Geotermikus energia: zöldség nagyhatalom
Geotermikus energiára alapozva több tízezer új munkahely teremthető a mezőgazdaságban az üvegházi zöldségtermesztés nagyobb arányú elterjesztésével, és így Magyarország rövid időn belül zöldségtermesztő nagyhatalommá válhat.
Ezt állítja a gödöllői Szent István Egyetem Kertészeti Technológiai Intézetének vezetője.
Dimény Judit professzor szerint sajátos geológiai adottságai miatt a Kárpát-medence földkérge vékonyabb, mint máshol. Ezáltal az országban világviszonylatban is kiemelkedően sok - összessen 1440 -, a bolygónk magmája által hevített, forró vizet adó hévíz kutat tartanak számon. Ezen megújuló erőforrások az energiaárak elszabadulása következtében még inkább felértékelődnek. Hasznosításukra a zöld gazdaság fejlesztésén belül elsősorban a kertészetben kínálkozik lehetőség - tette hozzá.
Az évi csaknem 2 millió tonnányi, 140-180 milliárd forint értékben termesztett zöldség egyharmadát jelenleg is a hozzávetőleg 6000 hektárnyi üvegház és fóliasátor alatt állítják elő. A geotermikus energia felhasználásával ez a terület akár megkétszerezhető lenne, ami által az ágazat kitörési pont lehet az ország gazdasági megerősödéséhez - húzta alá a professzor.
Elemzések szerint elsősorban Heves és Békés megye termálvíz kútjait állíthatnák az üvegházi zöldségtermesztés szolgálatába, de az alföldi régiók is kínálják ehhez magukat, ahol már több ilyen bázis is működik. Az egész évben olcsó energiával előállított friss zöldség termesztéséhez éppen a segélyeken élő, képzetlen inaktív munkaerőt lehet, némi képzéssel mobilizálni. Ezek az emberek a társadalom hasznos tagjaiként állandó megélhetéshez juthatnak, így a zöldség termesztés egyúttal fontos szociális kérdések legalább részbeni megoldására is lehetőséget kínál - emelte ki a szakember.
A sok ezer kétkezi munkás mellett azonban szükség van az üvegházakat működtető mérnökökre is. Éppen ezért az egyetem most együttműködési megállapodást készül kötni a Gödöllőhöz közeli Turán létesülő óriás üvegház beruházását finanszírozó Sugar Holdig befektető társasággal és a helyi önkormányzattal - utalt rá Dimény Judit.
Ennek keretében az egyetem diákjai szakmai gyakorlaton tanulhatják meg az üvegházi zöldségtermesztés fogásait és a turai modellként számon tartott termesztési rendszer alapos megismerését. E rendszerben az 5 milliárd forintból 10 hektáron jövő évben felépülő üvegfelület alatt környezetkímélő technológiával paradicsomot állítanak elő. A fűtést a földből kinyert és hasznosítás után visszasajtolt 130 Celsius fokú termálvízzel biztosítják és a termelés valamennyi mozzanata a legkorszerűbb eljárásokon alapul.
Az egyetem tudományos műhelye a turai modell továbbfejlesztésében is együtt kíván működni a rendszert kidolgozó osztrák Zeiler Gmbh-val, főként a növényvédelemben élért hazai eredményeket lehet ehhez hasznosítani. A paradicsomon kívül a majdani további, a turaihoz hasonló üvegházakban más zöldségeket is termesztenek majd, ellátva friss áruval a hazai és a külföldi piacot - mondta Dimény Judit.
Szendrei Ferenc, Tura (független) polgármester megerősítette: a város, az egyetemmel és a Sugár Holdinggal egyeztetve, ösztöndíjjal tervezi támogatni azokat az egyetemi hallgatókat, akik a leendő óriás üvegház üzemeltetési technológiáját kitanulják. A fiatal szakemberek letelepedéséhez, lakáshoz jutásuk költségeihez is hozzá kívánnak járulni, hogy ily módon is érdekeltté tegyék őket a városnak felemelkedést jelentő, a geotermikus energián alapuló, üvegházi paradicsomtermesztés fellendítésében.
hvg.hu
hírek innen, onnan
Kegyetlennek és szokatlannak találta egy amerikai bíró, hogy Alabamában nitrogéngázba fojtják a halálra ítélteket
Márpedig az amerikai alkotmány tiltja a kegyetlen és szokatlan büntetéseket, vagyis többé nem használhatják az államban ezt a kivégzési...
A negyedik negyedévre csúszik az autógyártás kezdete a BYD szegedi gyárában
„Jelenleg Magyarország az első számú prioritásunk” – nyilatkozta a cég ügyvezető alelnöke.
Bővült a család. Tilla élő adásban mutatta meg a tündéri csöppséget
„A feleségem leállt erről a projektről.”
Anyamedvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban: a kirándulóknak erre kell vigyázni
A medvebocs is vele volt, ezért is nagyon óvatosnak kell lenni.
Glasgow-ban is zavargások törtek ki a belfasti támadást és zűrzavart követően
Lezajlott a belfasti késes támadás elkövetőjének első bírósági meghallgatása. Hadi Alodid visszautasította a jogi képviseletet, és...
Megtört Fucsovics Márton átka, nagy fordítással jutott tovább Hollandiában
Március óta először fordult elő vele ilyen.
„Voltak emlékezetes, de nehezebb pillanataink is” – Szoboszlai Dominik megköszönte a szurkolók támogatását
A magyar válogatott csapatkapitánya többek között arról írt, hogy milyen különleges és megtisztelő érzés számára a magyar mez...
Volt interpolos az Indexnek: soha nem látott trükkökkel próbálkoznak a bűnözők
Fürdőznek a bűnözők a szabályozási katyvaszban, ami egészségügyi kockázattal és dollármilliárdok elvesztésével jár.
Épp nem működik a K&H applikációja? Lehet, hogy nem elég új a telefonja operációs rendszere
A K&H e-bank felülete SMS belépéssel zavartalanul működik.
Meglépte Románia: döntöttek az árrésstopról
Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata...
Fordulat a nyugdíjaknál: mutatjuk, kik járnak a legjobban
Akár évi 200 ezer forint is érkezhet a nyugdíjasok Szép-kártyájára, de a legnagyobb kérdés továbbra is az, hogy mire lehet majd...
A konyhádban lapul egy filléres csodaszer – nem is sejted, mire képes
Az egyik legolcsóbb és legsokoldalúbb háztartási szer, amit sokan még mindig csak a konyhában használnak. A A konyhádban lapul egy...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
blogmorzsák
Magyar légikisasszony a Condornál
Beszélgetés Kavassy Fanny-val.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


