesetmegoldó versenyén
- Elkészült a jövő februári busójárás műsorterve
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak


