Ezt olvasta már?


Gyalogosok közé hajtott egy furgon Stockholmban, halottak

Sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholmban péntek délután, és legalább három embert halálra gázolt - jelentette a svéd média.

A jármű ezt követően behajtott egy bevásárlóközpont területére, majd kigyulladt.

A rendőrség megerősítette a tömeges gázolás tényét.

 

A KKM elítéli a terrortámadást - FRISSÍTETT (új: nincs hír magyar áldozatról)

Elítéljük a stockholmi terrortámadást; a svéd emberek számíthatnak Magyarországra a terrorizmus elleni harcban - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke pénteken az MTI-vel. Menczer Tamás az M1 aktuális csatorna péntek délutáni műsorában azt mondta, hogy nincsenek információik magyar áldozatokról.

 

A sajtófőnök az MTI-nek úgy fogalmazott: "megdöbbenve értesültünk a stockholmi terrortámadásról, Svédország mellett állunk ezekben a nehéz órákban".

Felfoghatatlan, hogy ártatlan emberek az egyik pillanatban még jókedvűen sétáltak, vásároltak a belvárosban, a következő pillanatban pedig brutális támadás áldozataivá váltak - írta.

Menczer Tamás hangsúlyozta: "elítéljük ezt az aljas cselekedetet", együtt érzünk az áldozatokkal, a sérülteknek jobbulást kívánunk.

Biztosítjuk a svéd embereket arról, hogy számíthatnak Magyarországra a terrorizmus elleni harcban - áll a sajtófőnök közleményében.

Menczer Tamás péntek délután az M1-en úgy fogalmazott, hogy nincsenek információik magyar áldozatokról. Hozzátette: a stockholmi magyar nagykövetség már felvette a kapcsolatot a svéd rendőrséggel, arra kérve, hogy ha mégis tudomást szereznek érintett magyarokról, azonnal tájékoztassák őket.

A sajtófőnök megjegyezte, hogy a magyar nagykövet a terrorcselekmény elkövetésekor mindössze két utcányira tartózkodott a helyszíntől, egy konferencián vett részt. Ő arról számolt be, hogy a belvárost teljesen lezárták a rendőrök, és a környéken helikopter köröz - idézte Menczer Tamás.

Svédországban mintegy tizenhatezer magyar állampolgár él, jelentős részük Stockholmban - közölte a sajtófőnök, kiemelve: ha valaki nem éri el kint tartózkodó hozzátartozóját, a nagykövetség ügyeleti telefonszámát célszerű hívnia, amelyen bárki segítséget kérhet. Az elérhetőséget a KKM honlapjára is kiteszik - jegyezte meg.

Péntek délután sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholmban, és legalább három embert halálra gázolt, sokakat pedig megsebesített. Stefan Löfven svéd miniszterelnök az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy "minden jel szerint" terrortámadást követtek el a kisteherautóval.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tényleg biztonságos a csapvíz? Kiderült valami, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni

A csapvíz teszt során 3 magánháztartást, 3 munkahelyet és 4 nyilvános vízvételi helyet vizsgáltak.

Bencsik András leírta, hogy lendületből pofán verné Magyar Pétert

Azért, mert a Tisza Párt elnöke ellopta az általa szentnek tartott mozgalmat.

Valaki túlpörgött Nyíregyházán: rövidujjúban ment neki egy társaságnak a februári hidegben, most egy videó alapján keresik a rendőrök

A nyíregyházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy súlyos bántalmazási ügy felderítésében: egy ismeretlen férfit keresnek, aki...

Égi ajándék érkezik: érzelmi gyógyulás és új kezdet három csillagjegy számára

Március 19-én különleges égi esemény vár ránk: a Halak jegyében járó újhold nemcsak az asztrológusok, hanem minden érzékeny ember...

Péntektől több vármegyében lesz tűzgyújtási tilalom

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe több magyarországi vármegyében a tartósan száraz időjárás miatt. A hatóságok szerint a helyzet...

40 év után kiderül, hogyan született a Magyar Nagydíj

Megfilmesítik a Hungaroring és a Forma–1-es Magyar Nagydíj kezdetét. A dokumentumfilm producere Wéber Gábor lesz.

Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal

Első alkalommal hirdeti meg a HR Portal az Év Felnőttképzője Díj 2026 szakmai elismerést. A cél egyszerű: láthatóvá tenni azokat a...

Kijött a legboldogabb országok listája, Magyarország öt helyezést rontva a 74. helyen áll, a rangsor elején nincs meglepetés

Az MTI nem említette, hogy a magyarok hol állnak, és hogy boldogtalanabbak, mint tavaly. A jelentés szerint a valódi emberi kapcsolatok...

Tóth Gabi Caramelről: „Nekem ő egy kicsit csalódás”

Tóth Gabi egy podcast vendége volt, ahol ismert emberekről kérték ki a véleményét.

Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek

310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.

Válaszolt a legfőbb ügyész, a nyomozás szerint nem volt kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között

A Budapesti Javítóintézet letartóztatásban lévő exigazgatója éveken-évtizedeken át azonban megúszta a felelősségre vonást.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0