Ezt olvasta már?


Ha még ma is élne, a pécsi professzor, Dr. Szolcsányi János is kaphatta volna a Nobel-díjat

Ki is volt a Paprika Doktora

A tudományos élet eredményeiért járó legnívósabb elismerés, a Nobel-díj idei kiosztásához kapcsolódik egy magyar szál. David Juliust ugyanis olyan felfedezésért tüntették ki, amelynek elméleti alapjait Magyarországon fektették le az 1970-es években.


hirdetés

David Julius és Ardem Patapoutian a hőérzet és a tapintás receptorainak azonosításáért kapta a Nobel-díjat, de úgy tudjuk, 2015-ben még Juliust és Szolcsányi Jánost terjesztették fel az elismerésre ugyanezért a felfedezésért. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) farmakológusa azonban 2018 novemberében elhunyt, így már nem érhette meg, hogy kutatási témája kiérdemli a legnagyobb presztízsű tudományos díjat, és amerikai kollégája, David Julius a 2021-es orvosi-élettani Nobel-díj birtokosa lesz.

Pintér Erika, a PTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének igazgatója, aki 1985-től kezdve együtt dolgozott a Széchenyi-díjas professzorral, a Qubitnek elmondta: Szolcsányi János volt az, aki kutatótársával, Jancsó-Gábor Arankával elsőként feltételezte az 1970-es években, hogy a paprikafélékben található kapszaicin receptoron keresztül fejti ki gyulladáskeltő hatását az emberi szervezetben. Szolcsányi több mint 50 éven át, egészen a haláláig kutatta a témát, amit ma egykori tanítványai, a Szolcsányi Iskola tagjai folytatnak a Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai Intézetében.

1962-ben szerezte meg sikeresen orvosdiplomáját, amelyet követően a Szegedi Egyetem Gyógyszertani Intézetében helyezkedett el, mint gyakornok. Rá két évre már tudományos segédmunkatársi beosztásba került. Első tudományos publikációját, a Direct Evidence for Neurogenic Inflammation and its Prevention by Denervation and by Pretreatment with Capsaicin társszerzőként írta meg 1967-ben, amelyben Jancsó Miklóssal és feleségével Jancsó-Gábor Arankával dolgoztak együtt. Már itt interakcióba került a capsaicinnel, amely egész életének tudományos munkáját végig kísérte, hiszen munkásságának, karrierjének fő alkotó eleme az erőspaprikában megtalálható capsaicin volt.

1966-ban lett Jancsó tudományos munkatársa, amely egész későbbi életére nagy hatással volt. Jancsó még ugyanabban az évben elhunyt, így a közös kutatás eredményeit feleségével, Jancsó-Gábor Arankával közösen publikálták. Tudományos karrierje itt kezdődött el. 1970-ben került a Pécsi Orvostudományi egyetem (ma ez a Pécsi Tudományegyetem részét képezi, mint Orvostudományi Kar) Gyógyszertani Intézetébe (ma ez a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet), amely alapjainak reformálásában, hogy mint mai formájában önálló Farmakológiai Intézet létrejöhessen, ő maga is aktív szerepet vállalt. 1977-ben adjunktusi, 1984-ben egyetemi docensi, 1990-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1994-ben tanszékvezető lett, mindamellett, hogy 1991-től az egyetem tudomány rektorhelyettesi posztját is betöltötte. Tanszékvezetői megbízása 2003-ig, rektorhelyettesi megbízása 2004-ig tartott. 2008-ban 70 évesen kapott professzor emerituszi címet.

Munkássága, élete a capsaicin

Fő kutatási területe a fájdalomcsillapítók és a gyulladásgátlók farmakológiája, valamint a capsaicinmolekula vegyi és farmakológiai hatásai.

Azon fájdalomcsillapító gyógyszerek körében, amelyek a fájdalomérzések receptoraira ható új hatásmechanizmust fejtenek ki, bizonyította a capsaicin mint vezetőmolekula szelektív hatását. Nevéhez fűződik a capsaicin alkalmazása egyes fiziológiai (fájdalomérzés, hőreguláció) és kórélettani (gyulladás, gyomorfekély) mechanizmusok és új típusú idegválaszok felderítésére. Felfedezte a szenzoros-efferens reflex nélkül működő kettősfunkciójú idegszabályozó rendszert, valamint kutatta annak farmakológiáját. Részt vett több gyógyszer kidolgozásában, például 1965-ben a Thymoxamine, 1990-ben a Setastin, illetve 1998-ban felfedezte a szomatosztatin analógok gyulladásgátló hatását, ezt szabadalomban írta le.

Kimagasló tudományos munkásságáért, és reformszerű kutatási eredményeiért 2003-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Forrás (részlet): qubit.hu

lockkerdee








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Kandech Evelyne tragédiája: édesapja nem lesz ott a temetésén

Kandech Evelyne nem tud ott lenni szeretett lánya temetésén. A gyászoló apa elárulta, lánya még előle is titkolta betegségét, és...

Dél-Korea csatlakozik az űrversenyhez: útjára indítják az első saját fejlesztésű űrrakétát

Dél-Korea csütörtökön indítja útjára űrprogramját, amikor teszteli saját építésű rakétáját, a háromfokozatú KSLV-II NURI...

Ügynöke hiúsíthatja meg Haaland Madridba igazolását

Sajtóértesülések szerint a norvég sztárcsatár ügynöke összeveszett Florentino Perezzel, így a rivális Barcánál köthet ki.

Magyarország elsivatagosodására hívta fel a figyelmet Áder János

Áder János köztársasági elnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy Magyarország...

Egymilliárd euró - Magához láncolta csatárát a Barcelona

Megfizethetetlen a kivásárlási ára a következő öt évre.

Ronaldo a pokolból a mennybe ment a BL szerda esti fordulójában

Végre a Barcelona is nyerni tudott, a Bayern München és a Chelsea pedig gálázott.

Tanárok sikere a „H” betűs órák ügyében a bíróságon: nincs ingyenmunka

A négy napon belül elrendelt eseti helyettesítésekért fizetni kell, három évre visszamenőleg.

Úgy emelné a minimálbért a kormány, hogy közben az önkormányzatoknak is keresztbe tegyen

Kompenzálnák a munkaadókat, elengednék az iparűzési adót.

Veszélyesen előzött a kamionos, pont egy rendőr jött szemben

Egy ilyen előzést megúszva a legtöbb autós semmit sem tehet, ha nincs videó, csak a dühös beletörődés marad. Ha viszont egy...

Egymilliárd vakcinát adtak be az európai régióban

Eddig hozzávetőleg egymilliárd adag, koronavírus elleni vakcinát használtak fel az európai régióban - közölte szerdán este Hans Kluge,...

Sport

Meglőtte a világ legostobább tizenegyesét a focista, aki a kapu helyett a biztonsági őrt vette célba - videó

A biztonsági őrt nem zavarta, hogy fejbe rúgták, sőt kitörő örömmel ünnepelte a kihagyott büntetőt.

Döbbenet, amit a madridiak kapusa művelt, de a Barcával is kibabráltak

Az ellenfél középpályása sem akarta elhinni, amit lát.

Mindössze 29 évesen meghalt a magyar küzdősport kiemelkedő alakja

A halála előtt könyörgött az édesapjának, hogy ne engedje őt elaltatni.

Előbb térdre rogyott, majd a mennybe ment a történelmet író Cristiano Ronaldo

A Barcelona először lőtt gólt a Bajnokok Ligájában, a Juventus szárnyal Allegri visszatérésével.

Fontos bejelentést tett a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara

A klasszis sportolónak esze ágában sem volt más klubba igazolni.

Fél szemére megvakított egy szurkolót a magyar focista: börtön vár rá

Két és fél év börtönre ítélte a Fonyódi Járásbíróság nem jogerősen azt a labdarúgót, aki 2020 októberében vizespalackkal fejbe dobott egy szurkolót, aki emiatt az egyik szemére megvakult – tájékoztatta a S

Szuperlatívuszokban beszélnek a Barcelona fiatal sztárjáról

Ott folytatta, ahol abbahagyta, mesés visszatérés a klub új tízesétől.

Nem jött össze a bravúr: szenvednek a Fradi 1,9 milliárdért hozott focistái

Glasgow – Megint nem jött össze a bravúr a Ferencvárosnak, kikapott 2-0-ra Glasgow-ban, a Celtic otthonában a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

Lemondta a válogatottságot a magyar légiós

Azt is elárulta, hogy miért döntött így.

Ketrecharcba illő mozdulatért kapott pirosat Griezmann a BL-ben

Duplázott Antoine Griezmann a Liverpool ellen a Bajnokok Ligájában, majd arcon rúgta Roberto Firminót, rögtön jött a piros lap.

Guardiola lánya már 20 éves, és igazi mediterrán szépség

Nem állítjuk, hogy nem agyonhasznált kifejezés a mediterrán szépség, de mit csináljunk, ha Maria Guardiola valóban az.

Egy futballista is meghalt a Sztárban sztár leszek versenyzőjének balesetében

Egy vontatóba csapódott egy kocsi, amely kigyulladt.

0

Bulvár

Az OMSZ figyelmeztetést adott ki 15 megyére.

70 km/h-nál erősebb szél is lehet csütörtökön. Sőt hétvégére beköszöntenek az igazi fagyok is.

Halálra gázolt egy embert az ismert színész

A férfi az autópályán feküdt, nem tudta kikerülni.

Emlékeztetőül az összes nőnek, hogy milyen egy igazi női test.

Hello Hölgyeim! Ez most csak nektek szól! Emlékeztetőül, hogy mit is jelent igazi nőnek lenni. Filterek és retus helyett, inkább fókuszáljunk arra, hogy milyen is egy igazi női test. Mindenféle szépészeti beavatkozá

Kezdhetünk rettegni: Németországban 47 éve nem emelkedtek így a termelői árak

A várakozásokat jóval meghaladta a termelői árak emelkedésének üteme.

„Bejött egy hatalmas, szakállas barom és leteperte anyámat” – Döbbenetes emlék a „felszabadító” szovjetekről M...

A hazai irodalom egyik legismertebb alakja édesanyja titkos vallomása alapján írt könyvet.

Kocsis Tibor: Egy meleg ember számára az egész élet egy coming out – Elviszlek magammal

Kocsis Tibor saját bevallása szerint ez életének legfontosabb interjúja. Nálunk is toplistás. Többet nem is írnánk az e heti Elviszlek magammal-epizód elé. Talán még ennyit: nézzétek meg az énekessel készült bes

blogmorzsák

Hagyományőrző klasszikus recept: guacamole

A lime sava és az avokádó krémes húsa ideális kombináció. Erotikus elegy. Az ellentétek vonzereje, háború és béke.

Magyar bonbon nyert díjat!

Megkóstoltuk az újabb magyar díjnyertes bonbont!

Hatalmas öngól lehet az atomerőművek bezárása

A megújuló energiát használó országokban kilőtt a rezsi ára.

Tanga vagy francia bugyi?

Ne csak esztétikai okokból döntsünk egy-egy bugyitípus mellett!

Újabb Norbi botrány

Már meg sem lepődünk, ha azt halljuk, hogy Schobert Norbi körül forranak a kedélyek és újabb botrányba került...

Igaz, hogy egy stockholmi bankrablást követően a bankrablók feleségül vették túszaikat?

Egy hetvenes évekbeli svédországi bankrablás örökre beírta magát a pszichológia és a kriminalisztika nagykönyvébe.

Nem sikerült a közös élet

„Miután hozzácuccoltam állandóan ott volt mellettem.“

Apró kincs ez a tanösvény a Zalai-dombság szívében

Vadregényes erdei útvonalak, ap­ró házak, az ősz mesés árnya­latai, valamint szőlővel körbe­ölelt pincék várnak Káváson.

Na, értékeljünk! - Előválasztás 2. forduló

Miért születhetett ez a végered­mény, mi motiválhatta a szavazókat, és mit üzen ez az ellenzéki pártoknak?

Nagy baj lesz ebből a sok-sok állami támogatásból

A gazdaságtörténeti könyvekben külön fejezet lesz majd a mosta­ni támogatás-alapú gazdaság.

Kezdő Xiaomi csillagásztávcső tesztje - karácsonyra kitűnő!

A CELESTRON SCTW-70 a belépő szint, de kellemes meglepetése­ket tartogat.

5 kapcso­lat­építési tipp introvertáltaknak

Hogyan sződd a kapcsolati hálód, ha törté­ne­tesen nem az extravertáltak zajos táborába tartozol?

0